Címke: KJK-irányelv

MSZJF észrevételek a KJK-irányelv implementációjának koncepciójára

Az Európai Unió 2014-ben elfogadott közös jogkezelési irányelvének nemzeti átültetési határideje 2016. április 10. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala meg is kezdte a munkát, és az átültetési javaslat koncepcióját (más szóval a „béta verzió tervezetét”) közzétette. 2015. január 30-áig vártak észrevételeket a társadalom bármely tagjától. 

Társadalmi egyeztetés a KJK-irányelv átültetéséről

Amikor 2014-ben megszületett – hosszú előkészítés után – a közös jogkezelés egyes kérdéseinek uniós szintű harmonizációját és reformját célzó irányelv, tudvalevő volt, hogy a magyar kormányzatnak is implementálnia kell az irányelvet. Az SZTNH novemberi keltezéssel lezárt egy koncepciót, amely az átültetés koncepcióját tartalmazza. Ezt a

Beszámoló az MSZJF Egyesület április 17-i ankétjáról

2014. április 17. napján tartotta a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület éves közgyűlését, illetve ezzel egybekötve a szerzői jog aktuális kérdéseiről szóló ankétját, ahol id. Ficsor Mihály és Lábody Péter adtak elő, terminátoroktól a szerzői jogi reformig.  Az Egyesület székhelyére – amely a budapesti Városligeti

Breaking News: kihirdették a KJK-irányelvet

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2014. március 20-ai számában közzétették az új „KJK-irányelvet„, amelynek neve hivatalosan a következők szerint hangzik: „az Európai Parlament és a Tanács 2014/26/EU irányelve a szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek belső piacon történő online felhasználásának több