Breaking News: nyilvános az EJI v. Deezer másodfokú ítélet

Végre, ez is megtörtént. Hosszú ideig tartott, míg az EJI megvédte az általa képviselt előadóművészek jogait a Deezerrel szemben indított perben, és a tegnapi napon végül nyilvánosságra hozhatta az EJI a másodfokú ítéletet a honlapján. Álljon itt a közlemény egész terjedelmében, az ítélet elemzését pedig hamarosan elkészítjük.

„Megerősítve az elsőfokú határozatot, a bíróság kimondta: a Deezer megsértette az előadóművészek internetes jogát. A zeneszolgáltatás megkezdéséhez nem kért engedélyt az előadókat képviselő EJI egyesülettől, nem fizette meg az előadókat az EJI díjszabása szerint megillető jogdíjat, és elmulasztotta a zenefelhasználással kapcsolatos adatszolgáltatást is.

A bíróság most kötelezte a Deezert, hogy az előadókat megillető elmaradt jogdíjak összegének megállapításához adja át egyesületünknek az adatokat az előfizetők számáról, a felhasználással elért nettó bevételről, valamint a felhasznált hangfelvételekről. Az elmaradt előadói jogdíj összegéről a bíróság ezen adatok alapján fog határozatot hozni.

A bíróság kötelezte a Deezert arra is, hogy az ítélet rendelkező részét tegye közzé a muveszvilag.hu és az mztsz.hu oldalakon.

A teljes ítélet elolvasható itt.

A jogerős ítélet birtokában egyesületünk ismét felszólítja a többi internetes zeneszolgáltatót arra, hogy mielőbb rendezzék a szolgáltatásuk jogi hátterét.

Egyesületünk az előadói jogok védelmét tekinti legfőbb feladatának és továbbra is következetesen érvényesíti az előadóművészek érdekeit.

Az elmaradt jogdíjak megítélt összegéről és annak az előadóművészek számára történő kifizetéséről tájékoztatást adunk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük