Kategória: jogtörténet

Kis francia szerzői jogtörténet #2

A kis francia jogtörténet című sorozat első részében a privilégiumokról és a korai szerzői jogi perekről esett szó. Ebben a posztban a sorozat második részeként következzen a két forradalmi törvény és a 19. századi szerzői jogtörténet rövid ismertetése.  A francia forradalom hevületében 1789-ben először a privilégiumok kerültek

Kis francia szerzői jogtörténet #1

A kis magyar szerzői jogtörténet sikerén felbuzdulva arra jutottam, hogy a francia jogtörténetből is mazsolázok egy kicsit. Bízom abban, hogy az érdeklődők számára igazi csemegével szolgálhatok. Ebben a posztban a szerzői jog nagy francia forradalomig terjedő fejlődése kerül röviden bemutatásra, egy későbbi posztban pedig majd

Kis magyar szerzői jogtörténet #3

Ha csak lassan is, de ismét eljutottam a magyar szerzői jog száz évvel ezelőtti bírói gyakorlatának porszemeit ismertető sorozat következő állomásához. A mai nap egy 99 éve meghozott döntvényről (és néhány további kapcsolódó esetről) lesz szó, mely igencsak „divatos” kérdést, a fehérnemű divatot bemutató rajzok

Kis magyar szerzői jogtörténet #2

Év elején említettem, hogy egy antik könyvet kaptam karácsonyra édesapámtól, ami néhány szerzői jogi döntvényt is magában rejtett. Az első bejegyzést, melyben e döntések bemutatását terveztem, még február elején tettem közzé. A sok-sok jogtörténeti kérdésnél aktuálisabb szerzői jogi fejlemény (kommentálása) okán csak most jutottam oda,

Kis magyar szerzői jogtörténet #1

Ne gondoljon senki arra, hogy a magyar szerzői jog történeti fejlődéséről akarok bejegyzést írni. Írtam róla még egyetemistaként egy tanulmányt (melynek stílusa még kiforratlan, de sok hasznos információt tartalmaz). Nem. Itt most arra akarok utalni, hogy a karácsonyom egyik kellemes meglepetéseként édesapámtól kaptam egy kopottas,

Rövid angol cikk a technológia és a szerzői jog együttéléséről

A fájlcsere dilemma című könyvem egyik részterülete, valamint egy különálló tanulmányom gyakorlatilag egésze foglalkozott a technológia fejlődésének, a fogyasztói igényeknek, valamint a szerzői jogi szabályozásnak a szimbiotikus együttélésével. A témáról tavaly májusban tartottam egy előadást egy szegedi, angol nyelvű konferencián. Ennek az előadásnak a gondolatai