Digital Economy Bill – közel az angol törvény

A minap kaptam Andy-től, egy kommentelőtől egy nagyon hasznos linket a Guardian folyóirat egyik számához. Ebben az írásban arról lehet olvasni, hogy az angol Parlamentben már folyik a szavazás a „Digital Economy Bill”-ről (DEB), sőt, ami különösen érdekes, hogy az online kalózkodással szembeni küzdelemben a tervezett „három-csapás modell” helyett egy bírósági eljárás keretében, az adott, jelentős mennyiségű jogellenes tartalmat elérhetővé tevő oldallal szemben érvényesíthető blokkolás jelenti majd a lehetséges eszközt. A cikk szerint azonban ennek rendkívül komoly hátulütői lehetnek, mivel elképzelhető, hogy e fegyver esetleg a visszájára sül el, és a szerzői jogsértésekkel szembeni küzdelem helyett a szólásszabadság korlátozásába csaphat át.

Azzal, hogy Andy elküldte a linket, kicsit felülírta egy tervezett másik bejegyzésemet. Ugyanis a héten közölt le az Index egy másik, ugyancsak témába vágó írást a DEB-ről, egészen pontosan a nyílt wifi rendszerek könyvtárak, egyetemek, kávéházak általi alkalmazásával kapcsolatban, utalva egy angol jogalkotói előkészítő anyagra. Akit érdekel a téma, ezeket az írásokat is érdemes elolvasni.

Update: Azóta újabb forrásokhoz jutottam a témát illetően. Ezek szerint az angol kormány úgy fogalmazott: „Nem fogjuk a fogyasztók előfizetését megszüntetni; nehéz elképzelni, hogyan lehetne ezt arányosnak nevezni, kivéve a legextrémebb – ezért valószínűleg büntetőjogilag értékelhető – esetekben.” Ugyancsak itt olvasható, hogy a DEB-et harmadik olvasatban tárják hamarosan a Lordok Háza elé, ahonnan aztán a Képviselőházhoz fog kerülni majd a javaslat (ahol ugyancsak további olvasatokra kerül majd sor). További hasznos olvasmányt képezhet az Open Rights Group írása, a Libdemvoice oldal bejegyzése, illetve egy továbi internetes blogbejegyzés Francis Davey blogjáról.

Update#1 (03.22.): A minap érkezett egy update levél a TorrentFreaktől. Ebben arról írnak, hogy a törvénytervezetet elfogadta a Lordok Háza, és továbbították a Képviselőház felé. Ennek ellenére a törvénytervezet megítélése/fogadtatása elég kettős, vagy legalábbis egyre szélesebb körben ostromolják azt még híres személyiségek (zenészek, politikusok, emberi jogi aktivisták stb.) is. E személyek nyílt levelét a Guardian közölte le (olvasható itt).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük