Breaking News: Szjt. reform – hátraarc

Röviden és tömören: az Országgyűlés Kulturális bizottsága módosító indítvány keretében a szerzői jogi törvényt módosítani hivatott salátatörvény vonatkozó három szakaszának elhagyását indítványozta.

Kicsit hosszabban: június 13-án az említett bizottság egészében elhagyni javasolta az Szjt-t módosítani tervező szakaszokat a Kabinetiroda médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos salátatörvényének 1-3. szakaszát. Az indokolás szerint:

„Az érintettekkel folytatott konzultációkat figyelembe véve a szerzői jogi törvényt érintő rendelkezések olyan módosítása indokolt, amely az ismétlések utáni jogdíj beszedésének és elosztásának jelenlegi rendszerét nem érinti. A hatályos szabályozás olyan módosítása azonban indokolt, amely szerint jogkezelő szervezet kezelési költséget csak egyszeri alkalommal számolhat fel, minden ismétlés utáni jogdíjat teljes egészében az előadóművészeknek és jogtulajdonosoknak kell folyósítani. Így a költségek csökkenthetők és az előadóművészek érdeke is érvényesül.”

Mondhatnánk, hogy egy tüskére azért szükség volt az indokolásban, ha azonban pozitív oldalról nézzük a dolgot, akkor azt látjuk, hogy sikert ért el a (szerzői) jogász szakma a Kabinetiroda helytelen reformötlete kapcsán. Bár nem teljesen világos, mit kell értenünk „az érintettekkel folytatott konzultációk” alatt, ám tény, hogy a szakma számos képviselője – minisztériumi szinttől a jogkezelőkig, sőt a jelen blogger is – hallatta a hangját, az előadóművészek és a szerzői jogosultak sem maradtak csöndben, és ez (illetve az, hogy a sajtó is követte a fejleményeket) most elegendőnek tűnt, hogy helyes döntés szülessen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük