A NAFTA-sztori #5: előremutató egy helyben topogás
Január végén – hosszabb kihagyás után – került sor a NAFTA tárgyalások hatodik nyilvános fordulójára. Fejlemények vannak, de még mindig kevés az igazi eredmény. A hírekben most nem igazán olvashattunk szellemi tulajdont érintő érdemi előrelépésről.
A New York Times cikke szerint a felek némi optimizmusra okot adó hangon nyilatkoztak a január végi, montréali találkozót követően. Robert Lighthizer, az amerikai külkereskedelmi főtárgyaló szerint az már önmagában véve pozitív, hogy a kanadai és mexikói partnerek végre „felfogták”, hogy tárgyalniuk kell. Erre utal a tény, hogy a két szerződő fél saját javaslatokkal is előállt, ami értelemszerűen előremozdíthatja a tárgyalásokat. Mint ahogy az ellenkezője is elképzelhető, hiszen Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke továbbra is csak egy olyan NAFTA2-ben hisz, ami az amerikainak jó (csak). A jelek szerint anti-korrupciós kérdésekben a felek közös nevezőre jutottak, ahogy „néhány további kérdésben is” (ezt nem részletezi a cikk). Ezzel együtt is a tárgyalások sorsát illetően Lighthizer annyit mondott:
„you know, I’m never really very optimistic.”
Az amerikai fél mindeközben azért is morcos, mert míg folynak a tárgyalások, a kanadaiak épp előterjesztettek egy kérelmet a WTO vitarendezési fóruma előtt tisztességtelen amerikai gazdasági magatartások miatt.
Az elemzések ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az egy helyben topogás nem a legszerencsésebb. Júniusban mexikói elnökválasztás (és egyelőre bizonytalan, ki fogja az országot utána vezetni), novemberben pedig amerikai időközi választások. A napi- vagy pártpolitika pedig sok mindent felül írhat valamennyi országban.
A hetedik tárgyalási fordulóra Mexikóvárosban kerül majd sor február végén, a nyolcadikra pedig április elején Washington D.C.-ben. (Ez utóbbi információ már önmagában megerősíti, hogy az eredeti, március végi lezárás reménye szertefoszlani látszik.)