Kategória: Copy21

V. Copy21 blogshop – végső program

A Copy21 blogshop fontos része a blog életének, ahogy mára – az ötödik ilyen rendezvény megszervezése okán – talán a hazai szakmai közösségnek is. A tavalyi COVID-os online világ után idén hibrid módszerrel próbálkozunk: személyes jelenlét mellett és online is követhető lesz az esemény, reményeink

COVID-19 és szerzői jog – revisited

Amikor előző „egyszerű” bejegyzésemben a COVID-19 és a szerzői jog kapcsolódási pontjai kapcsán azt mondtam, hogy nincs sok, nyilvánvaló volt számomra is, hogy persze lehet ilyeneket találni. A hétvége „pörgése” azonban indokolttá teszi, hogy mégis posztoljunk egyet erről a kérdésről. Az emberi találékonyság és a

COVID-19 és szerzői jog

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a kettőnek szoros köze van egymáshoz: téved. Nem erről szól ez a bejegyzés. Ennél egyszerűbb dolgokról, amiről ez az egész felhajtás: hogy az élet kizökken a rendes kerékvágásból, és a terveink egy jelentős része a kukába kerül, legalább egy

II. Copy21 Blogshop

2017. október 6-án a Budapesti Ügyvédi Kamara gyönyörű dísztermében került megrendezésre számos intézmény és szervezet közös munkája eredményeként a II. Copy21 Blogshop. Három panel, 13 kiváló előadás, fájlcsere dominancia és néhány további érdekesség volt a programon.

Breaking News: a TOP5-ben a blogunk!

Az Allianz által nemrég kiírt blogversenyen mi is elindultunk. (Ha már nincs Goldenblog…) Nagy örömünkre a szavazás során az Allianz mindig a TOP3-ban jelölte blogunkat. A legfrissebb hírek szerint a végső TOP5-ben benne vagyunk.