2019. március 31. napján lezártam a disszertációm béta verziójának kéziratát. Ez persze még messze nem jelenti, hogy kész van. Még rengeteg összegyűjtött anyag vár feldolgozásra, és a védésig is még rengeteg teendő lesz vele, de idő közben a Kisgömböc túlságosan nagyra hízott, ezért most indítok egy minisorozatot, amelyben azokat a részeket szeretném közölni, amelyek kimaradtak a munkából. A gép még forog, az alkotó majd valamikor jövőre pihen.
A disszertáció alapötletét a Internet, és nem titkoltan a videójátékok, filmek és zenék iránti szeretetem ihlette. Vagyis lényegében az elmúlt négy évet azzal tölthettem, ami a hobbim. Olvasni és írni azokról a témákról, amik igazán kedvesek számomra. Nem számítva most ide a történelmet, amelyet továbbra is egyfajta mentsvárnak tekintek. Azt halkan megjegyzem, hogy e témának is rengeteg történeti aspektusa van. Sőt, a technológiai haladás gyorsaságának következtében valahol már az is jogtörténet, amit a disszertációban leírtam. Még akkor is igaz ez, ha valójában egy már több mint 20 éve tartó folyamat részesei vagyunk, amelynek egyelőre még nem teljesen látszik a vége, csak az, hogy az eddig megszokott szerzői jogi rezsimet és a tartalomfogyasztást fenekestől forgatta fel. Vagy mégsem?
Az értekezésemben arra kerestem tehát a választ, hogy a digitális technológiák és különösen a Világháló milyen hatást gyakorolt a szerzői vagyoni jogokra. A poént, vagyis a kutatás eredményét még egy jó darabig nem lövöm le, viszont az alábbi gondolatokból már leszűrhető, hogy mekkora jelentősége van egyetlen találmánynak nem csak egy adott normaanyagra, hanem az egész társadalomra és történelemre.
***
Az idő kényelmes és lassú folyásának a XVI. században egyszer csak vége szakadt. A latinok felfedezték az Újvilágot, beindult a hajsza az új földek, El Dorado aranya és a Kelet fűszerei után. A feudális világ és benne uralkodó rendként létező egyház világát pedig a Reformáció szellőztette ki. A természettudományokban sorra születtek az áttörések. Utóbbi kettő tanainak és eredményeinek széles körű elterjedése aligha történhetett volna meg Johannes Gensfleisch alias Gutenberg találmánya, a nyomdagép nélkül. 1448 körül alapította meg nyomdász műhelyét Mainzban, ahol mintegy 1000 gulden kölcsönből szórólapokat, kisebb könyveket nyomtatott, majd elkészítette a 42 soros Bibliát. A hitelezői látván, hogy a vállalkozás ígéretes jövő előtt áll, pert indítottak ellene, majd lefoglalták a követelés biztosítékaként zálogba adott műhelyt annak minden berendezésével, amelyet ezután tovább működtettek.
Guttenberg találmánya nem várt következményeket hordozott magában. Az újítás érdeme az öntőműszerrel végzett betűsokszorosításban, a betűkészletek szétszedhetőségében, a soronkénti szedésben állt, amely lehetővé tette a művek tömeges sokszorosítását. Molnár erről így ír: „Minden 1440. előtti fatábla-nyomást dörzsölővel s barna sepia-tintának segélyével állitottak elő. Többnyire képek vannak rajtuk s kevés irás. A sajtónyomás első termékei ellenben fekete tintával készitvék, melynek előállitása, saját bevallása szerint ugyancsak nagy fáradságába került a feltalálónak.”
Az információ tömeges és olcsó terjesztésének lehetővé válásával a lakosság széles, legalább olvasni tudó rétegeihez jutottak el régi és új eszmék. A könyvek jutányos árát nem csak a kézírást felváltó technológia segítette, hanem egy újfajta hordozó feltalálása is. Molnár ekként ír erről: „A nyomtatott könyvek aránytalanul olcsóbbak lettek, mint a kéziratok s még jutányosabbá tette azokat a lenpapiroknak alkalmasint még a tizennegyedik századba felnyuló felfedezése, mely nélkül a pergamenre s gyapotpapirra nyomtatott könyvek is igen költségesek lette volna.”
A nyomdászat minden előnyét és hasznát ismerte fel Luther Márton is, aki megelégelve a római katolikus egyház viselt dolgait, szót emelt a túlkapások, az egyházi korrupció ellen. Mozgalma 1517. október 31-én indult útnak, amikor az Ágoston-rendi szerzetes a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette 95 pontját. Luther pontjainak forradalmi eleme az a gondolat volt – mintegy reflektálva a X. Leó pápa által kibocsátott búcsúcédulák és a megvásárlásukkal beszerezhető bűnbocsánat visszásságaira –, hogy az embereknek nincs szükségük közvetítőkre ahhoz, hogy hitük révén Isten megbocsássa bűneiket, vagyis nincs szükség arra az addigra már korrupttá vált, világi javakkal és törvényekkel körülbástyázott szervezetrendszerre, amelyet a római katolikus egyház jelentett. A szerzetes a pontokon kívül egyéb más műveket is megjelentetett, amelyek 1520-ig 370 kiadást értek meg, vagyis több mint 300 ezer példányban terjedtek el a Német-római Birodalomban és Európa más szegleteiben. A reformáció mellett kardoskodó, 1545-ig megjelent munkák több mint fele az ő nevéhez köthető.
Annak ellenére, hogy úgy vélte, az írás lehetőségét a Jóistentől, ingyen kapta, kiadók között meginduló versenyről Luther akként panaszkodott, hogy azok „hitvány haszonlesők, akik a saját hasznukkal többet törődnek, mint a közösségével.” Az Eyn Vermanung an die Drükker című 1525-ös felhívásában pedig olyképpen ostorozta az illetéktelen utánnyomókat, hogy azok útonálló rablók és tolvajok, akik egymás romlását idézik elő.
Luther tanai beláthatatlan következményekkel járó lavinát indítottak el. Új egyházi irányzatok születtek, a katolikus egyház teljes szervezetrendszere és léte megkérdőjeleződött, a pozícióit világi fejedelmek foglalták el, Európát pedig két évszázadon keresztül újra és újra fellángoló háborús konfliktusok pusztították. Mindez jelentős részben egy találmány katalizálta, amely lehetőséget biztosított az információ gyors és tömeges többszörözésére, amely forró olajként gyújtotta be a forrongó társadalmakat. Ezek a társadalmak addig jórészt el voltak zárva a tudományoktól, amely egy szűk, írni és olvasni tudó, egymással a deákok nyelvén, latinul érintkező réteg kezében volt, akik a kézzel másolt, piktorok által illusztrált kódexekben rejlő tudományokat féltve őrizték. Ez a XVI. századra visszafordíthatatlanul megváltozott. A forgótőkével rendelkező tehetős kortársak igen hamar rájöttek, hogy az információ busás hasznot hozhat, az uralkodók pedig azt mérték fel, hogy az információt jobb kordában tartani, a művek kiadását pedig olyan hű alattvalóknak engedélyezni, akik cenzúraként működve kordában is tartják a kiszabaduló szellemet. Európában már az 1460-as évektől kezdve elkezdtek megjelenni Gutenberg találmányának utánzatai. A XVI. század hajnalára a számuk kétszáz fölé emelkedett csak a német birodalomban. Budán a német származású Andreas Hess honosította meg, akit feltehetően Zrednai Vitéz János esztergomi érsek invitálására Karai László óbudai prépost és alkancellár hozott magával Rómából. Ő készítette el a Budai Krónikát 1473 pünkösdjének szombatján. A könyvet másnap már árusíthatták a budafelhévízi vásárban. A nyomdászt minden valószínűség szerint Vitéz érsek és Karai alkancellár támogatták, tehát nem tudunk sem királyi mecenatúráról, sem pedig privilégiumról.
Az első magyarországi nyomda megalapítása tehát úgy fest, nem az igazságos királynak köszönhető. Annak ellenére, hogy Mátyás lázasan dolgozott híres könyvtára, a Bibliotheca Corviniana felállításán, amely állományának gyarapításához külföldről hozatott kódexeket. E ritkaságok – amelyeket szisztematikusan, témák szerint gyűjtött össze – egytől egyig kódexek voltak, nem tudunk arról, hogy fellelhető lett volna köztük nyomtatott műpéldány. Mátyás nyomtatott könyvek iránt tanúsított feltételezhetően alacsony érdeklődését látszik alátámasztani az is, hogy az első nyomtatott magyar törvénykönyvet – az 1486-os országgyűlés törvényeit – csak 1488-ban nyomtatták ki, Lipcsében.
A magyarországi nyomdászat Hess halála után elhalt, Magyarország területén egészen a XVI. század első harmadáig szünetelt. A kérészéletű budai nyomda után az első sajtót Nádasdy Tamás országbíró, később nádor alapította 1536-ban Sárváron. A 16-17. században működött nyomda többek között Pápán, Kassán, az erdélyi Nagyváradon, Kolozsváron, Gyulafehérváron, Nagyszebenben és Brassóban. Ezek tevékenységét egészítették ki az ún. vándornyomdászok, Huszár Gál, Klösz, a Hoffhalterek, Bornemissza, Manlius és Mankovits Bálint. E műhelyekben olyan jeles alkotások születtek, mint a Vizsolyi Biblia, a Hármaskönyv magyar és horvát nyelvű fordítása, Meliusz Juhász Péter Herbariuma, az első magyar orvosi munka, Frankovith Gergely Hasznos és felette szükséges könyve. A könyvek és szerzők, sajtó és kiadók világán túl az előadóművészek is hozzátettek a kor kultúrájához. Tinódi Lantos Sebestyén itthon, míg Bakfark Bálint itthon és Franciaországban örvendett elismertségnek. Előbbi munkáit Cronica címen 1554-ben nyomtatták ki Kolozsvárott. Utóbbi első nyomtatásban is megjelent munkája Lyonban került kiadásra, 1553-ban.
A reneszánsz nem csak a művészetek új virágkorát, hanem a természettudományok fellendülését is elhozta, még egy olyan, háború sújtotta országban is, mint amilyen a korszak Magyarországa volt. A csillagászat és a mechanika, az orvostudomány és a fizika haladásához újabb és újabb feltalálók és felfedezők járultak hozzá. Köztük volt egy dalmát származású magyarországi humanista. Verancsics Faustus feltalálóként – amennyiben a könyvében leírt vívmányok közül csak egyet is sajátjaként reprodukált volna – ma perek sorával kényszerülne szembe nézni, hiszen művében, a Machinae novae-ban számos, addigra már felfedezett találmányt mutatott be. A 16-17. századi Magyarország e méltatlanul feledett, mégis sokoldalú egyházi méltósága, politikusa, diplomatája 1616-ban Velencében jelentette meg a fentebb megjelölt munkáját, valamint egy másik könyvecskét, a Logica novát.
Ugyan Verancsics ötleteihez valóban felhasznált másutt megfigyelt berendezéseket, azokat továbbfejlesztve olyan új eszközöket gondolt ki, mint a daráló, a szélturbina, az ár-apály vízimalom, a lánchíd, a libegő, az ejtőernyő, a kötélsodrógép, a nyomdahenger és a lovas kocsikon alkalmazott felfüggesztés.
A technológiai haladásra és a nyomában járó társadalmi változásokra az egyház válasza sokáig a tagadás, az erőszakos visszatérítés volt (lásd pl. a francia hugenották üldözése, a harmincéves háború borzalmai, a XVII. század második felének magyarországi protestánsüldözései). A kard és az inkvizíció mellett azonban belátóan átvettek egy sor olyan vívmányt a reformáció eszköztárából (pl. anyanyelvi misézés, papok képzése, oktatási tevékenység még erőteljesebb felvállalása, versenyezve a protestáns iskolákkal), amelyek békés eszközökkel igyekeztek visszaterelni az „eltévelyedett bárányokat”.
Felhasznált források:
Al Gore: A jövő – A globális változás hat mozgatórugója. HVG Könyvek, Budapest, 2013.
Jakab Éva: Szerzők kiadók kalózok – A szellemi alkotások védelmének kialakulása Európában. Akadémia Kiadó, Budapest, 2012.
Molnár Antal: A középkor története – A tatárjárástól a reformatio kezdetéig – II. kötet, In: Ribáry Ferencz (alapító): Világtörténelem – A mívelt magyar közönség számára. Kiadja Méhner Vilmos, Budapest, 1882.
Kubinyi András: A Jagellók uralkodása 1490-1526. In: Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301-1526, Osiris Kiadó, Budapest, 2005.
Niall Ferguson: Civilizáció – A Nyugat és a többiek. Scolar Kiadó, Budapest, 2011.
Pogácsás Anett: A szerző fogalmának és jelentőségének alakulása napjainkban. In: Pogácsás Anett (szerk.): Quaerendo et Creando – Ünnepi kötet Tattay Levente 70. születésnapja alkalmából, Szent István Társulat, Budapest, 2014. p. 623-643.
Boytha György: A szerzői jog kialakulása. In: Benárd Aurél – Tímár István (szerk.): A szerzői jog kézikönyve, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973.
Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. In: Glatz Ferenc (szerk.): Magyarok Európában I-VI., Háttér Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1990.
Benedict Atkinson – Brian Fitzgerald: A Short History of Copyright – The Genie of Information. Springer International Publishing Switzerland, Heildelberg, New York, Dordrecht, London, 2011.
A kézisajtó kora az Országos Szécheny Könyvtár Honlapján – Hess András budai műhelye (1472-1473) (http://typographia.oszk.hu/html/hun/nyomdak/hess.htm Letöltés ideje: 2018. március 11.).
Glatz Ferenc: A magyarok krónikája. Helikon Kiadó, Alexandra Kiadó, Budapest, 2006.
Pálffy Géza: A három részre szakadt ország 1526-1606. In: Romsics Ignác (szerk): Magyarország története, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009.
S. Varga Katalin (szerk.): Verancsics Faustus: Machinae novae és más művei. Magyar Hírmondó, Magvető Kiadó, Budapest, 1985.
Képek:
http://www.wikiwand.com/hu/Verancsics_Faustus
http://szembetuno.blogspot.com/2015/09/gutenberg-tanitvanya.html