Kategória: egyéni-eredeti jelleg

Rekonstruált műemlékek szerzői jogi aspektusból #3

A második bejegyzés óta eltelt  egy kis idő, amely alatt a kéziratot sikerült közel 90%-os készültségi fokra tornázni, így végre elérkezett az idő, hogy folytassam, amit elkezdtem és egy kis szemelvénnyel szolgáljak arról, hogyan változott az építészeti alkotások szerzői jogi megítélése a XIX. századtól napjainkig.

I. WIPS – Workshop a szellemi tulajdonvédelemről

2016. március 18-án – több mint négy év után – ismét egy színvonalas konferencia keretében tér vissza a szellemi tulajdonvédelem Szegedre: I. Workshop on Intellectual Property Law Szeged. A workshop két nagy témakör körül fog keringeni: a nem hagyományos teljesítmények potenciális szerzői jogvédelme, valamint a

Áll a bál a fotósok körül Szerbiában

A napokban olyan levelezést folytattam Völgyi Attila fotóriporterrel, ami szükségképpen egy bejegyzéshez vezetett. Az elmúlt héten ugyanis egy egészen komoly szerzői jogi háború dúlt Szerbiában, amelyben felmerült a fényképészeti alkotásokkal kapcsolatos szerzői jogvédelem teljes megszüntetése. Még egyszer köszönet tehát Völgyi Attilának, aki valamennyi forrást a

SzJSzTémák #3.4

Némi csúszással, de a végére értem az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2015. augusztusi számában közölt SzJSzT szakvéleményeknek. A mai SzJSzTémákban olvashatunk egyéni, eredeti jellegről, hamisított árukon lehelyezett minták szerzői jogi megítéléséről, plágiumról. Az SzJSzT 19/2014-es számú szakvélemény (online még nem elérhető) egy izgalmas kérdésre

Vonnegut a történetvezetésről

Kurt Vonnegut az egyik kedvenc amerikai íróm. Sok okból, de mivel ez a blog nem az irodalom, hanem a szerzői jog világára fókuszál, ezért ezeket a gondolataimat meghagyom magamnak. Egy gyöngyszemet azonban megosztanék az olvasókkal, amely a szerzői jog egyik alapvető tételével, az eredetiség követelményével

Eredeti-e egy reality show?

Az IP-Watch weboldalán egy kimondottan érdekes jogesetről olvastam a napokban. A kérdés az volt, hogy egy reality show – vagyis amely nem rendelkezik (mármint jó esetben) előre megírt forgatókönyvvel – egyéni, eredeti alkotásnak tekinthető-e, vagyis megilleti-e a szerzői jogvédelem. Megint másként: perelhet-e valaki arra hivatkozással,