Megtörni látszik az ír lendület?

Az Ír Felsőbíróság (Irish High Court) a héten olyan döntést hozott, amely a feje tetejére állíthatja az IRMA és az Eircom által elképzelt három csapás rendszert. 

Az előbbiek egyezsége alapján ugyanis – szemben a francia, vagy angol, illetve egyes távol-keleti modellekkel – nem törvényi kényszer alapján kerülhet sor az előfizetők internetes kapcsolatának felfüggesztésére, hanem az IRMA által gyűjtött és az Eircomnak átadott IP-címek alapján az ISP maga függeszti fel jogsértő előfizetőinek internetkapcsolatát.
A felek megállapodásának érvényesülése mögött megbúvó sarkalatos feltétel lenne, hogy az Eircom mellett a többi ISP is egyetértsen és megállapodjon az IRMA-val, különben előfordulhatna, hogy az Eircom versenyhátrányba kerülne a többiekkel szemben. Ennek megfelelően – legjobb tudomásom szerint – a Vodafone-nal már sikerült megállapodnia az IRMA-nak.
Azonban a félelem nem tűnik alaptalannak, és beigazolódnia tűnnek az aggodalmak azzal, hogy a fenti ír fórum kimondta: a UPC nem kötelezhető a három csapás rendszerének alkalmazására. Az ügyben eljáró bíró szerint az ír jog alapján ugyanis ennek nincsen helye, csupán a jogsértő tartalmak eltávolítása lehetséges, amennyiben erre nézve a jogosult bírósági végzést szerez. A bíró külön hangsúlyozta, hogy a UPC az ily módon szerzett végzésekkel mindeddig tökéletesen összhangban cselekedett, vagyis semmilyen mulasztás nem írható a terhére. Charleton bíró azonban azt is érzékeltette, hogy szerinte a UPC (hasonlóan egyébként az Eircomhoz) csupán “mere conduit” szolgáltatást nyújt, és nem tekinthető tárhelyszolgáltatónak. Ebből azonban az következik, hogy arra sincs módja (illetve kötelessége) a UPC-nek, hogy blokkolja például a Pirate Bay oldalát. (Az EDRi-gram megállapítása szerint a bíró ezzel kifejtette, hogy az IRMA-Eircom egyezség jóváhagyásakor hibát vétett.)
Ennek fényében azonban jogosan merülhet fel a kérdés, valóban miként fog a gyakorlatban érvényesülni az egyezségen alapuló rendszer. Kétségtelen, hogy a Dtecnet technológia segítségével még sok jogsértő csíphető fülön, de az Eircom aggódhat, ugyanis a valóban “sáros” felhasználók minden bizonnyal meg fogják gondolni, hogy ha eddig nem tették, akkor most átpártolnak olyan ISP-hez, mint a UPC, amely nem hajlandó önszántából az előfizetőket üldözni.
(Az anyaggal kapcsolatos TorrentFreak bejegyzés itt, az ír ítélettel kapcsolat híradás pedig itt olvasható.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.