Főtanácsnoki indítvány a Tom Kabinet ügyben
Ülök egy ideje Szpunar főtanácsnok indítványán, amit a Tom Kabinet ügyben adott ki (igaz erre szemműtétem miatt jó okom volt). Mégis, nincs annál stílszerűbb időpont leírni az indítvány lényegét, mint a mai nap: Hajdú Dóra kollegina épp a minap tett ki egy bejegyzést az első francia digitális jogkimerülésről szóló döntésről. Míg azonban ott megengedő tagállami döntés született, Szpunar főtanácsnok elutasítaná a jogkimerülés alkalmazhatóságát e-könyvek vonatkozásában.
A jogvita tényállásáról ezúttal sem értekeznénk külön, sokat írtunk már róla. Kezdjük in medias res a főtanácsnok indítványával. A dokumentum érdemben három részre osztja az elemzést, és néhány apró plusz jel mellett dominálnak benne a mínusz jelek, vagyis a digitális jogkimerülést elutasító álláspont. A három érvcsoport a következők szerint fest: az InfoSoc-irányelv szabálya és mögöttes jogpolitikai előírásai; korábbi uniós joggyakorlat; érdekek egyensúlyozása.
A főtanácsnok az InfoSoc-irányelv értelmezésekor figyelmet szentelt annak, hogy a terjesztés és a nyilvánossághoz közvetítés jogát (ide értve a lehívásra történő hozzáférhetővé tételt is) elhatárolja egymástól; hogy hangsúlyozza ezen jogok (harmonizált szövegének) a WCT-vel való összhangját; hogy a WCT-ben a terjesztési joghoz fűzött közös nyilatkozat némiképp elavult, ám az InfoSoc-irányelv egyes preambulum-bekezdései világos iránymutatást adnak a jogkimerülés alkalmazhatósága tárgyában; hogy rögzítse, a tulajdon átruházása nehezen képzelhető el egy „fájl” esetén; hogy a fájlok minden egyes új gépre mentése többszörözést eredményez, és ezek a többszörözések nem érthetők a terjesztési jog kimerülésének tétele alá. Mindent egybe vetve a főtanácsnok a Tom Kabinet megoldására – és általában véve bármely online „viszonteladási modellre” – nézve úgy nyilatkozott, hogy az nem illeszthető be a terjesztési jog kimerülése alá.
Az uniós joggyakorlat elemzésekor a számítógépi programalkotások viszonteladását megengedő UsedSoft döntésre, az e-haszonkölcsönzést elfogadó Stichting Leenrecht döntésre, valamint az internetes hivatkozások (linkelés) vonatkozásában megfigyelhető, a nyilvánossághoz közvetítés jogának kimerülését elutasító esetjogra hivatkozott a főtanácsnok. Míg a UsedSoft döntést alaposan kivesézte (mintegy kritikai éllel vizsgálta) Szpunar, az e-haszonkölcsönzési döntést viszonylag pozitív jelzőkkel illette. Ezeken felül a linkelési esetjogot is szemlélve arra a végső következtetésre jutott Szpunar, hogy
„A Bíróság ezen ítélkezési gyakorlata valóban bonyolult és következetlen benyomást kelthet, és csábító lenne oly módon egyszerűsíteni a jogi helyzetet, hogy a terjesztési jog digitális környezetben való kimerülésének szabálya a művek minden kategóriája vonatkozásában elfogadásra kerülne. Úgy gondolom azonban, hogy a jogalkotói úton elfogadott teljes körű jogi szabályozás hiányában az ítélkezési gyakorlatban erre a szabályra vonatkozóan alkalmazott megoldások sokfélesége indokolt, sőt elkerülhetetlen, mivel eltérő tényállásokról van szó, amelyeket eltérő jellegű és sajátos célokat szolgáló jogi aktusok szabályoznak. Véleményem szerint pusztán a koherencia igénye nem alapozhatja meg a kimerülés szabályának bírósági elismerését.” (78. pont)
A vizsgálat harmadik dimenziója a potenciális érdekek ütköztetéséből állt. E ponton öröm látni, hogy a főtanácsnok erősen figyelt a jogirodalmi álláspontokra is. (A végeredmény már más kérdés.) Itt ugyanis a főtanácsnok helyesen feltárta, milyen előnyei, majd milyen hátrányai lehetnek a digitális jogkimerülés elfogadásának. Ezeket magam is vizsgáltam a könyvemben. Igaz, én ellenkező előjelű végkövetkeztetésre jutottam, mint az alábbi mondat:
„noha egy letöltés esetén komoly indokok szólnak a terjesztési jog kimerülése szabályának elismerése mellett, legalább annyira fontos okok kizárják azt. Így a szóban forgó különféle érdekek egyensúlya nem billenhet a hatályos rendelkezések szó szerinti tartalmából következő iránytól eltérő irányba.” (97. pont.)
Egy szó mint száz, a főtanácsnok nagyon érdekes indítványt tett. Mármint a végeredményét tekintve azt javasolja, hogy az EUB vesse el a jogkimerülés alkalmazhatóságát e-könyvek viszonteladása vonatkozásában. Ezzel együtt is az az ember érzése, hogy azért is mindent megtett az indítvány, hogy a támogató érvek egy helyütt legyenek. Mintegy felkínálva a magas labdát az EUB-nak, hogy maga válassza ki, melyik irányba kívánja fejleszteni az uniós jogot. Ha így nézem, akkor nem lehetünk teljességgel elégedetlenek az indítvány olvasásakor.
Záró akkord: megtisztelő, hogy a főtanácsnok – utolsó lábjegyzetében – hivatkozott a jogkimerüléssel kapcsolatos angol nyelvű könyvemre is.
Az indítvány kapcsán lásd a Kluwer Copyright Blogon Caterina Sganga kiváló írását.