Alig néhány hete utaltunk arra, hogy az Egyesült Államok egyik szövetségi bírósága szembeszállt azzal a 2018-as (másik szövetségi bíróság által elfoglalt) állásponttal, miszerint minden egyes beágyazás (ami a linkelés egyik formája) engedélyköteles lenne. Ennek az alapja az ún. „szerver teszt”. Lehet, hogy pár hét alatt ez a döntés is mehet a kukába?

Még 2018-ban, a Breitbart ügyben döntött úgy egy bíróság, hogy egy közösségi oldalon nyilvánosan közzétett fotót senki nem ágyazhatja be más oldalon a kép szerzői jogosultjának az engedélye nélkül. Ez a döntés elvetette a hagyományosan szerver teszt néven illetett elképzelést, amely eredetileg arra hivatkozással adott általános „zöld jelzést” a linkelésnek (ide értve a beágyazást is), hogy ténylegesen csak az használja fel a jogvédett művet, aki azt a szerverein tárolja, és onnan a nyilvánosság számára elérhetővé teszi azt. (Vagyis aki a külső szerverre linkel, még semmi, jogilag releváns magatartást nem tanúsít.) A szerver teszt ekkor még nem halt el, ugyanis alig néhány hete, a Mashable ügyben Kimba Wood (szerzői jogi ügyekben nagyon jártas bíró) visszatért hozzá, és megerősítette, hogy nem kötelező egyedi engedélyeket kérni a beágyazott képek után.

Valami ekkor azonban elkezdődött. Folyamatban van egy másik nagyon fontos eljárás az Egyesült Államokban, alperese okán nevezzük Newsweek ügynek. (A tényekben semmi extra újdonság nincs.) Az ebben az ügyben eljáró bíró, Katherine Polk Failla, nem utasította a felperes fotós keresetét a Mashable döntés nyomán, ugyanis számára nem egyértelmű, hogy az irányadó felhasználási feltételek (az Instagramé) engednek-e egyáltalán beágyazást a felhasználók számára.

A jól láthatóan ellentmondásos jogi környezet (a legvégén erről is egy gondolat) alapvetően annak tudható be, hogy az Instagram, és annak anya-vállalata, a Facebook, nemrégiben úgy döntött, hogy „saját kezébe veszi” az irányítást, és oly módon módosítja a közösségi oldal API felhasználási feltételeit, hogy az általános beágyazási lehetőséget elveszik a felhasználóktól. Egyúttal a fotót posztoló felhasználó vállára helyezik a terhet annak eldöntése kapcsán, hogy általános jelleggel meghagyja az adott tartalom szabad linkelésének a lehetőségét vagy ezt kizárja. Utóbbi esetben olyan sajátos jogi szituáció áll be, ahol – amennyiben az eredeti megosztó a blokkolás mellett dönt – az Instagram API szabályzatát elfogadó felhasználók technológiailag nem tudják majd megosztani a tartalmat másokkal, legfeljebb a felhasználási szerződés megszegése útján. Más szóval íme egy újabb bizonyíték arra nézve, amit Lawrence Lessig jó két évtizede kiemelt: a kód a jog. Az lesz megengedett, amelyet a platformok engednek. Hogy egy ilyen szabályzat érvényes lesz-e az amerikai jog alapján, nem tudnám megmondani (bár azt feltételezem, hogy igen).

Az azonban bizonyos, hogy ez esetben a linkelés eddigi gyakorlata gyökeresen megváltozna az Egyesült Államokban. Arról se szól a fáma, hogy ez az európai felhasználókat mennyiben érintheti, érvényesen lehetőség volna-e elvenni az EUB által is megerősítetten jogszerű linkelés lehetőségét a felhasználóktól? (Akár azt is mondhatnánk, hogy ilyen fejlemények fényében még nagyobb létalapja lehet az EUB GS Media ügyben hozott döntésének, amely a magáncélú és a kereskedelmi célú felhasználások között érdemi különbséget tett.) Természetesen ez a fejlemény elméletben a fotós szakma képviselőinek jól is jöhet. Személy szerint azonban nehezen tudom elképzelni, hogy ezek után tömegével rohannák meg a felhasználók a fotósokat az engedélyek beszerzése céljából.

Köszönöm Völgyi Attilának, hogy felhívta a figyelmet a Petapixel cikkére (amiből érdemes tovább kattintani az Ars Technica oldalára).

És ígértem egy megjegyzést a végére: azok számára, akik még mindig azt hiszik, hogy az Egyesült Államok joga „precedensjog”, a fenti szituáció sokat segíthet annak megértésében, hogy ez mennyire nem igaz. A linkeléssel kapcsolatos kifejezett törvényi szabályozás hiányában a kérdést a bíróságok több mint 20 éve igyekeznek szerzői jogilag (helyesen) értelmezni, mégis számos ellentmondó ítélet születik rendszeres jelleggel. Mivel az Egyesült Államok szövetségi jogában nem ismert a „bírói döntések követésének a kényszere” (ami az angol precedensjog alapja, és a stare decisis néven ismerjük), így egyik bírót sem köti a másik fórum döntése. Ez különösen igaz az eltérő „körzetekbe” (circuit) tartozó bíróságok esetén. Közöttük szinte vérre menő szakmai vetélkedés fedezhető fel e téren. Ami ennél azonban érdekesebb, hogy Kimba Wood és Katherine Polk Failla egyaránt a new yorki déli kerületi (Southern District of New York) bírája. Vagyis a szakmai véleménykülönbség azonos körzeten belül lépett fel.