Van ám! Mindig is azt mondtam/mondom mindenhol, hogy a modern szerzői jogi kérdések szorosan összefüggenek a múlt történéseivel. Ennek szellemiségében – immáron több mint egy évtizede – amikor csak lehet, a jogtörténeti jelentőségű vonatkozásait is vizsgálom e területnek. Ebbe a tendenciába illik bele kis könyvtáram legújabb darabja, amely a nyomdászat 1472-es, Mátyás korabeli megjelenésétől követi nyomon ezt a csodás szakmát 1877-tel bezárólag. Igen, tudom, ez nem szerzői jogi könyv önmagában, azonban a belőle kinyerhető információk nagyon hasznosak lehetnek a szerzői jog előtörténetével kapcsolatos vizsgálatokat illetően. Már csak az ilyen mondatokért is megérte beleolvasni:

„Méltó önérzettel emlegethetjük, hogy a nyomdászat meghonosításában megelőztük Belgiumot (Alost) és Hollandiát (Utrecht), hova csak a következő évben hozatott be. Angol- (Westminster) és Spanyolország (Valencia), csak 1474-ig, Cseh- (Pilsen) és Lengyelország (Krakkó) 1475-ig, Ausztria (Bécs) és Dánia (Odensee) 1482-ig, Svédország (Stockholm) 1483-ig, Morvaország (Olmütz) 1500-ig viheti vissza legrégebbi nyomtatványát; míg Berlinben csak nagyon későn, 1540-ben, Havasalföldön (Szt. Agora zárda) 1630-ban, Észak-Amerikában (Cambridge, Massachusetts állam) 1639-ben állíttatott fel az első nyomda.”

Még csak az elejéig jutottam, de ettől még világosan látható, milyen értékes kincsre leltem a könyvben. A reményeim pedig nagyok, leginkább a tekintetben, hogy a kötet elmeséli, hogy a könyvnyomtatás milyen feltételek mellett fejlődött Magyarországon. Így talán végre találhatok olyan parallel – vagy épp ellentétes – példákat, mint az angol Stationers Company monopóliuma.