Kis lépés a fájlcserélőknek, de nagy lépés…
Az ENSZ különleges jelentéstevőjének, Frank La Rue-nak egyik tavalyi jelentésében különös hangsúlyt kapott a véleménynyilvánítás-, a szólásszabadság, az internethez való hozzáférés, az internet-hozzáférés szerzői és egyéb jogsértések okán történő felszámolása, és még néhány egyéb témakör. A La Rue jelentés a napokban új eredményt hozott. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ugyanis elvi éllel deklarálta a véleménynyilvánítás szabadságának korlátlanságát online környezetben, és az államokat arra szólította fel, hogy általános jelleggel biztosítsák polgáraik számára az internethez való hozzáférést.

A határozat 3. pontja különös jelentőséggel bírhat. Habár csak „soft law” jelleggel, vagyis különösebb kötőerő nélkül, de „arra hívja fel” a tagállamokat a Tanács, hogy mozdítsák elő és tegyék lehetővé az internetes hozzáférést. Jó pár oldalt fordítottam erre a kérdésre „A fájlcsere dilemma” című könyvemben, s ott amellett érveltem, hogy maga az internetes hozzáférés nem tekinthető emberi jognak. A Tanács sem mondta ezt ki, azonban megtett egy fontos lépést, hogy ennek elismeréséhez kell. Emberi jog ugyanis abból lehet csak, amelyet nemzetközileg is elismernek és kikényszeríthetnek. Mindez tehát a jövő zenéje. Bár a fenti „felhívás” a fokozatos válasz rendszereket üzemeltető országok polgárainak, akik az internet-hozzáférés felfüggesztésének rémétől rettegnek, valószínűleg nem hoz egyelőre megnyugvást, de középtávon igenis elmozdulást jelent egy – sokak által kívánt – állapot felé. Mondhatni kis lépés az egyedi fájlcserélőknek, de nagy lépés lehet a társadalom egészének – közép- vagy hosszútávon.
Végül a határozat arra ösztönzi az aláírókat, hogy a fentiek biztosítására speciális eljárásokat fejlesszenek ki, valamint rögzíti az aláírók azon döntését, hogy a továbbiakban is foglalkozni kívánnak az emberi jogok internetes környezetben történő fejlődésének, védelmének és élvezetének a kérdésével.
A témakör iránt érdeklődőknek az Index rövid híradását is érdemes áttekinteni.