Megjelent az Infokommunikáció és Jog című folyóirat legújabb száma. Bár tartalma alapján elsősorban a médiajoghoz és az adatvédelmi joghoz kapcsolódik a mostani kiadvány, szerencsére találunk benne érdekes írást, ezúttal Tóth Péter Benjámin tollából.

A 2010. decemberi számban található többszerzős mű (mellyel kapcsolatos bejegyzésem elsőként lépte át a 400 megtekintést e blogon) úgy tűnik, hogy sokak érdeklődésére tartott számot. Ezúttal az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója, az zeneipar és az online szerzői jogi kérdések kiváló ismerője, Tóth Péter Benjámin fejtette ki véleményét, elsősorban a Bodó Balázs által kifejtettekre reagálva. Az írásában Tóth három okot jelöl meg, melyek meglátása szerint sokkal inkább közreműködtek korunk fájlcserélős-kalózkodós világának kialakulásához. (Legnagyobb örömömre Tóth egy E.SZER.INT-es friss bejegyzésében maga is úgy nyilatkozik, hogy a „kalózkodás” szót elítéli.)

Az első a tartalomipar rossz helyzetfelismerése, vagyis hogy gyakorlatilag rosszul mérték fel a Napster megjelenésével keletkező új kihívás veszélyeit, és amikor erre rájöttek, már késő volt.

A második a status quo felborulása. Ezalatt Tóth azt érti, hogy a fájlcsere kihívásai közepette a tartalomipar belső forrongások színhelyévé is vált, és például a hangfelvétel-kiadók (akik a zenészekkel és énekesekkel kötött szerződések alapján azok előadásait adják ki és terjesztik) jelentős piacvesztése mellett megerősödtek a zeneműkiadók (akik pedig a zeneművek szerzőivel kötnek szerződést a művek népszerűsítésére és terjesztésére). Ennek egyik folyományaként a jogosítás is más formában kezdett működni, mint azelőtt.

A fájlcsere elburjánzásának harmadik okaként Tóth az Európai Bizottság elhibázott politikai lépéseit jelöli meg, vagyis hogy amit az EB tett, az túlzottan szűk volt. Én azért ezt kiegészíteném azzal, hogy amire Tóth hivatkozik (2005/737/EK ajánlás), az eléggé KÉSEI is, nem csak szűk. Hat évvel a fájlcsere megjelenését, és egy-két évvel a harmadik generációs (BitTorrent), technikailag legkevésbé megakadályozható technológia elterjedését követően cselekedni (ráadásul csak ajánlás formájában) megkésett. (Ahogy arra egy tavaly év végi bejegyzésben is utaltam, a WIPO még rosszabb tempóban halad, még csak napirendre sem tűzte a fájlcserélés problematikájának megvizsgálását, holott ha valami, hát ez a jelenség kényszerítheti térdre a szerzői jog klasszikus paradigmáját.)

Mindezek után Tóth logikus gondolatmenet mentén érvel amellett, hogy az internet-előfizetési díjba építhető átalánydíjat miért ne vezessük be hazánkban. A téma kényes, pro- és kontra érvek tömkelege ismert. Az egyelőre nem ismert, hogy valaha is elmozdul-e ebbe az irányba a tartalomipar és/vagy az állam. A jelenlegi tendencia inkább azt sugallja, hogy az ISP-kre a technológiai közreműködés feladata fog hárulni. (Lásd a HADOPI törvényt, vagy a frissen javasolt ausztrál modellt.)