2021 májusi (IP) webinarok

2021 májusában is tömegével lehetett válogatni a jobbnál-jobb online programokból. Sőt, ez a hónap megint úgy hozta, hogy nem egy előadást nekem is tartanom kellett. Íme egy összefoglaló lépésről-lépésre az egyes webináriumokról.

Május 3-án kezdtük ezt a hónapot. A német Institut für Urheber- und Medienrecht (IUM, szerzői jogi és médiajogi intézet) részletesen igyekezett a német szerzői jogi reformfolyamatokról számot adni, valamint kitértek a CDSM irányelv átültetésével kapcsolatos kérdésekre (pl. paródia) és a készülő DSA és a szerzői jog kapcsolódási területeiről hasznos információkra. A német nyelvű előadások ugyan extra kihívást jelentenek számomra, mégis alapvetően gond nélkül követni lehetett Michael Grünberger megnyitó beszédét, Franz Hofmann, Katerina de la Durantaye vagy épp Anne Lauber-Rönsberg gondolatait e témakörökben. (Bárcsak hasonló rendezvényeink lennének idehaza is…)

Tomasovszky Edit követő jogról írt doktori értekezésének műhelyvitájára május 6-án került sor. Grad-Gyenge Anikó kollégával karöltve igyekeztünk kifejteni azokat az észrevételeket, amelyek mentén ezt a ritkán tárgyalt területet vizsgáló debreceni értekezés még javítható lenne az őszre várható nyilvános védésig.

Május végén több konferencián is lehetőségem volt szerepelni. Ezekről külön posztot is írtam, ám álljon itt is röviden, hogy milyen érdekes is volt a European Copyright Society éves konferenciája május 21-én, ahol a CDSM-irányelv 5. cikke alapján még 2020-ban bevezetett digitális oktatási szabad felhasználási rendelkezésekről beszéltem. Május 27-én az Alkotmánybíróság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézet közös szervezésű platform-konferencián adtam elő Harkai Istvánnal közösen a reCreating Europe H2020-as kutatásainkról. Ugyanitt Békés Gergely bloggertársunk a platformok (17. cikk szerinti) felelősségre vonási szabályozás kialakulásának történeti létrejöttéről, Lábody Péter pedig a platformok korlátozások és kivételek tárgyában várható felelőssége és kötelességei tárgyában ismertette álláspontját. Másnap, május 28-án pedig a Law & Society éves konferenciáján szerveztem egy panelt (a jogkimerülés és a javításhoz fűződő jog témakörében), ahol jómagam Caterina Sgangával prezentáltam, és Harkai István kolléga is felszólalt.

Május 26-án szervezett továbbá a Stockholmi Egyetem az Eleonora Rosati által szerkesztett európai uniós szerzői jogi kiadvány megjelenése alkalmából egy közel egész napos konferenciát. Ennek az első felét tudtam végigülni. Egészen pontosan három panelt: egyet a jogvédelem terjedelmével kapcsolatos írásoknak szántak (meddig terjed a szerzői jog; szerzői jogok/dizájnvédelem átfedések; sajtókiadványok kiadóinak védelme). A panel előadői Justine Pila, Marianne Levin és Silvia Scalzini voltak. A másik panelt a vagyoni jogok (többszörözés, terjesztés, nyilvánossághoz közvetítés) és ezek megsértésének (közvetlen és közvetett felelősség) és bizonyításának kérdése köré szerveztek Caterina Sganga, Ole-Andreas Rognstad, Justin Koo, Christina Angelopoulos és Julien Cabay tanulmányai kapcsán. Végül a harmadik, általam végig követett panel a korlátozásokról és kivételek kérdéseiről (így idézés, paródia, „végfelhasználói jogok”, alapjogok és korlátozások/kivételek; mesterséges intelligencia és szöveg- és adatbányászat, három lépcsős teszt) szólt olyan kiváló előadók részvételével, mint Stavroula Karapapa, Maurizio Borghi, Sabine Jacques, Alain Strowel, Rossana Ducato, William Patry és Daniël Jongsma. Az említett kötetet már én is megrendeltem, remélem, hogy hamarosan kézhez kaphatom, mert sok-sok érdekesség lehet benne! A program teljes felvétele elérhető a YouTube-on.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük