Kategória: Google Books

Jogerős döntés a Hathitrust ügyben

Sok ideje annak, hogy a HathiTrust ügyet bemutattam. Az idei nyár során született meg az ügyben a jogerős döntés, amely minimális változtatások mellett gyakorlatilag megerősítette az elsőfokú bíróság ítéletét, és kimondta, hogy a könyvtárak által üzemeltetett szolgáltatás, amely koncentrálta a Google Books projekt keretében digitalizált

Jane Ginsburg előadása a CERDI-n

A CERDI meghívott előadójaként a Columbia Law School professzora, Jane Ginsburg tartott előadást a DI2C mesterképzés hallgatóinak. A kurzus zárásaként az oktató egy nyilvános összefoglaló előadást tartott La bibliothèque universelle et le droit d’auteur – d’Alexandrie à Google et au-delà címmel, melyben a könyvdigitalizálással összefüggő kérdéseket vizsgálta. Ginsburg

Cikkajánló #5.2: Hajdú Dóra: A kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvek digitalizálása Franciaországban

A blog egyik szerzője, Hajdú Dóra ismét egy remek írással rukkolt elő, amelyben a kereskedelmi forgalomban nem kapható könyvek digitalizálásának aktuális kérdésével foglalkozik. Lássuk mit rejteget szerzői jogi szempontból ez a problémakör. Mindenek előtt le kell szögezni, hogy Dóra ismét egy igen aktuális témát választott

A blog éve – 2013 legfontosabb eseményei (2. rész)

Az előző posztban júniussal bezárólag vettem szemügyre a legfontosabb eseményeket. Most jöjjön az év második fele, sok-sok nyalánksággal. Július – A HADOPI kálváriája messze nem ért véget. Hajdú Dóri kollegina egy nagyon értékes posztban járta körbe, hogy „a HADOPI nem vész el, de átalakul„. Június

Breaking News: Google Books = Fair Use

A Google Books perről számtalanszor tettem említést ennek a blognak a hasábjain. Ráadásul az ügy már 7 éve húzódik, tehát ideje volt előre lépni egyet. Nemrég az ügyben eljáró fellebbviteli bíróság egyenesen arra utasította Chin bírót, hogy döntsön érdemben a Google könyv digitalizációs projektjének a

Cikkajánló #4.4 – Előrejelezhető-e a fair használat?

Cikkajánló sorozatom újabb elemmel bővül a mai napon. Ráadásul az egyik eddigi legjobb tanulmánnyal, amit valaha is olvastam. Nem kell világmegváltó elméletekre várni, több száz oldal elemzésre. Elég megismerni azokat a tapasztalatokat, amelyeket Matthew Sag, a chicagói Loyola Egyetem jogászprofesszora szerzett a fair use teszt