Kottakalózok: hamarosan megjelenik!

A szerzői jogi tudatosságnövelő projektünk, a Kottakalózok zenekar életén keresztül a szerzői jog mindennapjaiba bepillantást engedő öt részes rajzfilm-sorozatunk végre a célvonalhoz jutott. Néhány napon belül megjelenik a teljes rajzfilm!

Még 2016 tavaszán, az Igazságügyi Minisztérium akkor formálódó kutatástámogatási programjának apropóján kezdtünk el agyalni az InfoCopy Diákkörben arról, hogy de jó lenne egy olyan szerzői jogi tudatosságnövelő kampányt indítani, ami talán a fiatalokat is megfogja. Hogyan lehetséges ez? Az okoskodásra sokan nem vevők. Még egy könyvet nem akartunk írni. Azt biztos nem akartuk, hogy felmondok mindenféle fontos gondolatot egy videóra és irány a YouTube. Arra a kutya se kíváncsi. Álljon meg a menet, kutya! Állatok. Sőt, mi az, ami a fiatalokat a legjobban érdekli, vagy legalábbis mindenhol ott van körülöttük, és persze a szerzői joghoz is van köze? Persze, hogy a zene. És mi az, amit manapság a fiatalok oly sokat néznek? Mindenféle szituációs komédiák (sitcomok). Innen jött az az ötlet cunami, hogy mi lenne, ha állatszereplős, sitcom rajzfilmsorozatot készítenénk?

Megnyertük az IM támogatást, és jött az érdemi munka. A tartalom kidolgozásában nagyon sokan részt vettek. Mindenféle prioritás nélkül, de mégiscsak az alkotófolyamat menetét követve, ők a következők voltak: jómagam (Mezei Péter) irányítása mellett Harkai István, PhD hallgató, valamint Petrovszki Klára és Bujdosó Villő szolgáltattuk a történetet (ideértve a sztorit, a karaktereket, a szövegkönyveket, az ócska poénokat). Békés Gergely blogger-társunk és zenében oly jártas jogász kolléga segítségével bekapcsoltuk a projektbe Temesi Bertalan előadóművészt-zeneszerzőt, aki a rajzfilm zenéit hozta össze, majd a produkciós rész során a szinkronizálást is intézte. A karaktereket Nemes Regina Alma rajzolta meg, életre pedig Kozma Péter keltette. Ezen kívül kiváló szinkronhangjaink vannak, sorban Szankovics-Kiss Enikő, Kollányi Zsuzsi, Temesi Bertalan, Kocsis Dénes, Garami Gábor, Lombos Márton és Fedor Kyra.

És bizony eljött az a nap is, amikor a rajzfilm produkciója a végéhez ért. Ugyan az első nyilvánosságra hozatalra még néhány napot várni kell, de íme a rajzfilm trailere.

Egy szó mint száz: tessék feszült figyelemmel követni a blogot. Záros határidőn belül jön mind az öt epizód, YouTube is feltöltve, Facebookon is megosztva.

Végül álljon itt még néhány gondolat az öt alkotótársamtól arról, számára mit jelentett ez a projekt. (Én külön már nem okoskodok, megígértem, csak egy gondolat: HATALMAS ÉLMÉNY VOLT.)

Előadóként, és zeneszerzőként számomra nagyon fontos minden egyes elhangzó mondata a rajzfilmnek. Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a művészet érték, szellemi termék. Addig amíg a mai fiatalság úgy szocializálódik, hogy az órák szüneteiben a palánkra dobálnak, fociznak, telefont nyomkodnak, és közben az aulában található egyedül szomorkodó leláncolt, lelakatolt zongorához, ha hozzá érnek mèg dorgálást is kapnak, addig nem elvárható, hogy értékként kezeljèk az élő zenét, hangszeres tudást. Ezáltal természetesen a művészetekhez tartozó jogi összefüggésekkel sincsenek tisztában. A nagyobb baj, hogy maguk az ifjú, vagy éppen már régen szakmában dolgozó szerzők, előadók, operatőrök, stb sincsenek tisztában a jogaikkal, teendőkkel, így a jogdíjaikhoz sem jutnak hozzá jóformàn. Nekem fontos, hogy az új generáció minden fontos információt megkapjon, illetve a bevételi láncolat végèn ne pont a szerző, előadó kullogjon. Ez egy csodás kezdeményezés! Büszke vagyok arra, hogy szerzőként ebben a kiemelkedő projektben dolgozhatok kiváló szakemberekkel, alkotó csapattal egy igazán fontos, és jó ÜGY érdekében.” (Temesi Bertalan, zeneszerző, szinkronszínész)

„Számomra nagyon különleges volt a Kottakalózokkal történő munka, mert általánosságban véve a filmes szakmában a néző, mint egy megfoghatatlan, végtelenül változatos, nagy egész kiszolgálása a cél, míg ebben a mini sorozatban egy teljesen specifikus közönség szórakoztatása volt az elsődleges. Kifejezetten izgalmas volt olyan témákra animálni, amelyekhez az animáció nem kötődik szorosan, sőt, a legtöbb esetben nem gondolnánk vegyíthetőnek a jogtudományok és a szórakoztató ipar párosát. Így tehát komoly szakmai kihívást is jelentett a projekt. Kíváncsian várom, hogy a célközönségünk hogyan fogadja majd a sorozatot, hogy kiderüljön, elértük-e a kívánt hatást. Minden esetre számomra a rádióból többé nem Kollányi Zsuzsi, hanem Cali énekel, Garami Gábor helyett Charlie felkonferálásában. Nookcityben ez ugyanis így történne.” (Kozma Péter, animátor)

„Örömmel vettem részt a projektben, hiszen mint művészeti területen foglalatoskodó engem is érint a szerzői jog kérdésköre. Pályakezdő animátorként még nem volt szerencsém hasonló kaliberű munkába közreműködni és abszolút kihívásként tekintettem rá. A készítés során rendkívül sok tapasztalatot gyűjtöttem, amiket a későbbiekben is kamatoztatni tudok. A csapat minden tagja kitett magáért, aminek meg is lett a gyümölcse. Bízom benne, hogy jó fogadtatása lesz és tudjuk folytatni a közös munkát.” (Nemes Regina Alma, grafikus)

„Korábban soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató lehet egy rajzfilmet kiagyalni és hozzá forgatókönyvet írni. Talán az elején kicsit még ódzkodtam is tőle, hiszen ezen a térem semmi tapasztalatom sem volt korábban. A közös munka, a társak segítsége és ötletei, illetve a sorozatok iránti rajongásom bőségesen elláttak ötletekkel. Szerintem abszolút egyedit alkottunk, hiszen én még nem láttam olyan ismeretterjesztő, tudományos rajzfilmet, ami ilyen módon mutat be alapvetően jogi, ráadásul egy viszonylag speciális területhez fűződő problémákat. Kíváncsian és bizakodva várom a fogadtatást.” (Harkai István, forgatókönyvíró-rendező)

„Számomra különösen kellemes meglepetés volt annak a lehetősége, hogy az egyéni, eredeti jellegre alapozó jogterületen, egy élő és a szó szerinti papírformától eltérő tudatosságnövelésre irányuló projekt indulhatott. Nem csak a mondanivaló közérdekű jellege fogott meg, de ennek alapján a megvalósítás módja is. Eddig csak a személyes hobbijaim keretében gondolkodhattam egy történet alakulásán, a szereplők egyéniségén és háttértörténetén. Látni tehát azt, hogy hogyan kelt életre munkánk eredménye, érdekes, tanulságos és izgalmas volt. Több hasonló kezdeményezésre lenne szükség a szellemi tulajdonjogra nézve a társadalom tagjainak széles körének és a további jogterületek szakértőinek érdekében is. Hálás vagyok, hogy a projekt részese lehettem.” (Petrovszki Klára, forgatókönyvíró-rendező)

„Remek lehetőség volt olyan aspektusából is foglalkozni a szerzői joggal, amire az egyetemi órák keretei között nem lett volna alkalom. Számomra persze ijesztő is alkotni és felvállalni az alkotást, még ha csak a munka egy kis hányadát tudhatom is magaménak; ezért szürreális élmény volt az első vetítés. Mindenesetre nagyon örülök, hogy a részese lehettem a projektnek. Büszke vagyok a végeredményre, mert szórakoztató és informatív lett, azzal együtt, hogy érezhető rajta mindannyiunk kéznyoma.” (Bujdosó Villő, forgatókönyvíró-rendező)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük