Élménydús V. Copy21 blogshop
Az ősz mindig sűrű, és egy héttel az emlékezetes Tattay Emlékkonferencia után egy újabb, természetesen kisebb szabású, magyar konferenciát tartottunk, ezúttal a hagyományos őszi blogshopunkat. Álljon itt egy tömör összefoglaló erről a rendezvényről is.
Hosszú előkészítő folyamat után – ismételt köszönet a teljes szervező csapatnak, de különösen BME-s házigazdánknak, Grad-Gyenge Anikónak, a közösségi média-kampányt kiválóan levezénylő Fodor Klaudia Franciskának, és a regisztrációs feladatokat ügyesen kézben tartó Paku Dorottyának – 2021. október 1-án került sor – végre ismét legalább részben – személyes jelenlét mellett az V. Copy21 blogshopra. Három panelt szerveztünk, ebből az első egy kerekasztal-beszélgetés volt, benne három kiváló kollégával, akik az uniós jogalkotási és magyar implementációs feladatokat kiválóan értik/művelik. Grad-Gyenge Anikó, moderátorként faggatta Lábody Pétert (SZTNH) és Ujhelyi Dávidot (IM) a CDSM-irányelv átültetéséről, különösen a 17. cikk tapasztalatairól. A beszélgetés keretében elhangzottak igyekeztek megerősíteni – helyesen – hogy az uniós jogszabály átültetése egy szerves, nyilvános folyamat végeredménye, amely bár javítható marad (és a tagállamok többségében még magára várató átültetési tapasztalatok fényében igencsak valószínű módon fejleszthető is lesz).
Egy rövid kávészünet után folytattuk a sort négy előadóval. Elsőként Legeza Dénes (SZTNH), történelmi kontextusba is helyezve beszélt az uniós reform egy másik sarokpillérjéről, a kereskedelmi forgalomban nem kapható művekről. Pogácsás Anett (PPKE) egy izgalmas, fejlődő (képlékeny) területre, az „internetfolklór” világába kalauzolt el minket. Harkai István (SZTE) a reCreating Europe projektben megvalósított platformokkal és végfelhasználókkal kapcsolatos kutatási tapasztalatainkat foglalta össze. Paku Dorottya (SZTE) pedig a mémek szerzői jogi kérdéseit boncolgatta, külön kitérve az Egyesült Államok jogára és a friss uniós reformokra. Az ebédszünetet követően elsőként jómagam (SZTE) szólalhattam fel, prezentációmban felvillantva szerzői jogi kérdéseket az NFT-k világából. Fodor Klaudia (Fodor Klaudia Ügyvédi Iroda) a hivatásos influenszerek és bérírnokok szövevényes szerzői jogi világába kísérte el a közönséget. Békés Gergely (Békés Ügyvédi Iroda) egy rendkívül érdekes uniós jogszabály magyarországi tapasztalatait számszerűsítette: mennyi kiegészítő díjazásban részesülhetnek a stúdiózenészek egy évekkel ezelőtt bevezetett új norma alapján? (Nos a szám lehengerlően zavarba ejtő: kb. 800 előadó javára 2020-ban kb. 160.000 Ft folyt be ezen a jogcímen…) Végül Török Balázs (PPKE) ismertette az egyetemi szellemi tulajdonkezeléssel kapcsolatos kutatási eredményeit.
A program vitára is lehetőséget teremtett, lendületes kérdezz-felelek bontakozott ki végül a kereskedelmi forgalomban nem kapható művek és az NFT-k világáról.
Jövőre folytatjuk, immáron a hatodik blogshoppal!