Címke: verseny

Blogbejegyzés-író verseny 2018

2012, 2013, 2014, 2015 és 2016 után a Szerzői jog a XXI. században blog idén is meghirdeti blogbejegyzésíró versenyét. (Tavaly több okból is elmaradt a dolog, ez főleg nekem és az akkor alig másfél hónapos ikreimnek volt köszönhető.) Bárki, aki szeretné a hatodik kiírás során

Apáthy-pályázat 2017

Apáthy István (1829-1889), a pesti tudományegyetem hajdani rektora, neves jogtudós, az 1800-as évek második felének egyik legnagyobb tekintélyű kodifikátora volt. A magyar jogásztársadalomban a kereskedelmi és váltójog első hazai tudományos művelőjeként szerzett magának hírnevet, ugyanakkor elévülhetetlen érdemeket szerzett magának a szerzői jog területén is.

Apáthy-díj

Apáthy-díj 2016

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület idén is közzétette az Apáthy-díjról szóló felhívását. Az Egyesület a szerzői jog témakörében íródott pályaműveket várja a pénzdíjas verseny keretében. Részletek alább, sok sikert az indulóknak!