Címke: InCa

Februári haknitúra

Az bizonyosan mindenkivel előfordult már, hogy egyszerre feltorlódnak a feladatok. A február a szakmai meghívások esetén nálam is így alakult. A hónapot Indonéziában kezdtem, majd Szegeden és Nyíregyházán folytattam a lassan haknizásra emlékeztető előadásokat. És el kell, hogy mondjam, mind a három feladat más okból

Sport és fájlmegosztás kutatás

A nyár során kollégák egy kis csoportjával belevágtunk egy kutatásba. Be kell ismerni, ez még csak egy béta verziós munka, sokkal inkább szárnypróbálgatás és teszt-üzemmód, semmint világmegváltó felfedezéseket szülő kutatás. A lényeg, hogy a labdarúgó világbajnoksággal kapcsolatban adatokat igyekeztünk gyűjteni fájlcserélő szolgáltatások, illetve streaming oldalak

Szemezgetés – MKM, 2010. február

A Média – Kábel – Műhold havi megjelenésű távközlési folyóirat nem kevés érdekességgel szolgálhat a web 2.0 vagy a fájlmegosztás iránt érdeklődők számára. A mai bejegyzésben a 2010. februári számból fogok három írást röviden bemutatni, hátha kedvet kapnak egyesek az elolvasásukra. Az első írás Békés

InCa Szakmai napok 2010

A mai napon, fél 11-es kezdéssel egy rendkívül érdekes konferencia vendége voltam, elsősorban mint előadó, másodsorban, mint szájtátva figyelő hallgató. Az „Új technológiák – új kihívások” címet viselő konferencia keretében a szegedi, központú, de országos szintű érdekeltségekkel rendelkező InCa IT cég üzletfeleinek, és egyéb partnereinek