Címke: kalóz

Blogbejegyzés-író verseny 2016: díjazottunk

2016. április 26-án közzétettük az idei blogbejegyzés-író versenyünk kiírását. Szem előtt tartva az igényesség követelményét, ugyanakkor kifejezetten nyitottan a tudományos ismeretterjesztés szándékára, a blog zsűrije idén egy pályázót kíván díjazni. A győztes pedig… Nagy Anna, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának végzős hallgatója. Senki ne

Netkonzultáció és szerzői jog #6 – Kalózoktól Guy Fawkes-ig

Jogszociológusok kiválóan rávilágítottak arra, hogy az internet nyújtotta határtalan lehetőségek folytán a végfelhasználók attitűdjei és az addigi szerzői jogi paradigma alkalmazása számottevően eltérő irányba fejlődtek az online környezetben. A jogi és a társadalmi normák („legal and social norms”), valamint a kereslet és a kínálat közötti elvi

EP választások és szerzői jog

2014. május 25-én, vagyis két nap múlva szavazunk az új európai parlamenti magyar képviselőkre. Nem kétlem, hogy sok polgártársam ismét az urnákhoz fárad majd, ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a magyar parlamenti választásokkal ellentétben az emberek jelentős része nem „uniós politikák” tükrében, hanem pártszimpátia alapján

Kalóz, tolvaj, lopás – mondhatok-e ilyet még?

A Hotfile per az egyik legaktuálisabb amerikai per az online elkövetett szerzői jogsértésekkel szembeni jogérvényesítés világában. Az amerikai tárhelyszolgáltatóval szembeni perben a jogosultak győzelemre állnak, azonban vannak olyan elemei az ügynek, amelyben sommás ítélet helyett (esküdtszéki) tárgyalásra kerül sor rövidesen. Ennek keretében a Hotfile rendkívül