Változás az amerikai sampling világában?
E blog nem maradhat samplingeléssel kapcsolatos esetek nélkül. Az elmúlt hetekben futott be az asztalomra egy Jay-Z ügy, amely jelentősen átírhatja a samplingelés térképét az Egyesült Államokban.
Vájt fülűeknek íme Eddie Bo számtalanszor hangmintázott „Hook & Sling Part I.” dala. A kezdést tessék figyelni, és azt a hangot, ami hivatalosan annyit tesz: „oh”, és a „Ready? Yeah!” szavakat követően, viszont a „one, two, one two, three, four” előtt hallható:
És íme Jay-Z „Run This Town” című dala, amely a perben érintett volt:
Talán még a szakértőknek is nehezére esik kihallani Eddie Bo kiáltását az utóbbi hangfelvételben, de az ítélet (Tufamerica v. WB Music) szerint 42-szer loopolta Jay-Z az „oh” kiáltást. A new yorki bíróság megítélésem szerint nagyon helyesen Jay-Z javára döntött, amelyet a fórum alapvetően azzal indokolt, hogy a felhasználás „de minimis”, vagyis olyannyira minimális, hogy azért nem indokolt szankciót alkalmazni Jay-Z-vel szemben. A bíróság a „de minimis” jelleget mind mennyiségi, mind minőségi szempontból megállapíthatónak találta. Előbbi szempontból elhanyagolható terjedelmű (a másodperc töredéke) a kérdéses sample, minőségi szempontból pedig nem a felperes véleménye, hanem csakis a részletnek az eredeti műhöz viszonyított jelentősége számít. A bíróság szavaival élve:
„the Court notes that it evaluates qualitative significance by reference to the allegedly infringed work, not to plaintiff’s descriptions of that work.”
Összességében a new yorki fórum úgy látta: Eddie Bo dala semmivel sem lett volna rosszabb, ha az „oh” kimarad belőle, ezért a relevanciája csekély. S mivel e hangminta Jay-Z dalában épphogy kivehető a háttérben, egy átlagos hallgató azt aligha veheti észre.
Ez az ítélet mindössze azért érdekes, mert – szerencsére – eltér attól az iránytól, amit a Bridgeport ügyben mondott ki az ott eljáró szövetségi fórum, nevezetesen: „get a licence or do not sample!” A fenti logika, a „de minimis” tétel alkalmazása, tökéletes támaszt nyújthat a kreatív, átalakító jellegű hangmintázásnak, és természetesen továbbra sem veszi védelmébe a túlzó, szolgai másolatokat készítő zenészeket. Ez az irány sokkal logikusabb, mint a korábbi, amely a hangmintázást jelentősen visszavetette.
És ha mára fentiekben a sampling veszélyeiről írtunk, nem hagyhatjuk említés nélkül a Dal+Szerző cikkét, amiben néhány hónappal ez előtt arról számolt be, hogy az EMI Production Music „amnesztiát” hirdetett a zenészek számára: vagyis ha valaki bevallja, hogy hangmintázott, nem lesz per belőle, elég a felhasználási díjat megfizetni (utólag).