Néhány hete látott napvilágot T-172/21 Valve Corporation-ítélet, amely érdekes kérdéseket feszeget a videójátékok hozzáférhetővé tételének technikai és földrajzi alapú korlátozásainak versenyjogi aspektusait illetően. Rövid összefoglaló következik.

A játékosok közösségében, de talán azon túl is, sokan ismerik és használják a Valve Steam szolgáltatását. Aki legalább egyszer vette a fáradtságot, hogy átböngéssze a végfelhasználói szerződéseket, akár maga a szolgáltatás, akár a telepített játékok esetében, az tudja, hogy a tartalomhoz való hozzáférést és interakciót számos korlátozás szűkíti, vagyis a játékosok nem tehetik meg mindazt, amit egy dobozos, fizikai másolat esetén megtehetnek. És akkor még nem is említettük, hogy bizony ott is vannak technológiai korlátozások, amelyek a játék jogellenes másolását igyekeznek akadályozni.

A Steam-en elérhető játékok az esetek döntő többségében nem a Valve fejlesztései. A platform más játékfejlesztők termékeinek digitális értékesítésére, disszeminációjára szolgál. Ezt a tevékenységet a Valve egy, a játékkiadókkal kötött megállapodás alapján végzi, amelyben a Steam technológiájának felhasználását engedélyezi a kiadóknak, amelyek pedig ugyancsak egy felhasználási szerződés keretében nem kizárólagos engedélyt adnak a Steam-es felhasználásra. Hogy megfeleljen a felhasználás feltételeinek, a Steam egy terület-ellenőrzési funkciót (magyar geoblokkolást) alkalmaz. A végfelhasználó így csak egy meghatározott területen aktiválhatja a játékot, amely olykor még a játék tényleges játszhatóságára is kiterjed.

A problémakörrel az Európai Bizottság 2017-ben kezdett el foglalkozni, majd 2021-ben kimondta, hogy a Valve és öt másik kiadó megsértette az EUMSZ 101. cikkét, illetve az EGT megállapodás 53. cikkét. Olyan versenyellenes megállapodásokat kötött, illetve olyan összehangolt, versenykorlátozó magatartásokat tanúsított, amelyekkel korlátozni igyekezett a Steam-en elérhető játékok határokon átnyúló, passzív értékesítését. A Bizottság figyelmeztetett arra is, hogy a szellemi tulajdonjogok nem gyakorolhatók a belső piac létrehozásával és védelmével ellentétes célok megvalósítására.

Az ítéletben a Törvényszék kimondta, hogy a szellemi tulajdonjogok gyakorlása ellentétes lehet a 101. cikkben foglaltakkal, ha a felhasználási szerződések tárgya, eszköze vagy következménye a verseny korlátozására irányul. A földrajzi alapon korlátozott Steam-kulcsok célja a videojátékok párhuzamos behozatalának korlátozása. Ennek azért van jelentősége, mert a dobozos játékokat is immár egyre nagyobb részben lehet, illetve kell a játékosok Steam fiókjában regisztrálni. Ez megjegyzem nem csak egy földrajzi alapú korlátozás, hanem a hozzáférés jogának szűkítése egy fizikai műpéldány tekintetében.

A döntés fontos kijelentése (amely egyben tükrözi a fennálló, területileg fragmentált belső piacot a szerzői és kapcsolódó jogi védelem alá eső művek és más teljesítmények tekintetében), hogy a passzív értékesítést megakadályozó és a belső piac fragmentálását eredményező szerződéses klauzulák valóban versenytorzító hatásúak, és a nemzeti piacok újrafelosztásához vezethetnek. Ez a kijelentés persze nem jelenti, hogy ne lehetne továbbra is területi alapú felhasználási engedélyeket kötni, vagyis nem kérdőjelezi meg a szellemi tulajdonjogok területi sajátosságait.

A Valve magatartása tehát nem a játékfejlesztők szerzői jogainak védelmét szolgálta, hanem a párhuzamos import megszüntetésére, a piac fragmentálására, és mesterséges árkülönbségek kialakítására törekedett. Mindezekre tekintettel a Törvényszék megerősítette a Bizottság döntését.

A Steam-ügy rávilágít arra, hogy a platformgazdaságban kialakuló erőviszonyok bizony alkalmasak arra, hogy egyrészt igen magas és sűrűn szövött korlátok közé szorítsák a végfelhasználók tartalmakhoz való hozzájutásának lehetőségeit, illetve arra is, hogy a tartalomipar egyfajta meghosszabbított kezeként olyan szerződéses gyakorlatokat érvényesítsenek, amelyek hátrányosan érintik az egységes belső piac működését és a szabad verseny feltételeit. Személy szerint még sok ilyen ítéletet szeretnék látni, amelyben a Digitális Egységes Piac törekvéseit, illetve a kialakuló platformágazati monopóliumot a versenyjog eszköztárával is korlátok közé szorítják. Bár az is kétségtelen, hogy a szellemi tulajdon területi jellege már csak a szerződési szabadság elvéből fakadóan is egy alapvetés. Nehezen tudok elképzelni olyan szcenáriót, amelyben az egységes belső piac kiépítésére és fenntartására vonatkozó törekvések eredményesen tudnák felülírni azt az alapvetést, amely szerint a jogosultak szabadon dönthessék el, hogy hol, milyen feltételek mellett engedélyezik a művek és más teljesítmények felhasználásának engedélyezését. Ezen kívül pedig ez az ügy csak megerősít abbéli vélekedésemben, hogy a digitális platformgazdaságban már többről van szó, mint maga a szerzői jog. Mára már talán közhellyé vált azon kijelentés, miszerint ki kell lépni a szerzői jog hagyományos paradigmáinak világából és egy tágabb kontextusban kell értelmezni a kialakult erőviszonyokat. Ebben a törekvésben a versenyjog eszköztárára növekvő felelősség hárulhat.

A bejegyzés Eleonora Rosati alábbi blogposztján alapul. Köszönet Mezei Péter kollágának, hogy felhívta rá a figyelmem!