Kategória: Belgium

Szemezgetés – EDRi-gram #9.5

Hosszú ideje annak, hogy az EDRi kéthetente kiadott hírleveléből részletesen szemezgettem. Rendszerint sok az érdekes hír bennük, mégis általában külön posztokat készítettem a legfontosabb hírekről az elmúlt hónapokban. Ezúttal azonban olyannyira sok hasznos hír van benne, hogy a legegyszerűbbnek e hírek vázlatos összefoglalása tűnik. Így

Szemezgetés – EDRi-gram #8.14

(Századik! Persze ez annyira nem érdekes, mert nem statisztikai célokból készül ez a blog, de azért engem is sokkol a tény, hogy immáron 100. bejegyzésemet írtam. Na, persze nem kívánok beleesni abba a Hollywoodban már jól bevált, ám borzasztó unalmas csapdába, hogy áttekintem eddigi „munkásságomat”.

A belgák már négy csapásban gondolkodnak

Végül a mai bejegyzések közül az utolsó a sorban az a hír, mely szerint a belga Philippe Monfils szenátor egy „négy csapás törvényt” terjesztett a belga jogalkotó elé. Olvasva a híradást, meg kell állapítanom, hogy a belga kormány a francia HADOPI hibáiból tökéletesen okulva dolgozta

Vegyesen kezdődik az év az internetszolgáltatók számára

2010 eddig elég vegyes képet mutat az internetszolgáltatók fájlcseréléssel kapcsolatos felelősségével összefüggésben. A TorrentFreak az elmúlt néhány napban három cikket is leközölt, amelyek európai ISP-k bírósági pereivel függenek össze. Elsőként arról lehetett olvasni, hogy az Olasz Legfelősbb Bíróság egy hosszú ideje folyó per végső állomásaként