SzJSzTémák #2.6 – 1. rész

dec 20, 2014 by Dr. Mezei Péter in fájlcsere

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek év végi, hatodik válogatása a szakvélemények nagy száma miatt két részre osztandó. A mai gyűjtésben olvashatunk televíziós sorozatokról, bútorok szerzői jogvédelméről, és a szerzői jogi törvény fájlcserélő szolgáltatások nyújtásával megvalósított bűncselekmények esetén történő alkalmazhatóságáról.

A rendkívül lényegre törő, SzJSzT-15/2013 számú szakvélemény televíziós műsorok – méghozzá „reality” programok – jogvédelmére fókuszált, és rögzítette, hogy

„bár a műsorformátum mint ötlet önmagában nem tárgya a szerzői jogi védelemnek, a formátum egyes elemei, pl. a műsorsorozat sajátos címe, a sorozatban megjelenő jellegzetes és eredeti alakok, szereplők kialakítása, a sorozaton végigmenő különleges, egyéni, eredeti dramaturgiai séma, forgatókönyvi vagy szinopsziselemek, vizuális tervek stb. állhatnak szerzői jogvédelem alatt.”

A szakértők szerint a perbeli „handout” első négy oldala a műsor koncepcióját és gyártási tervét rögzítette, amely nem lépte át a jogvédelem minimum-küszöbét. Ezzel szemben az utolsó két oldalon olvasható „elképzelt adás” leírása egyéni, eredeti jelleget tükrözött, s az így beilleszthető az Szjt. keretei közé. A sorozat címét a tanács „a magyar nyelv sajátosságait frappánsan” kihasználó szóösszetételnek nyilvánította, amely több, mint pusztán leíró jellegű, s ezért is sajátosnak, jogvédettnek tekinthető. Mindezt egybe vetve az eljáró tanács úgy ítélte meg, hogy a vitatott – kettes számú – sorozat az elsőnek a felhasználása alapján készült el.

A SzJSzT-36/2013 számú szakvélemény két ülőgarnitúra összevetését végezte el. Az elemzés kiinduló pontja szerint

„egy ülőgarnitúra (…) egyedi, eredeti jellegének megítélésénél figyelembe kell venni, hogy annak kialakítását mennyire befolyásolja a funkcionalitás.”

Az eljáró tanács úgy találta, hogy mind a Nabucco, mind a London fantázianevű, érintett bútorok jogvédelemre tarthatnak igényt. Mint a tanács megjegyezte, mindkettő minimál stílusú bútor, ugyanakkor

„számos olyan szerzői döntést tartalmaznak, kezdve a bútor egészének és egyes alkotóelemeinek méretezéséről, a szerkezeti elemek egymáshoz viszonyított arányaitól az ülőfelület, a kartámlák és fejtámlák formai kialakításán át a kárpit anyagának és színének meghatározásáig, amelyek azok egyéni, eredeti jellegét, tehát szerzői jogi védelmét megalapozzák.”

Mindent egybevetve így a tanács valószínűsítette, hogy a másodikként megalkotott ülőgarnitúra az első szolgai másolata. A – mondjuk így – „poén” az ügyben ugyanakkor az, hogy az eljáró tanácsnak nem állt rendelkezésére arra vonatkozó információja, hogy a kettő közül melyik is készült el előbb.

A következő szakvéleményt szerencsém volt előadóként elkészíteni. Az SzJSzT-02/2014 számú szakvélemény központi kérdését az adta, hogy alkalmazható-e egyáltalán, s ha igen, mikortól az Szjt. fájlcserélő szolgáltatást nyújtókkal (tracker- és seedszerverek rendelkezésre állását biztosító személyekkel) szemben. Más szavakkal azt vizsgáltuk, hogy egy büntetőeljárás keretében mit kell a vádhatóságnak bizonyítania, s esetleg mit lehet elfogadni köztudomású tényként. Az Szjt. 2.§-a szerint ugyanis

„olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény, illetőleg viszonosság alapján a védelem megilleti.”

A fenti mondatból egyrészt kiderül, hogy az Szjt. csak a művek esetén várja el a nemzetközi szerződésekre alapított védelem fennállását (ha nem magyar a szerző vagy nem Magyarországon hozták nyilvánosságra azt a művet). Következésképp a kapcsolódó jogi jogosultakkal szemben, így az alapügyben érintett előadóművészek, hangfelvétel-előállítók és televízió-szervezetek jogai és teljesítményei vonatkozásában semmit nem kell vizsgálni a jogvédelem fennállását illetően.

A fennmaradó érintett tartalmak – amely a zeneműveket, a filmalkotásokat és a számítógépi programalkotásokat jelentette az alapügyben – vonatkozásában ezért annak megvizsgálása tűnt indokoltnak, hogy az adott mű szerzője magyar-e, avagy az érintett szerző vonatkozásában fennáll-e a jogvédelem valamilyen nemzetközi egyezmény alapján. Az eljáró tanács világossá tette: nem áll módjában a sok ezer tartalom vonatkozásában egyedi vizsgálatot lefolytatni (erre joga sincsen, hiszen ez bizonyítást feltételez, arra azonban az SzJSzT-nek nincs hatásköre).

Tanáccsal azonban tudott szolgálni az eljáró tanács. A művek többszörözése vonatkozásában releváns Berni Uniós Egyezményt majdnem 170 ország írta alá. A szoftverek vonatkozásában az irodalmi művekkel azonos módon történő védelmet a TRIPS megállapodás írta elő, és ezt is több mint 150 ország írta már alá. Az eljáró tanács áttekintette ezek aláírók körét, és megállapította, hogy szinte valamennyi, a zene-, film- és szoftveriparban érintett releváns ország tagja e nemzetközi szerződéseknek. E téren ezért az eljáró tanács köztudomású tényként fogadta el az Szjt. alkalmazhatóságát az alapügyben érintett fájlok tekintetében. A lehívásra történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel vagyoni joga vonatkozásában irányadó WIPO Internet-szerződéseket (a művek vonatkozásában a WCT releváns) azonban száznál is kevesebb ország írta csupán alá, és számtalan „fontos” ország maradt azon kívül. E jog vonatkozásában ezért az eljáró tanács nem tudta köztudomású tényként elfogadni az Szjt. alkalmazhatóságát, s ezért úgy találta, hogy az egyetlen helyes megoldás az eseti bizonyítás. (Valljuk be, magunk is tudjuk, ez nagyon nehéz feladat. Ám ha valami, akkor ez a bíróság feladata.)