All posts by Dr. Mezei Péter

Tulajdonképpen mi is az, hogy…

„Nyilvánosság számára hozzáférhető tétel”? A TorrentFreak ugyanis közölt egy bejegyzést egy holland bírósági döntésről, melyben a bíróság megállapította a fenti jog megsértését egy olyan esetben, amikor az adott oldalon (FTD) nem történt semmilyen tárolás, se torrentek elérhetővé tétele, de még linkelés sem, csupán az oldal

Záró IP szekció

Az utolsó célba vett IP szekció a „Law and Society Scholarship on IP” címet viselte, és alapvető hipotézise az volt, hogy az IP jelentősége ellenére a jog és társadalom megközelítés mindeddig egészen háttérbe szorult. A kerekasztal beszélgetés első szereplője a nigériai filmiparral (Nollywood, filmelőzetesek oldala

Újabb szekcióülés – én is túl vagyok a magamén

A második konferencia nap már lényegesen több IP érdekességet hordozott magában. Tekintettel arra, hogy a sajátommal együtt három panelt is végig követtem, a mai bejegyzés csak a legérdekesebb információkat fogja tartalmazni (és az enyém most ide nem tartozik). A saját szekciómban egyébként végig hallgattam egy

Első szekcióülés Chicagóban

Az első szekcióülés első nekifutásra is érdekes, reméljük, hogy a végén is az lesz. Főleg, hogy fájlcseréről és egyéb internetes felhasználásokról lesz benne szó. A szekció az „IP Online: Unexpected Properties and Policies” címet viseli. Jessica Beyer az első előadó, aki a Pirate Bay perről

Kezdődik a vadászat Írországban

Arra már korábban ezen a blogon is tettem utalást, hogy Írországban nem jogalkotói szinten, hanem az Eircom ISP és a legnagyobb zenei kiadókat képviselő szervezet (IRMA) között született megállapodás a fogyasztók által P2P alkalmazások segítségével elkövetett szerzői jogsértések megakadályozására. Ezt a tavaly kötött megállapodást a

Újabb vereség a fájlcserélőknek

Végre sikerült hivatalos forrásokból is beszereznem a már jó ideje folyamatban lévő Arista Records v. Lime Group ügyben hozott döntést, ami kimondta az Egyesült Államok mostanság legnépszerűbb P2P alkalmazásának tekintett LimeWire jogellenes jellegét. Az ítéletet RapidShare alkalmazással időlegesen elérhetővé teszem ezúton, link itt. A bíróság