YouTube/Cyando – elemzés

Júniusban megszületett az EUB ítélete a YouTube/Cyando ügyben, amelyről akkor egy rövid posztban Mezei Péter kolléga is beszámolt. Most pedig részletesen is kivesézzük ezt a két egyesített ügyet, amelyek már csak azért is rendkívül érdekesek, mert amolyan utolsó mohikánként értelmezik az online tartalomszolgáltatókra vonatkozó szabályokat, még a „régi rend”, az InfoSoc- és az Elker-irányelvek tükrében. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert már maga a főtanácsnoki indítvány is részletesebben utal a CDSM-irányelv 17. cikkére, amely ugyan erre a két ügyre nem alkalmazható, de jelzi, hogy az új rendszer új határokat szab az online tartalomszolgáltatás térképén.

A YouTube/Cyando külön-külön került az EUB elé, amely a két jogvita hasonló vonásaira és a feltett kérdések által érintett uniós jogszabályi háttérre tekintettel egyesítve tárgyalta az ügyeket (főtanácsnoki indítvány itt, ítélet itt). A YT-ügyben (C-682/18.) a jogvita tárgyát az képezte, hogy Sarah Brightman Winter Symphony című albumán található számok koncertfelvételei közül több is megtalálható volt a YT-on. A számok F. Peterson tulajdonában álló Nemo Studios repertoárjába tartoztak. A végfelhasználók által jogellenesen hozzáférhetővé tett tartalmakról Peterson a YT-ot értesítette, amely hozzáférhetetlenné is tette az értesítésben megjelölt tartalmakat, amelyeket később a felhasználók újra feltöltöttek. Ezt már per követte, amelyben a felperes azt kérte a Landgericht Hamburgtól, hogy kötelezze a YT-ot a jogsértés abbahagyására és adjon tájékoztatást, valamint fizessen kártérítést. A másodfokra kerülő jogvitában a felperes már azt kérte, hogy az Oberlandesgericht Hamburg tiltsa el a YT-ot attól, hogy az a szóban forgó tizenkét zeneszámot hozzáférhetővé tegye, vagy engedélyezze harmadik személyek számára az ilyen hozzáférhetővé tételt. Ezen felül a YT-nak még tájékoztatást kellett volna adnia a jogellenes tevékenységről, a feltöltést végző felhasználók személyéről, valamint az e tevékenységgel elért forgalomról, ill. nyereségről, és a felperes felmerült kárát is meg kellett volna térítenie. A fellebbviteli bíróság döntését követően a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A Bundesgerichtshof az eljárást felfüggesztette és az alábbi kérdéseket terjesztette az EUB elé előzetes döntéshozatalra (Ítélet, 18-38. pontok):

  1. Az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdésében meghatározott nyilvánossághoz közvetítés cselekményét valósítja-e meg a videómegosztó platform üzemeltetője, amelyen a jogosultak engedély nélkül tehetnek hozzáférhetővé tartalmakat; ha az üzemeltetőnek reklámbevétele származik a platformból; a feltöltésre automatikusan, az üzemeltető általi előzetes megtekintés vagy ellenőrzés nélkül kerül sor; az üzemeltető a feltöltött tartalmak tekintetében, az elhelyezés idejére díjmentesen az egész világra kiterjedő, nem kizárólagos hasznosítási engedélyt szerez; ha az üzemeltető a felhasználási feltételeiben felhívja a figyelmet arra, hogy nem helyezhetők el jogsértő tartalmak; az üzemeltető segédeszközt bocsát a jogosultak rendelkezésére, amelyek segítségével kezdeményezhetik a jogsértő videók letiltását; az üzemeltető ranglisták és tartalmi rovatok formájában megszerkeszti a keresési találatokat és a regisztrált felhasználóknak áttekintést nyújt az ajánlott videókról; továbbá, ha az üzemeltetőknek nincs konkrét tudomása a jogsértő tartalmak elérhetőségéről, ha pedig ilyen tartalmakról tudomást szerez, azokat haladéktalanul törli, vagy a hozzáférést haladéktalanul megszünteti?
  2. Ha nem tehetők közvetlenül felelőssé a nyilvánossághoz közvetítésért, akkor alkalmazandó-e rájuk az Elker-irányelv 14. cikk (1) bekezdése?
  3. Ha a 14. cikk (1) hatálya alá tartoznak, akkor a tényleges tudomásnak konkrét jogellenes tevékenységekre vagy információkra kell-e vonatkozniuk
  4. Amennyiben igen, akkor sérti-e az InfoSoc-irányelv 8. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, ha a jogosult csak akkor kérhet ideiglenes intézkedést az üzemeltetővel szemben, ha a jogsértésre való figyelmeztetést követően újból ilyen jogsértésre került sor?
  5. Ha a szolgáltató nem végez nyilvánossághoz közvetítést és nem tartozik az Elker-irányelv 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá sem, akkor a jogérvényesítési irányelv 11. és 13. cikke alapján jogsértőnek tekintendő-e?
  6. Amennyiben igen, akkor a kártérítési kötelezettség függ-e attól, hogy a jogsértő szándékosan járt el, és tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett, hogy a platformot jogsértés céljából veszik igénybe harmadik személyek? (Ítélet, 39. pont.)

A Cyando-ügyben a névadó üzemeltető üzemelteti az „Uploaded” tárhelyet, amelyet ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és előfizetéses formában vehetnek igénybe a felhasználók. A tárolt fájlokhoz a platform egy letöltési linket generál, amelyet a felhasználók szabadon megoszthatnak az interneten. A feltöltőknek a letöltések számától függően a Cyando díjazást fizet. A feltöltött tartalmak között megtalálható voltak a Gray’s Anatomy for Students, az Atlas of Human Anatomy, és a Campbell-Walsh Urology című kiadványok, amelyek felett a jogokat az Elsevir birtokolta. A művekhez tartozó linkeket a felhasználók hozzáférhetővé tették több weboldalon. (Ítélet 40-56. pontok.)
Az Elsevir és a Cyando közötti jogvita szintén eljutott a Bundesgerichtshof elé, amely az alábbi kérdéseket tette fel az EUB-nek:

  1. Az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítést valósít-e meg a szolgáltató, ha a feltöltésre automatikusan, az üzemeltető előzetes megtekintése vagy ellenőrzése nélkül kerül sor; a felhasználási feltételekben a felhasználók figyelmét felhívták arra, hogy szerzői jogot sértő tartalmakat nem tölthetnek fel; az üzemeltetőnek bevétele származik a platform működtetéséből; az üzemeltetőknek tudomása van a jogsértő tartalmak platformon való elhelyezéséről; a platform nem kínál sem keresőfunkciót, sem tartalomjegyzéket, viszont a letöltési linkeket harmadik személyek elhelyezhetik az interneten; az üzemeltető díjazási rendszert alakított ki a feltöltések ösztönzése érdekében; valószínűbbé teszi-e a jogsértések előfordulását az, ha a felhasználók névtelenül tölthetnek fel a platformra, valamint befolyásolja-e a cselekmény megítélését, ha a platformot 90-96%-ban használják fel jogsértő tartalmak hozzáférhetővé tételére?
  2. Ha a szolgáltató nem végez nyilvánossághoz közvetítést, akkor az Elker-irányelv 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik-e?
  3. Amennyiben a 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik, akkor a tényleges tudomásnak konkrét jogellenes tevékenységre vagy információra kell-e vonatkoznia?
  4. Ha sem nyilvánossághoz közvetítést nem végez, sem pedig a 14. cikk (1) bekezdésének rendelkezései nem alkalmazhatók, akkor a jogérvényesítési irányelv 11. és 13. cikkei alapján jogsértőnek tekintendő-e az üzemeltető?
  5. Amennyiben igen, akkor a kártérítési kötelezettség függ-e attól, hogy a jogsértésre szándékosan került sor, vagy az üzemeltető tudott, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett a jogsértésről? (Ítélet, 57. pont.)

Vagyis a két ügy kérdései lényegében úgy összegezhetők, hogy a platformot üzemeltetők tevékenysége beilleszthető-e a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogának uniós keretei közé, ha pedig nem, akkor alkalmazhatók-e az Elker-irányelv 14. cikkében nevesített felelősség alóli mentesülés feltételei? Mielőtt az EUB konkrét válaszainak taglalásába kezdenék, kiemelem a főtanácsnoki indítvány azon részeit, amelyek fontos adalékokkal szolgálnak a két ügy és háttere, a fennálló felelősségi rendszer és a CDSM-irányelv 17. cikkének kapcsolatát tekintve is.

Először is Øe főtanácsnok fontos megállapítása, hogy a felhasználók számára interaktív, kétirányú kommunikációt lehetővé tevő szolgáltatók a „hálózati hatás” jelenségét kihasználva erőfölényben lévő vállalatokká váltak, amelyek nagyban meghatározzák a digitális tartalomszolgáltatás piacát, az elérhető információt és a végfelhasználók fogyasztási szokásait. (Főtanácsnoki indítvány, 42. pont.) A jogosultak éppen erre hivatkozva építették fel az értékkülönbség (value gap) érvrendszert. A platformszolgáltatók nem csak felborították a korábbi értékláncokat, hanem a végfelhasználói tartalmak gyűjtésével, indexálásával szerintük lényegében kisajátították a védett alkotásokat is magukba foglaló tartalmakat, és ezekből busás reklám és más jellegű bevételekre tettek szert. Működésük torzítja a versenyt és a piacot, hiszen a jogosultak nem tudják műveiket és más teljesítményeiket a „rendes módon” hasznosítani, ezen felül pedig a YT-hoz hasonló szolgáltatók olyan más szolgáltatásokkal szemben is torzítják a piaci viszonyokat, mint például a Netflix és a Spotify, akik viszont „díjazás ellenében szerzik meg az általuk közvetített tartalmakat.” (Főtanácsnoki indítvány, 47. pont.)
Øe főtanácsnok arra is rámutat, hogy a jogosultak nem voltak maradéktalanul elégedettek a fennálló rendszer garanciáival, mert a jogellenes tartalmak eltávolítására foganatosított intézkedések „reaktívak, nem pedig proaktívak, nem akadályozzák meg előzetesen a jogellenes tartalom bármilyen online elérhetővé tételét, hanem (…) a tartalom utólagos visszavonását és annak blokkolását teszik lehetővé.” A szellemi tulajdonjogok magas szintű védelme csak akkor biztosítható, ha a szolgáltatók olyan szűrő rendszereket működtetnek, amelyek nem igénylik az együttműködést a jogosultakkal és még az előtt kiszűrik a jogsértő tartalmakat, mielőtt azok a platformra kerülhetnének. (Főtanácsnoki indítvány, 237. pont.) Amint arra a főtanácsnok felhívta a figyelmet, az ilyen szűrési kötelezettség szembe menne a Charta 11. cikkében nevesített véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadságával, valamint a Charta 13. cikkében előírt művészet szabadságával és a 16. cikkben szavatolt vállalkozás szabadságával. (Főtanácsnoki indítvány, 239-242. pontok.)
Ugyanakkor a főtanácsnok azt is elismeri, hogy azok a jogpolitikai indokok, amelyek az Elker- és InfoSoc-irányelvek megalkotásakor az uniós jogalkotót vezették, mára megváltoztak, az erőviszonyok a platformgazdaság szereplőinek irányába tolódtak el. Ezt a jogalkotó érzékelte és igyekezett választ találni a CDSM-irányelv megalkotásával. A 17. cikk „új felelősségi rendszert hozott létre”, amely a már meglévő szabályok „kiigazítása és kiegészítése”, és amely a szolgáltatóktól „fokozottabb proaktív részvételt” követel meg a jogellenes tartalmak online terjesztésével szemben. A 17. cikk szabályait nem lehet visszamenőleges hatállyal alkalmazni. (Főtanácsnoki indítvány, 245-254. pontok.)

Az EUB az elé terjesztett kérdésekre az alábbi válaszokat adta:

  1. A nyilvánossághoz közvetítés kérdése: a videómegosztó platform vagy tárhely- és fájlmegosztó platform üzemeltetője, nem végzi e tartalmak nyilvánossághoz közvetítését, kivéve, ha a platform puszta rendelkezésre bocsátásán túl közreműködik abban, hogy ilyen tartalmakat a szerzői jog megsértésével a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyenek, vagy ha konkrét tudomással bír a jogellenes hozzáférhetővé tételről és a tartalmat haladéktalanul nem törli vagy az ahhoz való hozzáférést haladéktalanul nem szünteti meg, avagy nem hajtja végre a megfelelő műszaki intézkedéseket a jogsértések megakadályozására, illetve, ha részt vesz a jogellenesen hozzáférhetővé tett tartalmak kiválasztásában, ilyen tartalmak jogellenes megosztására szolgáló eszközöket biztosít, vagy tudatosan elősegíti az ilyen megosztásokat. Ez utóbbit bizonyíthatja az üzemeltető által választott üzleti modell, amely a végfelhasználókat a tartalmak elhelyezésére és hozzáférhetővé tételére ösztönzi.
  2. Az Elker-irányelv 14. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozása kérdésében pedig az EUB úgy döntött, hogy a tárhelyszolgáltatót mentesítő felelősségi klauzulák hatálya alkalmazandó, amennyiben a platform üzemeltetője tevőlegesen nem játszik szerepet és nem bír tudomással a feltöltött tartalmak esetlegesen jogsértő mivoltáról.
  3. Az InfoSoc-irányelv 8. cikk (3) bekezdését pedig úgy kell értelmezni, hogy nem ellentétes vele az olyan tagállami szabályozás, amely szerint a jogosult csak akkor kérhet ideiglenes intézkedést a platform üzemeltetőjével szemben, ha a bírósági eljárás megindítása előtt a közvetítőt a jogsértésről előzetesen értesítették, az pedig haladéktalanul nem távolította el a szóban forgó tartalmat vagy nem szüntette meg a hozzáférést, illetve akadályozta meg a további jogsértéseket. (Ítélet, 145. pont.)

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a fent bemutatott két ítélet még a pre-CDSM érában született, vagyis az ítélethozatalt semmilyen formában nem befolyásolhatta a 17. cikk új felelősségi rendszere, az teljes egészében az Elker-irányelv és az InfoSoc-irányelv normatív rendelkezésein nyugszik. Ezt a főtanácsnoki indítvány is hangsúlyozza. (Főtanácsnoki indítvány, 249-254. pontok.) Vagyis úgy is értékelhető, hogy a YouTube és a Cyando ítéletek még egy olyan korszak alkonyán születtek, amely egyrészt kimentési lehetőséget biztosított a közvetítő szolgáltatók számára a platformjaikon elhelyezett jogsértő tartalmak miatt fennálló felelősség alól, másrészt pedig elismerte, hogy mindaddig, amíg a szolgáltató semleges módon üzemelteti a platformot, ő maga nem teszi hozzáférhetővé a tartalmat, nem választja ki azt, és semmilyen más módon nem segíti elő tudatosan a végfelhasználók jogsértő magatartását, addig ő maga nem végez nyilvánossághoz közvetítést. A két ügy felperesi érvkészlete azonban már előre jelezte, hogy a status quo megváltozni látszik, amelyet az uniós jogalkotó szentesített is a CDSM-irányelv 17. cikkével, amely úgy tűnik, hogy több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszolni igyekszik. Mindenesetre izgalmas évek elé nézünk a platformgazdaságban.

Kép: https://elenaforum.org/wp-content/uploads/2018/07/1_t6l7X6utRQ54WifKA9AHnA.jpeg

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük