Több a sok(k)nál!

Láttunk már olyat korábban is, hogy a web 2.0-s világgal kezdeni semmit nem tudó cégek öngólt lőnek. A Viacom v. YouTube ügyben a Viacom azzal próbált a bíróságon érvelni, hogy a YouTube az engedélye nélkül tette hozzáférhetővé különféle filmes tartalmait. Aztán kiderült, hogy a Viacom alkalmazottai szándékosan töltötték fel a filmeket a videó portálra, hogy ily módon igazolják állításukat, és gyűjthessenek terhelő bizonyítékokat a YouTube-bal szemben. Ez tragikomikus véghez vezetett a konkrét bírósági eljárásban.

Most mégis olyat olvastam, ami még ennél is tragikusabb és komikusabb is egyben. Az EMI épp perben áll az MP3tunes zenei keresőoldallal szemben. Az EMI kőkeményen ragaszkodott azon álláspontjához, miszerint ők – a saját beadványukban is „kalózmennyországnak” titulált – RapidShare oldalon természetesen nem terjesztettek semmiféle zenei tartalmak ingyenesen. Úgy fest, hogy már csak azért is „csodás” a web 2.0, mert új bizonyítási eszközként lehet majd segítségül hívni. A TorrentFreak híre szerint ugyanis az MP3tunes használói néhány óra alatt 1400 olyan dalt találtak a szolgáltatás segítségével, melyről a cég bizonyítani tudja, hogy az EMI tette őket ingyenesen elérhetővé a RapidShare oldalon.

A hír legalább két konzekvencia levonásával is járhat:

– a web 2.0 határtalansága további igazolást nyert, de ezúttal olyat, aminek tényleg komoly következményei lesznek/lehetnek: a nethasználók, akik biztos, hogy többségükben a szabadság és ingyenesség pártján állnak, örömmel fognak a nagy kiadók/multik ellen dolgozni/kémkedni. Kevin Kelly annó digitális szocializmusról beszélt. Szerintem az ő koncepcióját tovább is bővítve szemtanúi lehetünk a „webkémkedés” kialakulásának. (Na ezt a szót majd még finomítjuk, nem vagyok PR szakember…)

– lassan jó lenne, ha egyes multik színt vallanának, és maguknak is beismernék, hogy ami ellen küzdenek, az sok esetben nekik is nagyon sok használatot nyújthatna. Ezt persze már sokan belátták, és a torrent alapú legális terjesztés egyre inkább terjedőben van.

És persze még sok minden lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük