Az Egyesült Államokban se szeri, se száma a nagyszabású szellemi tulajdonvédelmi konferenciáknak. A sok igazán nagyszerű esemény egyik legfontosabbika a WIPIP, vagyis a Works-in-Progress Intellectual Property Colloquium. Ennek idei, sorban már a 18. „kiadása” online került megrendezésre a Texas A&M University, az American University és a The University of Utah társszervezésében. Az a megtiszteltetés ért engem is, hogy lehetőségem nyílt előadást tartani a rendezvényen.

A konferencia a körülményekhez alkalmazkodva a megszokott 2-3 napos esemény helyett 6 nap hosszabb-rövidebb részét töltötte ki. Magyar idő szerint 18-20 óra közötti kezdéssel általában éjfélig vagy másnap hajnali egyig tartottak a különböző panelek. Lehetőségeimhez mérten igyekeztem a legtöbb előadást meghallgatni, melyekről az alábbiakban igyekszek érdekes részleteket közölni. A program „első hete” február 11-13. között zajlott – a mai blogposzt erről szól, a második hétről hamarosan szintén beszámolok.

A február 11-ei megnyitó napja volt a legrövidebb. A szervezők (Irene Calboli, Jorge Contreras, Christina Haight Fairley és Glynn Lunney) köszöntötték az egybegyűlteket, egy kedves kis fotómontázst láthattunk a programsorozat eddigi 17 állomásáról és megismerhettük az online házirendet. Ezt egy csoportos fotózás követte, amelyen én is készítettem képernyőmentést, de a három képernyőre rúgó résztvevői listából most csak az első oldalt teszem itt ki. Ezt követte az első érdemi plenáris ülés, amely az Egyesült Államokban nagyon népszerű „Race, Gender and IP” címet viselte. Elhangzottak itt előadások az algoritmusok rasszizmusba hajló pontatlanságairól, Ruth Bader Ginsburg IP esetjogra gyakorolt hatásáról, tradicionális ismeretekből „merítkező” (vagy épp kalózkodó) emberekről, a faji megkülönböztetés IP vetületeiről (mert bizony vannak ilyenek is), és végül a „feminista személyhez fűződő jogok” koncepciójáról. (Ez utóbbi előadást a tavaly az IP MOSAIC rendezvényen már hallhattam.)

Sokkal hosszabb programot kínált a február 12-ei és 13-ai este. Pénteken az első, általam elért panelben több professzor az idézettségi mutatók jelentőségét és (főleg) negatív hatásait vizsgálták az egyéni kutató és az intézmény oldaláról. Kevésbé szellemi tulajdonvédelmi kérdés önmagában, mégis izgalmas tapasztalat volt érzékelni, hogy komoly stresszfaktort jelent az idézettség vadászása az óceán túloldalán is. Február 12-e másik fontos programpontja egy dedikált szerzői jogi panel volt. Az első előadást Cathay Smith (University of Montana) tartotta, akinek „Weaponizing Copyright” című előadását – ami az amerikai szerzői jogi szabályok mások véleményének vagy vállalkozásának céltudatos elfojtására történő felhasználásáról szólt – ezúttal is érdekesnek találtam. (Még tavaly az IP MOSAIC rendezvényen hallottam először ezt a kutatási anyagot, és teljesen véletlenül Gyömbér Béla blogger társunk épp február 13-án tett ki egy kapcsolódó hírt a blogra.) Másodikként Xiyin Tang (UCLA) a szerzői jogok törvényi szintű alakítását egyre jobban felváltó szerződéses gyakorlatokról beszélt. Andrew Gilden (Willamette University) egy rendkívül speciális kérdést tett fel: milyen konfrontáció észlelhető a jogképesség és a szerzői jogok (gyakorlása) között. Sean M. O’Connor (George Mason University) egy kiváló történeti utazásra vitt minket: az európai és az amerikai szerzői jogvédelem korai időszakának arra az érdekességére helyezte a hangsúlyt, hogy miért és milyen mértékben zárták ki a „mai” képzőművészeteket a szerzői jogvédelemből (egészen a 19. század végéig, legalábbis az Egyesült Államokban). Végül Graham Reynolds (University of British Columbia) zárta a sort az angolszász világban törvényszerűen képviselt (és az Európai Unió joga szerint is általában véve igaz, bár árnyalandó) szerzői jog = tulajdonjog koncepció kritikáját tartalmazó gondolataival, melyet „progressive property” névvel látott el. Számos kiváló kolléga tett értékes hozzászólásokat az elhangzottakról: Mark Lemley, Yvette Joy Liebesman, Guy A. Rub, Annemarie Bridy, Tyler Ochoa, Christine Farley vagy épp Zvi Rosen.

Február 13-án, szombaton egy panel erejéig csatlakoztam ismét a programhoz, ám ebben tartottam én is az előadásomat. A szervezők döntésének megfelelően én kezdtem, és egy hamarosan lezárandó kéziratomról és jövőbeli kutatási terveimről beszéltem: előbbi a Jammie Thomas-Rasset ügyre vonatkozott, utóbbi pedig nem más, mint hogy 2012-es Fájlcsere dilemma kötetem megjelenése óta a P2P fájlcserélés területén megfigyelhető érdemi változásokról számot adjak egy komparatív tanulmányban. Erre egy kerek évfordulón, jó esetben jövőre kerülhet sor. (Kiváló kommenteket kaptam Annemarie Bridy-től, Eric Goldmantől, Zvi Rosentől és Glynn Lunney-től.) A második előadó Hannah Bloch-Wehba (Texas A&M University) volt, aki a szerzői jog világából ismert tartalom-moderálási gyakorlatokból kiindulva azt vizsgálta, hogy milyen új gyakorlatok jelentkeznek a platformok korában, melyek ráadásul végső soron a szólásszabadság korlátozásához is vezethetnek. Harmadikként Jacob Victor (Albany Law School) következett, aki a „dissemination right” gondolatával játszott el, szemre véve, hogy milyen esetekben szükséges a szerzői jogok fenntartására és milyen esetekben merülhet fel (törvényes, bírósági vagy más eszközökkel biztosítva) a szabad(abb) hozzáférés. Joanna Banasiuk (University of Bialystok) az Európai Unió számos, folyamatban lévő digitális társadalmi és digitális szerzői jogi fejleményeiről számolt be a közönségnek. Rebecca Curtin (Suffolk University) pedig egy több mint egy évszázados jogeset, a Bleistein v. Donaldson Lithographing Co. ügy művészettörténeti előzményeiről és 21. századi áthallásairól tartott előadást. Abban semmi meglepő nem volt egyébként, hogy a panelben a legnagyobb vitát a második, platformokkal kapcsolatos előadás generálta. (És abban sem volt semmi meglepő, hogy az amerikaiakat Joanna előadása indította meg a legkevésbé, pedig Európa is fontos…) A legaktívabb kommentelők egyébként – a fent már dőlt betűkkel jelzett kollégákon kívül Andrew Gilden, Felix Wu, Brian L. Frye voltak.

Folytatás következik február 18. és 20. között.