Sokat írtam már arról, hogy a streaming-szolgáltatás az egyik legfelkapottabb üzleti modell jelenleg. (Hogy anyagilag megéri-e, az más kérdés.) A belépés a klubba azonban méregdrága, nem csoda, hogy kevesen törekszenek erre. Az elmúlt hetekben történt néhány olyan fejlemény, ami tovább erősíti azt a megérzésemet, miszerint egy streaming háború kapujában vagyunk. Kinek jó ez?

Először is a száraz tények: a Disney sikerrel zárta le a 21st Century Fox társaság 71.3 milliárd dolláros felvásárlását. Ezzel egy olyan filmipari kolosszus jött létre, amelyet még nem látott a világ. A jelentősége nem pusztán abban rejlik, hogy a két portfólió együttesen mekkora szeletét jelenti a filmes örökségnek az Egyesült Államokban (a 20th Century Fox stúdióhoz köthető az X-Men, a Simpsons, az Avatar, a Jégkorszak franchise, de a Hulu, az FX Cable, a National Geographic és még sok minden más; a Disney-t fel se sorolom…), hanem abban is, hogy ezzel a bázissal – legalábbis a Disney tervei szerint – a streaming piac nagyágyújává válhat a cég. Másrészt a Google az éves játékfejlesztői vásáron bejelentette a Stadia indítását, amellyel a számítógépes játékok élvezetének új korszakát kívánja elhozni: konzol- és zökkenőmentes játék a felhőben. Végül 2019. március 25-én a kaliforniai Cupertinóban hivatalosan is nyilvánosságra hozta az Apple a legújabb streaming szolgáltatásaival kapcsolatos információkat. Eszerint – a már meglévő zenei profil mellett – indulna egy filmes szolgáltatás, egy online játék-oldal, és egy híraggregátor szolgáltatás is. A legnagyobb dobás ezek közül természetesen a filmes vonal lehetne. Számottevő hollywoodi és televíziós sztárok (Steven Spielberg, Reese Witherspoon, Jennifer Aniston, Steve Carrell, Oprah Winfrey csak néhány a nagy nevek közül) támogatását megnyerve jelentős fejlesztésekre lehet számítani e téren a következő időszakban.

Mik lehetnek az első érdemi észrevételek? A filmes vonalon egészében osztom azt a véleményt, ami a New York Times cikkében jelent meg:

„The ripple effects may not become clear for years. Analysts say that Disney could force smaller studios to merge as they scramble to compete. It will have greater leverage over theater owners when it comes to box office splits. And Disney’s plans to use Fox content to forcefully move into streaming could slow the growth of Netflix.”

Teljesen egyértelmű, hogy a Netflix két újabb erős riválisra tett szert. A cég eddig lépéselőnyben volt (csak a HBO tudott olyan sorozatokat produkálni mostanában, ami felért a Netflix piaci sikerével). Valószínűleg abban is marad rövid távon, mert miközben az Apple 1 milliárd dollárt szán a tartalomfejlesztésre, addig a Netflix tízet. A Disney kicsit másként indul, itt inkább olyan exkluzív, már meglévő csomagról beszélünk, amiért megéri (egyeseknek) előfizetni. (A New York Timesnak az Apple bejelentésének az utóéletéről szóló cikkéből az is kiderült, hogy a nyilvánosságot a streaming szolgáltatások helyett sokkal jobban érdekli az Apple új bankkártya-rendszere.)

Ami a számítógépes vonalat illeti, az eddigi online platformok sikerét látva semmi meglepő nincs abban, hogy a Google is piacra kíván lépni ezen a területen. És addig teljesen rendben is van a dolog, hogy a számítógépes játékok iránti kereslet töretlen (sőt óriási). Ellentétben azonban az audio- és az audiovizuális tartalomfogyasztással, a játék lényege az azonnali interaktivitás. Egy olyan platform tehát, ahol a késleltetési idő akár csak néhány másodperces is lehet, máris bukásra van ítélve. Ellentétben a konzolok világával, ahol ez nem igazán képzelhető el, a felhő alapú játéknál még komolyak a kockázatok – különösen olyan országokban, ahol a sávszélesség még nem túl jó. A HVG mai számában (2019. március 28., p. 30-31.) Balogh Csaba épp ezt elemezte, és adatai szerint a Stadia 25 Mbps sávszélesség mellett már kiválóan futhat. Magyarországon ezzel elvileg nem lehet baj, mert az országos átlag 34. Az Egyesült Államokban azonban épp csak 25, máshol, például Kínában csak 2.38. (És ezek ugye csak átlagok, messze nem mindenki rendelkezik ilyen sávszélességgel.)

Mondhatnánk a streaming lassan fogyasztói alapszükségletté válik. Ha ez igaz, akkor természetesen a költségvonzat az egyik legfontosabb körülmény lehet, amire a végfelhasználók figyelnek. Ha viszont a különváló filmes szolgáltatások, és általában véve az exkluzív tartalmak olyan helyzetbe kényszeríthetik a fogyasztókat, hogy – pénztárcájukat kímélendő – csak szigorúan megválasztott szolgáltatásokra fizetnek elő, az visszájára sülhet el. Erősödni látszik az a félelmem, hogy a streaming háború olyan lufit szülhet, aminek előbb-utóbb ki kell durrannia. Ha számtalan nagyágyú kínál elkülönült tartalmakat, külön-külön megfizethető, de együttesen már borsos áron, akkor abból a fogyasztók nem jöhetnek ki jól. Pontosabban vagy egy felső limitösszegig korlátozott tartalmakhoz férnek hozzá (mondjuk két filmes előfizetést igényelve – másokról lemaradva), vagy mindenre előfizetnek, összességében elég drágán, de ezzel a kényelmi funkciókból veszthetnek (főleg, ha a platformokon túl esetleg hardveres megkötések is lesznek, amit például az Apple esetén mindig komolyan kell venni, és ugye ott van a Stadia saját kontrollere).

Arról pedig már nem is beszélve, hogy hosszú távon meddig tartható az árverseny a cégek között. Nem beszélve a burjánzó költségekről a tartalomgyártást, a marketinget, az IT-szektort és általában a humánerő-forrást illetően.