Az ukrán-orosz háború szellemi tulajdonvédelmi hatásai

Legutóbbi IPHétfők számunkban külön kitértem néhány olyan hírre, ami az ukrán-orosz háború szellemi tulajdonvédelmi “mellékzöngéiről” szólt. A hírek azóta is csordogálnak, ezért úgy döntöttem, hogy egy folyamatosan frissülő listát állítok majd össze a legfontosabb hírekről. Figyelem: ez most nem csak szerzői jog!

Haladjunk sorrendben: március 6-án közzétettek egy olyan orosz normát, amely megtiltotta, hogy a “barátságtalan országok” szellemi tulajdonvédelmi jogosultjainak díjazást fizessenek az oroszok a jogvédett művek/szabadalmak/termékek felhasználása fejében. Ez a rendelet olyan szintű felfordulást hozott, amelynek hatásai majd csak hosszú távon lesznek enyhíthetők. (Bár a rendelet határozatlan időre szól, tehát azt bármikor vissza is lehet vonni, ám az általa okozott eszmei és vagyoni károk már így is jelentősek.) Nézzük sorjában, milyen fejleményekről tudósítottak a nemzetközi lapok e rendelet folyományaként:

– még napokkal a rendelet kiadása előtt egy orosz bíróság a Peppa malac védjegy jogosulatlan felhasználásával kapcsolatban benyújtott keresetlevelet utasította el arra hivatkozással, hogy a felperes székhelye a barátságtalan országok listáján szereplő Egyesült Királyságban található;

– a nagy nyugati cégek oroszországi kivonulása után hagyott “űrt” kitöltendő élelmes orosz jogászok egymás után nyújtják be a védjegy-regisztrációk iránti kérelmeket az orosz védjegyhivatalnál. Ilyen a “Ványa Bácsi” nevű gyorsétterem McDonald’s-éra nyilvánvalóan hasonlító (legyünk őszinték, 90 fokban elforgatott és egy további vonallal kiegészített) logója; az Ikea védjegyére megtévesztésig hasonlító, igaz cirill betűs, IDEA (kiejtve ideja) logó (khm… mind a – természetesen az IKEA eredeti színei okán kötött – színválasztás, mind a “copyright” szimbólum legkevesebb furcsa…) vagy a KFC és a Starbucks védjegyek orosz “változatai) (tegyük hozzá, alig két éve a Rospatent még elutasította a Starbucks-ére nagyon hasonlító orosz bejelentést). [Update: a McDonalds májusban bejelentette, hogy véglegesen kivonul Oroszországból, valamennyi üzletét egy helyi vállalkozónak értékesítve.]

A listát bővítjük, amint érdekességekhez jutunk még. E vonatkozásban lásd még a Conversation cikkét, a Bloomberg gyakorlati jogászokat (is) megszólító cikkét.