All posts by Dr. Mezei Péter

Küzdelem a fájlcserélés ellen

Hálával tartozok T-Bone-nak, hogy felhívta a figyelmemet a Guardian egyik cikkére, amely a fájlcserélés elleni küzdelem egy bizonyos szeletéről kíván tudósítani. Ami azt illeti, a cikk már rögtön hibás címmel próbálja eladni magát, ugyanis nem az EU, hanem csak a szórakoztatóipar képviselőinek véleményét fogja tartalmazni.

Mi is az a Web2.0?

Web 2.0 alatt átfogóan olyan internetes szolgáltatásokat és alkalmazásokat érthetünk, amelyek központi eleme a különféle tartalmak fogyasztók közötti folyamatos és kölcsönös megosztása, vagyis az interaktivitás. A Web 1.0 keretei között az internetes felületek kizárólag egyirányúak voltak, az adott oldal tartalmát kizárólag az azt megalkotó szolgáltatta.

Elkészült a HADOPI logója

Nos, eljött végre az az idő, amikor a francia fájlcserélők szembenézhetnek a jogsértő P2P alkalmazások visszaszorítására hivatott HADOPI szervezettel. Vagy legalábbis annak logójával. Érdemes egyébként kis vizsgálatnak is alávetni a logót. Bár nem kívánok pszichiátriai esetnek tűnni, de első meglátásra a piros „o” betű a

A fájlcserélés negyedik generációjának árnyékában

Németh Lászlóval, egyik legaktívabb fájlcserélős vitapartneremmel és kollégámmal épp egy új tanulmányt készítünk elő a P2P technológiák esetleges új, negyedik generációjának az evolúciójáról. Ez a gondolat egyelőre friss ahhoz, hogy valóban kész tényként kezeljük, de kétségtelenül mutatkoznak ennek jelei. Az egyik ezzel kapcsolatos fontos fejlemény

Jogi Kari Teadélutánok

Amint erre a blogom is igyekszik felhívni a figyelmet, a digitális sampling és az online fájlcserélés két olyan téma, amit rendkívül érdekesnek tartok. Ennek megfelelően amikor felkértek arra, hogy a Jogi Kari Teadélutánok keretében a leendő joghallgatóknak tartsak egy rövidke bevezetőt szerzői jogi kérdésekről, logikusan

Interjú a Telin TV-ben

Nos, nem fogom túlzásba vinni ezen a blogon a privát ügyek feszegetését, mert hiszem, hogy nem ez a célja, de mivel a szerzői jogi tevékenységemet legalább részben érintette, ezért „lábjegyzetben” említést érdemel a Telin TV-nek tavaly októberben adott, majd november elején vetített interjúm. Ez a