Kategória: Belgium

Artessuto-ügy: az eredeti alkotás feltételeinek átértékelése

Folytatva a közelmúlt szerzői jogi esetjogának feldolgozását, a tavaly év elején publicitást kapott Artessuto-ügyet mutatjuk ma be röviden. Az ügy a belga és a közösségi szerzői joghoz kapcsolódik, azon belül pedig eredeti mű kritériumainak kérdéséhez. Eddig az ítéletig a belga jogban is ezekhez a kritériumokhoz

Hírmorzsák #3.9

Domain címet váltott a The Pirate Bay. Az Izlandi Kalózpárt bejutott a nemzeti parlamentbe. Elkészült a Német Kalózpárt választási programja. A beágyazás nem bűncselekmény Belgiumban. Tanulmány az ismeretlen fájlcserélőkkel szemben indított csoportos perekről. – Hírmorzsák #3.9. Domain címet váltott a The Pirate Bay – A

Szemezgetés – EDRi-gram #9.18 és #9.19

Rég volt ilyen színes EDRi-gram válogatás, mint az elmúlt hónapban. Így olvashatunk a védelmi idő irányelv módosításáról, egy brit kezdeményezésről, mely az ISP-ket erősebben akarná bevonni a netes szerzői jogsértésekkel szembeni küzdelembe, egy olasz ötletről, mely az „egy csapás” rendszer bevezetését célozza, egy belga ítéletről,

Újabb per elé néz a The Pirate Bay

A The Pirate Bay 2010. novemberi svédországi elmarasztalása ellenére továbbra is domináns meghatározója a fájlcsere világának. A vele szemben indított pereknek azonban lassan se szeri, se száma. Újabb eljárás indult az indexáló oldallal szemben – ezúttal Finnországban. Az említett svéd felsőbírósági döntés ellenére az oldal

Szemezgetés – EDRi-gram #9.10

Rendszeresen szokásom az EDRi kéthetente megjelenő hírújságát szemlézni (a legutóbbi bejegyzést lásd itt), bár nem mindig gyűlik össze annyi inger gazdag információ, hogy külön bejegyzés készüljön róluk. Ezúttal azonban más a helyzet: a 9.10-es szám dúskál digitális szerzői jogi kérdésekben. Az első hír szerint az

Szemezgetés – EDRi-gram #9.6 és #9.7

Belga rapszódia: mégsem csapnak oda négyszer? A jogérvényesítési irányelv felülvizsgálata – nem eszik olyan forrón a kását? Internetes jogok és alapelvek – sose mondjunk le róluk! Nagyjából így lehetne összefoglalni az EDRi szokásos hírlevelének elmúlt két számának a – jelen bloghoz szorosan kötődő – legfontosabb