Kategória: Anglia

Breaking News: elvérzett a Digital Economy Act elleni támadás

2010 egyik fontos eseménye volt fájlcsere fronton a Digital Economy Act (DEA) elfogadása. Ennek keretében a brit parlament egy, a francia fokozatos válasz rendszeréhez hasonló, de azzal nem azonos modell bevezetésével tett kísérletet a fájlcserélés visszaszorítására. A törvény egyelőre rögös úton halad. Tavaly megtámadta két

Digital Economy Act(atologatás)

Bár eredendően úgy volt, hogy a Digital Economy Act bírósági felülvizsgálata tárgyában 2011. márciusában döntés születik, erre mégsem került sor. Március végén véget sor került ugyanis az eljárás szóbeli részére, a bíróságnak azonban hetekre/hónapokra van még szüksége, hogy döntést hozzon. Úgy tűnik ráadásul, hogy a

2010 a technológia és jog fényében

A jog és technológia határterületei iránt érdeklődők: figyelem. A CMS Cameron McKenna évek óta rendszeres jelleggel publikálja a „Technology Annual Review” című hírösszegzőjét, melyben az előző év – elsősorban angol kötődésű – legfontosabb „technology legal” újdonságait, híreit foglalják össze egy színes, átlátható, alig 30 oldalas

A perek hónapja volt

2011 eddigi két hónapja eddig is izgalmasra sikeredett fájlcsere fronton, az elmúlt két hétben viszont tovább nőtt a témába vágó eljárások és ítéletek száma. Vegyünk röviden sorra ezek közül néhány érdekességet. Még február 19-én adott hírt róla Rick Falkvinge, a svéd Kalózpárt vezetője, hogy egy

Nincs egérút

Nemrég számoltam be arról, hogy a feltételezett fájlcserélőket bíróságon kívüli fizetésre rávenni igyekvő ACS:Law iroda és ügyfele, a MediaCAT, nemrég perbe vont 26 magánszemélyt. Az ACS:Law tulajdonosa azonban kiszállt a „fájlcserebizniszből”, sőt úgy fest, hogy az iroda is bezárta kapuit, így remélték, hogy a beindított

A masszív perlés kora is leáldozóban?

Mindeddig nem nagyon készítettem bejegyzést azokról a tömeges eljárásokról, amelyek keretében jogérvényesítéssel megbízott ügyvédi irodák („trollok”) „fizess vagy beperellek” („pay-up-or-else”) modell keretében igyekeztek minél több, feltehetőleg szerzői jogsértéseket elkövető magánszemélyből pénzt kisajtolni. Ezeknek az ügyeknek a hátterébe nem igazán lehet belelátni, azonban ma két olyan