Kategória: WIPO

Jogvédett tartalmak online engedélyezése

Az első érdemi panel a jogvédett tartalmak online engedélyezésével kapcsolatos új tendenciák bemutatását tűzte ki célul. Ennek megfelelően igen széles körből merítették a felszólalókat. Itt volt a Radiohead menedzsere, Brian Message, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az általa képviselt zenekarok számára nagyon kellemetlen,

Lessig: Your Job!

A konferenciát a WIPO igazgatója, Francis Gurry nyitotta meg, aki jó vezető révén rövidre fogta, majd bejelentette, hogy távoznia kell. Ami persze ennél fontosabb, hogy hangsúlyozottan kijelentette: a WIPO elkötelezett a kulturális javak online elérhetőségének minél szélesebb megteremtésében. (Ennek fényében, és ez már utólagos megjegyzés,

Az első benyomások a WIPO székházból

Valószínűleg én érkeztem túl korán, vagy a már említett zavaros programterv közül a korábbi, vagyis hitelesnek nem hitt, az irányadó, tehát kezdés csak 10 órakor. Nincs ezzel baj, még így is kirándultam egyet a konferencia előtt a Genfi-tó gyönyörű partján. A WIPO székház, ahol életemben

Konferencián a WIPO-nál

Idei utolsó utam Genfbe visz. A WIPO székházba. Egy konferenciára. Ahol láthatom többek között Lawrence Lessiget, William Patry-t, és még néhány ismertebb nevet + a szerzői művek (ide értve mindenféle művet) engedélyezésével kapcsolatos gyakorlat szereplői. A konferencia reklámanyaga itt, előzetes programja pedig itt érhető el.