A Beverly Hills-i rendőrség egyes tagjai szerzői jogokkal harcolnak az aktivisták ellen
A VICE cikkére hivatkozva több médiatermék is írt arról, hogy a Beverly Hills-i rendőrség egyes tagjai meglehetősen furcsa módon védekeznek a számukra pszichoszociális kockázatot jelentő (vagy így megélt) aktivista videók ellen. A jelenség a médiahírek szerint nem egyedi, a VICE szerint már három olyan eset is történt, amikor az intézkedő rendőrök szerzői jog által védett tartalmat kezdtek el hangosan lejátszani a mobiltelefonjukon.
Az első hallásra furcsa tevékenység mögött az áll, hogy az Első Alkotmánykiegészítésre hivatkozva az Amerikai Egyesült Államokban – általában – lehetőség van az intézkedő rendőrökről videofelvételt készíteni. Ezt nyilvánvalóan jelentős segítség a médianyilvánosság szempontjából, másfelől teret engedhet a rossz szándékú felvételkészítésnek is, ahol az intézkedés egyes mozzanatai a környezetükből kiemelésre kerülhetnek, illetve más kontextusba helyezhetők.
Az interneten elérhető esetben az egyik rendőr a Beatles Yesterday című számát kezdte el lejátszani, miközben az egyik aktivista online streamben közvetítette az eseményeket. Az eljárás mögött vélhetően az áll, hogy az online platformok, így például az Instagram is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szerzői jogok védelmére. Ennek elősegítésére már az online stream közben figyelmezteti az Instagram a felhasználót, ha az algoritmusok szerzői jog által védett zeneszámot vélnek felfedezni a közvetítés hátterében. Az ilyen stream-et pedig a szolgáltató azonnal leállíthatja, vagyis a hangos zenelejátszással a rendőrök feltételezhetően ezt akarták elérni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hivatalos rendőrségi álláspont egyébként nem javasolja ezen módszer használatát, az éppen csak kialakuló gyakorlatot pedig megvizsgálják. Az Instagram egyébként tavaly vezetett be egy meglehetősen szigorú eljárást a potenciálisan jogsértő tartalmak kiszűrésére, a jogos felhasználás bizonyítása pedig messze nem olyan egyszerű, mint az online közvetítés hangjának azonnali eltávolítása, vagy épp az online közvetítés megszakítása.
Borítókép illusztráció, forrása: pixabay.com
One thought on “A Beverly Hills-i rendőrség egyes tagjai szerzői jogokkal harcolnak az aktivisták ellen”