Breaking news: Ujvári diplomadíj-pályázat eredmények

Erre vártam már egy ideje, most láttam, hogy az SZTNH közzétette az idei Ujvári diplomadíj-pályázat díjazottait. Miközben mindenkinek nagy gratula, a büszkeség és az öröm határozza most meg a pillanatot számomra.

Íme a teljes SZTNH hír:

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célkitűzése felkelteni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdeklődését a szellemitulajdon-védelem jelentősége iránt. A pályázat arra motiválja a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megvizsgálják szellemitulajdon-védelmi szempontból. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

Ebben az évben is öt kategóriában: szabadalom/használatiminta-oltalom, védjegy és földrajzi árujelzők, formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog és szellemi tulajdon gazdasági szerepe kategóriákban pályázhattak az érdeklődő hallgatók.

A 2016 őszén kezdődő pályázati ciklusban összesen 38 hallgató regisztrált, ebből 23 hallgató adta le a pályázatát. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a legtöbb és legszerteágazóbb témát felölelő pályázat a szerzői jogi kategóriában érkezett.

A pályamunkák közül az értékelők az alábbi hallgatókat javasoltak díjazásra 2017-ben:

Akikre 2017-ben büszkék vagyunk:

Szabadalom / használatiminta-oltalom kategóriában
Ádám Flóra Julianna (PPKE) 1. helyezett

Szerzői jog kategóriában
Petrovszki Klára (SZTE) 1. helyezett
Kiss Bernadett (BME) 2. helyezett
Kárpáti Zsuzsanna (PPKE) 3. helyezett

Védjegyoltalom kategóriában
Kelemen Bíborka (ELTE) 1. helyezett
Kováts Borbála (ELTE) 1. helyezett
Tündik Sándor (ELTE) 2. helyezett
Gál Ibolya (ELTE) 3. helyezett

Szellemitulajdon gazdasági szerepe kategóriában
Altziebler Dóra Zsuzsanna (ELTE) 1. helyezett
Palakovics Péter (SZTE) 2. helyezett
Nagy Dóra Ágnes (ELTE) 3. helyezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük