Teljesen legális a használt szoftverek továbbértékesítése
Az uniós és azon keresztül a magyar szerzői jog megítélésem szerint világosan fogalmaz a jogszerűen vásárolt „használt” számítógépi programalkotások eredeti vásárló általi továbbadása, illetve e szoftverek cégek közbejöttével történő továbbértékesítése kapcsán. A Szoftver-irányelvben világosan kifejezésre juttatott, s az uniós jogban továbbfejlesztett „jogkimerülés” tétele alapján ugyanis akadálytalanul értékesíteni lehet a jogszerűen vásárolt programokat. Egy nagyon fontos elvi kérdést azonban még körbe kellett járnia az Európai Unió Bíróságának (EUB) ahhoz, hogy teljességében tisztán lássuk e kérdéskört. Ez pedig nem más, mint hogy ugyanezek a szabályok irányadóak az internetről letöltött, vagyis főszabály szerint nem kézzelfogható adathordozón vásárolt szoftverekre is?
A usedSoft ügy tényállása relatíve egyszerű. Az alapügy felperese az Oracle volt, amely lehetővé tette, hogy üzleti célú adatbázis szoftverét az internetről bárki letölthesse. A program használatához licencet kellett vásárolni, amely – pontosabban a felhasználási szerződés – alapján a felhasználó nem kizárólagos, harmadik félnek nem átengedhető felhasználási jogot szerzett a szoftver üzleti célú alkalmazására. Egy-egy ilyen licenc alapján a kérdéses szoftver használatára 25 számítógépen keresztül nyílt lehetőség. (Amennyiben a vásárlónak 27 gépe volt, akkor két licencet kellett vennie.) Az alperes usedSoft cég ezt a bizonyos Oracle szoftvert továbbértékesítési célokból felvásárolta az arra ráunó felhasználóktól. (2005-ben egy speciális Oracle napot tartott a usedSoft, tömegesen kínálva a programokat az érdeklődőknek.) Az Oracle a viszonteladással szemben felemelte a hangját, s a német bíróságok első- és másodfokon is neki adtak igazat. Az ügy ennek ellenére az EUB előtt kötött ki. Yves Bot főtanácsnok idén áprilisban hozta nyilvánosságra az ügyben kialakított indítványát, mely már előre vetítette az EUB várható döntését. Az indítvány és az előzmények alapos elemzését a Kluwer Copyright blogon, az E.SZER.INT blogon és a ZDNet hírportálon is megtalálhatjuk.
Amint azt az első mondatomban igyekeztem jelezni, meglátásom szerint a használt szoftverek értékesítése önmagában nem tekinthető túlzottan problémásnak. A (régi és megújított) Szoftver-irányelv (egyaránt) rögzítette [vö.: 4.§ (2) bekezdés], hogy a számítógépi programalkotások másolatainak első értékesítését követően az eladott példány („copy”) vonatkozásában a szoftver jogosultja nem gyakorolhatja többé a terjesztéshez fűződő jogát. Ezt a tételt hívjuk jogkimerülésnek, és – ezzel bizonyosan mindenki tisztában van – ez adja az antikvár kereskedés alapját vagy teszi lehetővé, hogy valaki a megunt könyveit, CD-lemezeit vagy bármely más szerzői joggal védett tartalmat hordozó eszközt továbbadjon. A jogkimerülés tehát egy nagyon fontos, gyakorlatias tétel, amely néhány kivételtől/feltételtől eltekintve általános jelleggel hálózza be szerzői jogunk rendszerét. Az egyik ilyen fontos kivétel, hogy nem terjed ki a jogkimerülés a szolgáltatásokra (így egy műpéldány haszonkölcsönzése még nem meríti ki ugyanazon műpéldányhoz kapcsolódó terjesztési jogokat), különösen az interneten nyújtott szolgáltatásokra nem. Ugyanakkor más jogrendektől eltérően az Uniós jogkimerülés egy extra jellegzetességgel is bír: amennyiben a műpéldányt valamely uniós tagállamban hozzák forgalomba, úgy a terjesztés joga az egész EU vonatkozásában kimerül.
Nem véletlen, hogy kiemeltem a fentiekben egy mondatot. A jogkimerülés elvéhez hagyományosan a fizikai példányok eladásának képzetét társítjuk. A usedSoft ügy pedig épp azért érdemel ilyen kiemelkedő figyelmet, mert itt főszabály szerint nem lemezen kapható szoftverek, hanem az internetről letöltött programok továbbértékesítése képezte a vita tárgyát. Az Oracle ráadásul amellett érvelt, hogy a szoftver letöltésének biztosítása nem is értékesítés („first sale”), hanem csupán online szolgáltatás. (Ugye sejtjük, miért mondta mindezt?)
No, de nem akarom tovább húzni a dolgot, nézzük, hogyan döntött az EUB.
Az előzetes döntés egyik legfontosabb pontja rögzíti, hogy bár a Szoftver-irányelv nem definiálja külön az értékesítés/átruházás („sale”) fogalmát, annak nem tagállami szinten, hanem uniós szinten kell tartalmat adni. Az EUB átruházás alatt pedig nem mást ért, mint egy olyan megállapodást, amelynek révén egy személy díjfizetés ellenében egy másik személyre ruházza át valamely fizikai tárgy vagy szellemi alkotás (egy „copy”, egy példány) fölött fennálló tulajdonjogát. Az EUB szerint az, hogy az Oracle a szoftvert saját honlapjáról tette letölthetővé, melyről később valaki ténylegesen másolatot készített, megvalósítja az első értékesítés tételét. S bár a letöltés ingyenesen történt, s licencet csak később, a letöltéstől elkülönítve lehetett szerezni, a bíróság jelezte: a letöltés és a licenc megvásárlása elválaszthatatlan egységet képez, hiszen kizárólag ezek együttes fennforgása esetén képes a felhasználó a szoftvert alkalmazni. Röviden tehát az Oracle forgalomba hozta a szoftvereket, s a konkrét lementett műpéldányok feletti további terjesztési joga kimerült. Az EUB szerint mindezt alátámasztja az is, hogy az uniós jogalkotó nem tett különbséget a műpéldány megjelenési formáját illetően. Sőt, ha a jogalkotó célja az lett volna, hogy csak a fizikai hordozóra írt szoftverek első értékesítése után merülne ki a terjesztés joga, előfordulhatna egy olyan nem kívánatos helyzet, amely szerint a szoftvert online letöltésre felkínáló jogosult a szoftver minden további értékesítése esetén saját jogon is követelhetne díjazást. Gazdasági értelemben azonban az első értékesítés módja közömbös. Ha az online terjesztő a fentiekben megjelölt „kedvezményt” kapná, indokolatlan előnyben részesülne a fizikai hordozón terjesztőkkel szemben.
Végül még néhány „apróság”:
– abban az esetben, ha a szerzői jogosult (épp most az Oracle) a szoftver letöltését követően nyújtott licencia megállapodásban szoftver követési szolgáltatásokat (frissítéseket, javítások) biztosít a szoftver jogszerű megvásárlójának, akkor a szoftver továbbértékesítése esetén az új jogosult is élhet a szoftver követési megállapodásban foglalt igényekkel.
– Ha a licenc meghatározott számú felhasználó számára, illetve azok számítógépére biztosítja a telepítést és az alkalmazást, akkor nem tekinthető megengedettnek az olyan értékesítés, amelynek tárgya a licenc volumenének a kiaknázatlan része. Egyszerűbben, és a konkrét Oracle példánál maradva: ha valakinek nem kell mind a 25 felhasználói hely/jog, mert csak 10-re van szüksége, nem adhatja el a fennmaradó, kiaknázatlan 15 helyet. A szoftver műpéldányán fennálló fogyasztói jogok kizárólag egészében adhatók tovább. Még egyszerűbben: vagy az egészet továbbadod vagy semmit sem.
– Végül magától értetődik, hogy a továbbértékesítés csak akkor tekinthető jogszerűnek, ha az eredeti vásárlónak nem marad a birtokában semmilyen példány a szoftverből. (Akár a fenti volumen megbontással, akár biztonsági másolat készítéssel.) A továbbértékesítés csakis akkor megengedett, ha az eredeti vevő a továbbiakban egyáltalán nem használja a szoftvert.
Mindezek fényében talán azt mondhatjuk: most jött el a szép, új világ a szoftver viszonteladók számára!
Az előzetes döntéssel kapcsolatban lásd például az E.SZER.INT blogon Grad-Gyenge Anikótól megjelent elemzést, az SG.hu szerzőjének az írását, angol nyelven a Kluwer Copyright blog bejegyzését, németül pedig – természetesen – a usedSoft saját elemzését.