Börtön a fájlmegosztónak Kanadában

A szerzői és információs társadalmi kérdésekkel foglalkozó ESZERINT hírújság legfrisebb számát végre fel tudtam lapozni. Ebben szokás szerint sok hasznos hír és információ található. Azokon felül, amelyeket én magam is ismertem már (esetleg blogoltam is róla), érdekes hírként olvastam azt a kanadai cikket a CBC-től,

2010 slágere lehet eBookot letölteni

Legalábbis ott, ahol van/lesz iPad. Egyre több felmérés készül ugyanis arról, hogy az iPad megjelenése óta egyre jelentősebb mértékben ugrik meg az eBookok torrentoldalakról való beszerzése. A TorrentFreak egy érdekes bejegyzése szerint bár a 10 jelenleg legkelendőbb eBook közül egyik sem szerezhető be nyilvános torrent

Kopirájt kiállítás Pesten

Az elmúlt egy-két hónapban Dani kommentelőmmel sokat beszélgettünk arról, hogy a 300 (vagy 301) éves (törvényi szintű) szerzői jog röpke „történetét” is felölelő kiállításon minek kellene szerepelnie a posztereken. Dani e poszterek elkészítésében nagy szerepet vállalt, s így közvetlenül hozzájárult egy rendkívül hasznos és érdekes

Elfogadták a Digital Economy Billt

És akkor íme a legfrisebb (bár már egy napos) hír: az angol Képviselőház megszavazta a Digital Economy Billt. A szavazás egyik érdekessége, hogy a lehetséges 650 képviselőből csupán 236-an adták le voksukat (189-47-es arányban) – azt hiszem angol alkotmányjogi ismereteimet gyarapítandó utána kell járnom, hogy

Újabb per elé néz a Google Books projekt

Csak néhány órája annak, hogy Dani kommentelőmmel találkoztam, aki visszalátogatott Szegedre egy csevej erejéig. Beszélgetésünk során felvetődött egyik kedvenc közös témánk, a Google Books projekt. A mai The New York Times hírlevél tartalmaz egy rendkívül érdekes cikket, amely szerint a Google újabb perre készülhet, ezúttal

30% a jogosultaké

Egy nagyon érdekes bejegyzést közölt a TorrentFreak a minap. Ebben arról számoltak be, hogy egy US Copyright Group nevű szervezet a szerzői jogosultak nevében eljárva fizetési felszólításokat használva próbál feltételezett fájlcserélőkből a per elkerülése érdekében pénzt kicsikarni. A bejegyzés olyan kérdésekkel nem foglalkozik (pedig különösen