Kategória: előadás

Copyright Tour in the USA

Három év után tértem vissza az Egyesült Államokba – ezúttal egy előadássorozat erejéig. A program állomásait Toledo, Louisville, Baltimore és Washington D.C. jelentették. Nézzük sorban – de csak röviden -, hogy hol mi történt. University of Toledo College of Law A legtöbbet – összesen 12

Évzáró hakni Lyonban

Ősszel rendre összecsúsznak a feladatok, ami hagyományosan igaz a külföldi előadásokra is. Az idei utolsó ilyen „kirándulás” keretében a szakmailag jól bevált lyoni Jean Moulin Egyetemre vezet az utam.  Az előadás tárgya ezúttal is az internet és a digitális szerzői jog legérdekesebb kérdései, mindezt összehasonlító

Away to Turku: szakma a köbön

2014 ősze: tizennegyedik turkui utam időpontja. Az idei tanév első finn vendégszereplésére a komoly kihívások szellemiségében kerül majd sor. Először is komoly változtatásokra került sor az általam oktatott tantárgy tematikájában, valamint a rendelkezésemre álló időkeretben egyaránt. Tizennyolc izzasztós órában az Európai Unió szerzői jogáról fogok

Őszi haknitúra

Rendre be szoktam számolni szerzői jogi „haknijaimról” e blogon, és e szempontból az idei ősz is elég sűrűnek ígérkezik. Íme egy rövid, vázlatos összefoglaló arról, merre visz majd utam az elkövetkezendő három (talán négy) hónapban. A programok egy része hazai eseményhez köthető. Szeptember – annak

Away to Turku – tizenhárom, szerencsés szám

Nekem legalábbis sosem hozott szerencsétlenséget a tizenhármas szám, most sem fog. Tizenharmadjára kelek útra, hogy átrepüljek néhány ország felett, majd Helsinkiben buszra szálljak és eljussak Turku tengerparti városába. A tenger nem szükségképpen fürdésre való (bár esély mutatkozik arra, hogy szauna után csobbanjak benne), a város

Tudósítás dr. Bendzsel Miklós 2013. évi évértékelő előadásáról

2014. február 25. napján, délután került sor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke, dr. Bendzsel Miklós – immár hagyományos – évértékelő előadására, amely a „HAIKU – a hazai innovációs kultúra oltalma és ösztönzése” címet viselte, és az évértékelésen túl a 2014. évi kihívásokról, hivatali feladatokról szólt.