Vannak olyan jogesetek, amelyek valószínűleg csak a szerzői jogi geekeknek okoznak örömet. A Montis Design ügy nagy valószínűség szerint ilyen, mivel nem világmegváltó a benne foglalt kérdés, mégis érdekes, és egy bejegyzést mindenképpen megérdemel a blogon.

A Montis „Charly” széke Forrás: Haute-living.com

A jogeset tényállása szerint a Montis Design bútorokat tervez és állít elő. Még az 1980-as években született meg a cég Charly karosszéke és Chaplin széke. (Ezek alapvetően csak a méretükben térnek el egymástól, a forma megegyezik a kettő esetén.) Erre nézve a cég formatervezési mintaoltalmat igényelt, mellyel egyidejűleg szerzői jogvédelemre is szert tett. Ugyanakkor – és ez egy érdekes Benelux szabály – a jogvédelem fenntartására mindkét jogvédelmi forma vonatkozásában újabb bejelentést/megújítást tett volna szükségessé. Mivel ezt a Montis 1993-ban tudatos elmulasztotta, az akkori szabályok értelmében a jogvédelem megszűnt a bútorokra. Ugyanakkor a vonatkozó jogszabályok 2003-as módosítását követően a cég úgy látta, hogy az 1993-ban megszűnt jogvédelem újraéledt. Ezért a Charly és Chaplin modelleket másoló alpereseket perbe fogta. Az alperesek ugyanakkor ezzel ellentétben a szerzői jogvédelem megszűnésére hivatkoztak, és arra, hogy az irányadó uniós jogszabályok értelmében ez a védelem már nem éledhet újra.

Jól látható, hogy a fenti tényállás speciális és egyben régebbi tagállami szabályok (formatervezési mintaoltalom, szerzői jog és védelmi idő) mai előírásokra is tekintettel történő értelmezését teszi szükségessé. A megkereső bíróság vonatkozó kérdése lényegében arra vonatkozott, hogy a Védelmi idő irányelv 10. és 13. cikk (1) bekezdése összeolvasva lehetővé teszi-e a szerzői jogvédelem megszűnését arra az esetre, ha arra az irányadó tagállami jog alapján a formatervezezési mintaoltalom fennmaradásához elengedhetetlen formai követelmények (bejelentési kötelezettség) teljesítésének elmaradása miatt kerül sor.

Az EUB az előzetes döntésében alapvetően két nagyon fontos körülményt vizsgált. Ezek egyike formális, és teljességgel logikus – mondhatni egyértelmű. A Védelmi idő irányelv szerint ugyanis az irányelv rendelkezései az olyan művekre alkalmazandó, amelyek 1995. július 1. napján legalább egy tagállamban védelmet élveztek. A Bíróság azonban a főtanácsnoki indítványban foglaltakat elfogadva jelezte, hogy a szerzői jogvédelem ezen a napon már nem csupán a védelem eredeti igénylési helyén, de más tagállamban sem állt fenn, így tehát a Védelmi idő irányelv egyáltalán nem alkalmazható a Charly és a Chaplin bútorokra.

Úgy gondolom, hogy ennél is fontosabb lehet az előzetes döntés következő eleme, nevezetesen az, hogy a tagállami rendelkezés nem ütközik-e a Berni Uniós Egyezmény (BUE) 5. cikk (2) bekezdésében foglalt azon szabállyal, ami kizárja, hogy a szerződő felek a szerzői jogvédelem fennállását és a jogok gyakorlását bármely formai követelményhez kapcsolják.

Az EUB e téren mondhatni dodonai választ adott. Először is (38-44. pontok) részletesen rögzíti, hogy a Védelmi idő irányelvnek se nem tárgya, se nem célja meghatározni a szerzői jogvédelem megszűnésének kérdéseit, melyek továbbra is tagállami kompetenciában maradnak. Sőt, bár az EU aláírta a TRIPS Megállapodást, amely alapján a BUE is köti az EU-t, ám a TRIPS csak 1995. január 1-én lépett hatályba, vagyis később, mint a Védelmi idő irányelv. Így tehát annak elfogadásakor a nemzetközi szerzői jogi előírások nem kötötték meg az EU kezét. Ebből is következően

„a 93/98 irányelvnek a TRIPS‑megállapodással összhangban való értelmezésére vonatkozó kötelezettség semmiképpen nem járhat azzal, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben ezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a Berni Egyezménynek nyilvánvalóan nem megfelelő nemzeti szabály alapján 1995. július 1‑je előtt megszűnt szerzői jogokra e megszűnés indoka miatt az említett irányelv szerinti védelmi idők vonatkozzanak.” (41. pont)

Az EUB – hivatkozva a Védelmi idő irányelv 10. cikk (2) bekezdésében foglalt konkrét előírásra – azt is kizárta, hogy a Montis bútorokra a Bérlet irányelv volna alkalmazható. Így pedig ténylegesen a Védelmi idő irányelv semmilyen szempontból nem köti meg az érintett tagállam kezét abban, hogy a védelmi idő megszűnését meghatározza. A konklúzió szerint:

„A fentiekből következően úgy kell tekinteni, hogy a 93/98 irányelvvel nem ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, hatályon kívül helyező nemzeti szabályozás, amelynek nincs restitutív hatálya, tehát a jogokat véglegesen megszünteti azon tény ellenére, hogy az utóbbiak 1995. július 1‑je előtti megszüntetése nem egyeztethető össze a Berni Egyezmény 5. cikkének (2) bekezdésével.„

A dodonai döntésben foglalt csavar azonban csak most jön, és ezt az utolsó érdemi bekezdés tartalmazza:

„ezzel a megállapítással nem ellentétes, hogy az érintett tagállam, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló ügyben eleget tegyen a Berni Egyezmény 5. cikkének (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeinek, és vállalja az ezen egyezmény esetleges megsértéséből eredő felelőssége megállapításának következményeit.” (45. pont)

Vagyis? Ha a tagállam úgy gondolja, akkor rögzítheti, hogy maga hibázott (szembement a BUE előírásaival). De ezt helyette az uniós jog és az EUB nem fogja megtenni.

Az előzetes döntéssel kapcsolatban lásd a Wolters Kluwer elemzését.