Mi lesz veletek, közös jogkezelők?

Októberben adtam hírt arról, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium módosítani szándékozik “egyes iparjogvédelmi törvényeket“. November 5-én – szombati munkanapunkon – benyújtásra került az Országgyűlésnek a T/4859-es számú törvényjavaslat “A szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról” címmel.

Már a fenti bevezetőből világossá válhat, hogy az eredeti előterjesztés legszembetűnőbb hibája kiküszöbölésre került. Ahogy azt októberben említettem: a 28 oldalas előterjesztésből 20 oldal a szerzői jogra vonatkozik, ezért kissé bizarr az iparjogvédelem szót az előterjesztés nevében szerepeltetni. A mostani cím viszont már helyes. Előző kapcsolódó bejegyzésemben már több kérdést érintettem. Mivel a javaslat az eredeti koncepcióhoz képest túl sok érdemi eltérést nem mutat, ezért e ponton csupán egy dologra  szeretnék fókuszálni: a közös jogkezelés reformjának elemeire, és annak is csak néhány szegmensére térnék ki. (Bár a javaslat messze nincs még elfogadva, az egyszerűség kedvéért minden új szakaszt egyértelműen az “új” szóval fogok jelölni.)
A közös jogkezelés definíciója

Az “új” 85.§ gyakorlatilag újraírja a közös jogkezelés definícióját. A javaslat szerint erre több uniós forrás megfogalmazásai miatt volt szükség. Tagadhatatlan: az új definíció átlátható. Egyszerre kerül benne meghatározásra a közös jogkezelés létének indoka (egyes jogok egyedileg nem gyakorolhatók), az életre hívás módja (kötelező vagy önkéntes alapon való szerveződés) és a kötelező funkciók (a felhasználás engedélyezése vagy a jogdíjak meghatározása, a felhasználások figyelemmel kísérése, a jogdíjak beszedése és felosztása, más jogkezelőnek a díjak átadása, végül a szerzői vagy kapcsolódó jogok megsértésével szembeni fellépés) egyaránt felsorolásra kerülnek. A korábbiakkal ellentétben így nem egy féltaxatív felsorolással találkozhatunk a 85.§-ban. Ezzel együtt például a “fellép a szerzői vagy a kapcsolódó jog megsértésével szemben” fordulat tartalma első olvasatra sokakat elrémiszthet. Ha jól olvasom a tervezetet, akkor ez nem keletkeztet semmiféle új jogérvényesítési funkciót a jogkezelők oldalán, sőt, az “új” 88.§ a hatályos 92.§ hasonmásaként csak a közös jogkezelés körébe tartozó vagyoni jogok gyakorlására és bíróság előtti érvényesítésére ad felhatalmazást.

A kiterjesztett közös jogkezelés

Az “új” 87.§ a kiterjesztett közös jogkezelésről szól. Eszerint ha egy közös jogkezelő egy bizonyos jogosulti kör ugyanolyan vagyoni jogának kezelésére jogosult, akkor a felhasználók olyan jogosultak műveinek felhasználására is jogot kaphatnak, aki ugyan e jogosulti körbe tartoznak, de a jogkezelőnek nem tagjai.

Fontos kérdés [vö. (1) és (2) bekezdés], hogy mi van akkor, ha csupán egy, és mi van akkor, ha több egyesület is bejegyzésre került e bizonyos jogosulti kör e bizonyos vagyoni jogának kezelése céljából. A javaslat szerint utóbbi esetben e több egyesület köteles megegyezni a jogdíjak beszedéséről és felosztásáról, melyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) jóvá kell hagynia. Ha nincs megegyezés (uram bocsá, ha esetleg nincs SZTNH jóváhagyás?), akkor az SZTNH jelöli ki az érintett jogkezelőt. S hogy az melyik jogkezelő lesz? Az, amelyik “a bejegyzés feltételeit összességében a leghatékonyabban tudja megvalósítani”. A törvényjavaslat indokolása nem ad gyakorlatilag semmilyen – a jogalkotói szándékot világossá tevő – magyarázatot e kesze-kusza megfogalmazásra. Vagyis elképzelhető, hogy az SZTNH királycsináló szerepkörbe kerül. Ugyanez a szisztéma került körvonalazásra abban az esetben, ha az engedélyezési jog nélkül fennálló díjigény érvényesítésére is több jogkezelő kerül nyilvántartásba vételre.

A közös jogkezelők működése és gazdálkodása

Az “új” 89.§ újdonsága a közös jogkezelők működésével és gazdálkodásával kapcsolatos szigorú előírások papírra vetése. Az még hagyján, hogy adatbázist kell “fenntartania” a jogkezelőknek az általa kezelt jogosultakról és jogokról, vagy hogy honlapján köteles közzétenni különféle dokumentumokat (mondjuk épp a fenti adatbázist nem). Ezek gondolom önmagában nagy gondot nem jelenthetnek senkinek, sőt a nyilvánosság ellenőrző funkciója a demokrácia alappillére. (Minden dokumentum eleve kell a jogszerű és hatékony működéshez.) Itt inkább arról lehet szó, hogy a jogkezelők átláthatóságát akarja erősíteni a javaslat. Ha ez így igaz, akkor ezzel baj sincs. A helyzet persze ennyire nem egyszerű.

Ami igazán fontos, az az, hogy a törvényjavaslat szerint a jogdíjakból csak indokolt költség levonását teszi lehetővé, vagyis olyan költségét, ami a közös jogkezelési tevékenység ellátásához szükséges, az érintett jogosultak számára hasznos, és a rendes és okszerű gazdálkodás során merült fel [(6) bekezdés]. Ezen túl azonban a jogdíjakat fel kell osztani, és más célokra nem lehet fordítani.

Ez alól mindössze két szűk kivételt tervez bevezetni a törvényjavaslat: az árva művek felhasználása után járó jogdíjakat általában véve “fel nem oszthatóként” minősíti, ezen felgyülemlő összeg 25%-át azonban a közös jogkezelő – feltéve, hogy mindent megtett az árva mű jogosultjának fellelésére, e díjakat külön számlán kezelte és öt év eltelt e díjak beszedésétől [(9) bekezdés] – felhasználhatja a “jogosultak érdekében”, például szociális célokra. A másik kivétel szerint [vö.: (10)-(11) bekezdések] a szervezet felosztási szabályzata alapján a felosztandó jogdíjak 5%-a egyébként felhasználható a jogosultak érdekében. Mindkét kivétel érvényesítésének előfeltétele azonban, hogy erről a legfőbb szerv “esetileg” döntsön (az eseti döntésnek nem látom értelmét, az indokolás se ad rá magyarázatot). A döntést aztán még a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérését követően, a Hivatal javaslatára az igazságügyért felelős miniszter hagyja jóvá.

Persze, világos, hogy mindez a hétköznapokban oly népszerűvé vált “miért ad szociális juttatást a közös jogkezelő az öreg szerzőknek” vita intézményesült rendezésére szolgál. A fenti szabályok azonban szerintem legalább annyi dilemmát szülnek, mint amennyit feloldani készülnek. Példálózó jelleggel:

1) a törvényjavaslat nem tisztázza, hogy az árva mű jogosultjának felkutatási költségeit a rendes és okszerű gazdálkodás során felmerült költségek között kell-e elszámolni, esetleg az említett “fel nem osztható” jogdíjakból kell felhasználni (vagyis a külön számlához hozzányúlhat a jogkezelő), esetleg egyikbe sem tartozik, és saját zsebből kellene állnia a jogkezelőnek mindezt?
2) Az említett keresés logikus velejárója egy folyamatosan frissülő adatbázis összeállítása. Ezzel mit kellene tennie a közös jogkezelőnek? Nyilván nyilvánosságra kellene hoznia, hiszen ez a többszörös keresést alkalomadtán megakadályozhatná, ezzel is pénzt spórolva en bloc a szerzői jogosultaknak. Erről viszont egy betűt sem olvashatunk. (Holott a kérdést a jogirodalom az árva művek kapcsán sokszor elemezte már. Ezeket az írásokat jó lenne alapul venni.)

3) Ha egyszer a törvény a fentiek szerint legfeljebb 25 és 5 százaléknyi felhasználást engedélyez a közös jogkezelőknek az egyes befolyt díjakból, akkor 25 és 5 százalékról szóló eseti döntés miért kellene a igazságügyi miniszternek jóváhagynia. Megfordítva: miért utasíthatná el annak elfogadását? Még másként? miért ne hagyná jóvá?

További értékes vélemények (kritikák) olvashatók az MSZJF által – a stratégiai együttműköd(get)és keretében – az igazságügyi minisztérium részére adott válaszlevélben!

A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vétele

A törvényjavaslat legfontosabb eleme, hogy az eddigi monopol helyzetet (vagyis hogy egy adott műtípus ugyanazon jogainak közös kezelését csak egy szervezet végezheti) fel kívánja számolni. A törvényjavaslat indokolása ezt egyrészt azzal magyarázza, hogy míg a rendszerváltás után félő volt, hogy ellenkező előírás esetén felaprózódik a “piac”, addig most ennek a veszélye nem forog fenn. Nos, én nem vagyok olyan biztos abban, hogy e veszély most elmúlt volna. Sajnos mivel a jogalkotói ágon kívüli szerzői jogi szakma véleménye nem lett kikérve, kvázi szakértői hatástanulmány nem készült (de legalábbis nem tudok róla, hogy lenne-e ilyen nyilvános dokumentum), ezért arra lehet következtetni, hogy a kormányzat határozottan azt szeretné, hogy a közös jogkezelők versenye beinduljon.

Nem kétlem, hogy ez egy piacgazdaságban elvileg jó. S hogy ez ne vezessen katasztrofális eredményhez, maga a tervezet rögzíti, hogy több vagy újabb közös jogkezelő csak akkor vehető nyilvántartásba, ha ez a közös jogkezelés működőképességét és hatékonyságát nem veszélyezteti [92.§ (4) bekezdés]. Ez így első blikkre persze, hogy jó, sőt elvárható. Vessük azonban össze ezt az (5) bekezdés rendelkezésével:

Ha a (4) bekezdésben meghatározott feltétel nem teljesül, 
a) több egyesület közül azt kell nyilvántartásba venni, amelyik az (1) bekezdésben előírt feltételeket összességében a legjobban tudja megvalósítani;
b) az újabb egyesületet kell nyilvántartásba venni és a korábban nyilvántartásba vett egyesületet a nyilvántartásból törölni kell, ha az (1) bekezdésben előírt feltételeket az újabb egyesület összességében jobban meg tudja valósítani.

Vagyis tehát ha egy “összességében” életképesebb egyesület színre lép, a jelenleg meglévő közös jogkezelők mehetnek a kukába. Mikor lehet egy új egyesület életképesebb? Nézzük csak meg a nyilvántartásba vétel feltételeit [“új” 92.§ (1) bekezdés]:

a) bármely jogosult szabadon csatlakozhat hozzá;
b) a jogosultak jelentős részét képviseli;
c) a belföldi jogosultak jelentős részét is képviseli; (ez így a norma szerkesztése szempontjából szerintem aggályos)
d) rendelkezik a közös jogkezeléshez és a nemzetközi kapcsolattartáshoz szükséges, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal;
e) felkészült az adatok kezelésére;
f) az alapszabály megfelel a kritériumoknak.

Számomra a d) pont lesz a döntő: ne mondja nekem senki, hogy piciny kis országunk a labdarúgó szövetségi kapitányok tömege mellett szerzői jogi szakértők hadával is rendelkezik. A legnagyobb közös jogkezelő, az Artisjus, legjobb tudomásom szerint kb. 150 alkalmazottat foglalkoztat. Racionálisnak tűnik, hogy egy ily sok területtel foglalkozó egyesületnél csak egy ugyanilyen szakértői gárdával rendelkező egyesület tudna “összességében” hatékonyabban működni. Mivel azonban a törvénytervezet fényében a feladatok  elaprózódása előfordulhat, összességében akár még több egyesületi alkalmazottra is szükség lehet a jövőben a feladatok ellátására. Szinte kizárt, hogy ezt szakértő emberanyaggal bírni lehessen. Én egy szerzőnek se javasolnám, hogy pusztán a Belga zenekar “Artisjus dacának” mintájára egy olyan egyesületbe lépjen be, ahol nincs igazi szakemberállomány. Ellenkező esetben nem rossz cseberből biztosan rossz vederbe esnének. Ja, és ha az egyesületek elaprózódása megtörténne, akkor szerintem messze több pénz folyna ki a jogosultak pénztárcájából, mint amennyi most benne van.

Szeretem az anyagi kérdéseket a sebesség megválasztásának példáján keresztül szemlélni. Az autópályán 130 km/h a megengedett legnagyobb sebesség. Tegyük fel, hogy épp 130 kilométert akarok utazni. Ez optimális esetben 60 percig tart. Tegyük most azt fel, hogy én kicsit gyorsabban akarok a célomhoz érni, és 150 km/h-val haladok. Ez ugye azt jelenti, hogy a távot elvileg 52 perc alatt teszem meg. Vagyis 8 percet spórolok, ami az összidő kb. 13.3%-a. Ezen a sebességen persze a fogyasztásom nagyobb és a rendőrbácsik is lefényképezhetnek.

A vita mindig óriási arról, hogy az Artisjus mennyi pénzt kezel és tart magánál. Én a pontos számokat nem ismerem, nem is kell ismernem. Az alábbi videóban Tóth Péter Benjámin, az Artisjus kommunikációs igazgatója említi, hogy a beszedett jogdíjak 18-19%-át tartja magánál az egyesület kezelési költség címén – az egyesületi tagok döntése értelmében. Ez, ha az Artisjus kb. 14 milliárdos éves bevétele reális, kb. 3 milliárd forint kezelési költséget jelent. (Abba ne menjünk bele, hogy egy-egy alkalmazottnak mennyi legyen a fizetése. Én nyilván nem hagynám itt az egyetemi állásomat diplomás minimálbérért.)

Tegyük fel, hogy az új egyesület a bevételeknek csak 14-15%-át tartja magánál. (Nyilván van egy határ, aminél kevesebbet nem tarthat magánál, hiszen akkor a hatékonyság kerül veszélybe.) Ez kb. 500 millió forint lehet éves szinten. Ennek az összegnek is egy jelentős része kiáramlana Magyarországról a külföldi jogosultaknak, egy részét a többi jogkezelőnek kellene átutalni. Nem tudom mennyi maradna végül, de ha a fenti közlekedési példát alkalmazzuk, talán tízezrekkel több juthatna ugyan egy-egy menő szerző zsebébe, cserébe egy garantáltan kevésbé hatékony, kevesebb szakértővel rendelkező szervezet munkájáért. Szerintem ez nem jó deal!

Az elemzést a csúcsponton kell abbahagyni. A tervezet fennmaradó része amúgy a nyilvántartás eljárásjogi részével foglalkozik, kissé unalmas lenne erről blogolni. Annyit még érdemes tudni, hogy október 7-én amúgy elfogadták a javaslat sürgősségi tárgyalására tett indítványt. Nem hiszem, hogy “dogmatikailag” erre szükség lett volna. Persze ne legyünk naivak. A sürgősséget nem az elmélet, hanem a tervezet tartalmának gyors elfogadása iránti gyakorlati igény magyarázza. Ezt igazolja az is, hogy az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság és a Kulturális és sajtóbizottság egyaránt november 14-én javasolta a törvényjavaslat általános vitáját. Ebből számomra az következik, hogy a javaslatból még idén törvény lesz.

8 thoughts on “Mi lesz veletek, közös jogkezelők?”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük