Kategória: Hadopi

Digital Music Report 2011

Az IFPI, szokásához híven, az év elején közzé szokott tenni egy digitális zenei jelentést. Ezúttal sincs ez másként, megjelent a 2011-es riport. (A tavalyi jelentés elemzését lásd itt). A dokumentum, immáron megszokott keretek között, szépen bemutatja a zeneipar sorsának alakulását 2010-ben, s ennek keretében hangsúlyozzák

Vártunk! Mit kaptunk a 2010-es évtől?

Az év elején a TorrentFreak cikkére reagálva egy rövid értékelést/véleményt írtam arról, hogy mit várok a 2010-es évtől fájlcsere fronton. Nos, nézzük meg, hogy mit kaptunk! Hány „jóslat” vált valóra, vagy épp bukott be! 1. TPB: a TF szerzői remélték, hogy a TPB kvartettet másodfokon

Az első csapáson túl

„Túl a százezredik figyelmeztetésen” címmel az előbb tettem közzé egy röpke bejegyzést az ESZERINT blog oldalon. A bejegyzés az alábbiak szerint szól: A HADOPI hatóság immáron több mint két hónapja megkezdte munkáját, és a jogosultak érdekképviseletei által hozzá eljutatott panaszok hatására még idén átlépte a

Újabb magyar tanulmány a fájlcserélésről

Két hete kaptam kézhez az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle legfrissebb számát, és nagy örömömre szolgált, hogy egy érdekes tanulmány jelent meg a fájlcserélés témakörében. Kovács Gabriella „Folytatódik a küzdelem az illegális letöltések ellen” címmel megjelent publikációja már bevezetőjében is utal arra, hogy nem a

A francia három csapás első csapásáról…

…készítettem egy bejegyzést az ESZERINT blogon. Érdemes elolvasni, mivel úgy fest, hogy az első figyelmeztetések október 1-étől kezdődően kimentek a feltételezett jogsértők részére. Ezzel kapcsolatosan valószínűleg még sok információ fog napvilágot látni, és az is biztos, hogy a második csapásra sem kell hat hónapot várni

Beindult a HADOPI!

Egy rövidebb gondolatot tettem közzé az ESZERINT oldalon arról, hogy a HADOPI elkezdte gyűjteni az IP-címeket. Egészen pontosan persze nem a HADOPI, hanem egy cég, de ez ebből a szempontból mellékes. Akit érdekel a téma, ott olvassa el a részleteket! Update #1: És csupán érdekességként