Az Euórpai Unió Bírósága újabb előzetes döntést hozott a szerzői jogosultakat megillető terjesztési jog tartalmát illetően. A Dimensione Direct Sales kontra Knoll International ügyben hozott döntés szerint a tulajdonátruházásra vonatkozó felhívás is e vagyoni jog alá illeszthető.
|
Az egyik érintett bútordarab: Marcel Breuer „Wassily” karosszéke |
Az alapügy felperese az amerikai Knoll Inc. németországi leányvállalata, amely számtalan szerzői jogilag védett bútor értékesítésére, a szerzői jog oldaláról nézve pedig az e bútorokon fennálló vagyoni jogok hasznosítására jogosult. Az alapügy alperese pedig a honlapján keresztül a felperes által értékesített bútorokhoz hasonló termékeket kínált értékesítésre, amelyeket ugyanakkor a Knoll cég hamisítványnak ítélt, és ezért kérte ezek értékesítésének, illetve a reklámozásnak a megtiltását. A Dimensione weboldalán található reklám a következők szerint hangzott:
„Vásárolja meg bútorát Olaszországban, annak árát csak átvételekor vagy a vételár átvételére jogosult fuvarozó általi átadásakor kell megfizetnie (külön kérésre nyújtott szolgáltatás).” (11. pont)
Az alapügy központi kérdése tehát nem más, mint hogy az értékesítésre (terjesztésre) való felkínálás – érdemi vásárlás nélkül – is beilleszthető-e a terjesztés InfoSoc-irányelv által a szerzői vonatkozásában harmonizált vagyoni joga alá. Erre tekintettel az eljáró bíróság az alábbi kérdések megválaszolása céljából fordult az EUB-hoz:
„1) Magában foglalja‑e a 2001/29/EK irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti terjesztési jog az ahhoz való jogot, hogy a mű eredeti vagy többszörözött példányait nyilvánosan vételre kínálják?
Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén:
2) A szerződéskötési ajánlatok mellett a reklámtevékenységet is magában foglalja‑e az ahhoz való jog, hogy a mű eredeti vagy többszörözött példányait nyilvánosan vételre kínálják?
3) Akkor is sérül‑e a terjesztési jog, ha a vételre kínálás alapján nem kerül sor a mű eredeti vagy többszörözött példányainak megvételére?” (15. pont.)
Az EUB rövid, tömör és velős válaszában igennel válaszolt a kérdéseket összevontan tárgyaló érdemi elemzésében. Egyrészt a Bíróság jelezte, hogy a terjesztés joga az EU-s szerzői jog önálló fogalma, vagyis annak pontos tartalmát nem a megkereső bíróság nemzeti joga alapján, hanem az egész EU-ra nézve kiterjedő hatállyal kell értelmezni (22. pont). Hasonlóképp felhozta az EUB, hogy a terjesztés jogát harmonizáló InfoSoc-irányelv 4. cikk (1) bekezdését az iránadó nemzetközi szerződés, a WCT 6. cikkében foglaltakra tekintettel kell értelmezni (23-24. pontok). Ezek alapján a Bíróság úgy látta, hogy
„a nyilvános terjesztést egy sor olyan művelet jellemzi, amely legalább az adásvételi szerződés megkötésétől annak a vásárlóközönség valamely tagja részére történő szállítással megvalósuló teljesítéséig terjed.” (25. pont)
Visszautalva továbbá a Blomqvist v. Rolex ügyben előadottakra, a luxembourgi fórum ugyancsak igazoltnak látta, hogy
„a nyilvános terjesztés fennállását bizonyítottnak kell tekinteni az adásvételi és szállítási szerződés megkötése esetén (…), ugyanez az adásvételi szerződésre vonatkozó ajánlat esetén is igaz, amely kötelező az ajánlattevőre. Az ilyen ajánlat ugyanis a jellegénél fogva az adásvétel megvalósulását előkészítő aktusnak minősül. A védelem alatt álló mű példányára vonatkozó ajánlattételi felhívás, illetve a kötelezettségvállalással nem járó reklám szintén az e példány adásvételének megvalósítása érdekében végzett cselekmények láncolatába tartozik.” (27-28. pontok)
Más szóval a reklám, amellyel valamely cég leendő ügyfeleit jogvédett alkotások megvásárlására vonatkozóan ajánlat tételére hívja fel, szükségképpen a terjesztés vagyoni jogát érintő, mintegy „előkészületet” jelent, amelyet ez a vagyoni jog lefed. E vonatkozásban tehát annak már semmi jelentősége nincs, hogy vajon az érintett művek végül valóban forgalomba kerülnek-e (32. pont).
Az IPKat elemzése ugyan haladéktalanul kritikus hangot ütött meg, különösen azért, mert az angol szakirodalom szerint a reklámozás nem alkalmas a terjesztéssel azonos hatások kiváltására. Ehhez képest a
magyar szerzői jogi törvény előírásai fényében [lásd különösen a 23.§ (1) és (2) bekezdéseit] a döntés semmi meglepőt nem tartalmaz. Valóban kijelenthető, hogy az EUB fenti értelmezése kitágítja a terjesztés vagyoni jogát, ám megítélésem szerint ez helyes és követendő irány.