Netkonzultáció és az e-vásárlás
Rendhagyó módon a Netkonzultáció keretében folytatott blogíró tevékenységünket egy szerzői jogon kívüli témával, az internetes vásárlás témakörével folytattam. Az internet a különféle immateriális javak fogyasztásán túl az anyagi javakhoz való hozzájutást is nagyban megkönnyíti. Előnyei megjelennek egyrészt az áruk és szolgáltatások összehasonlításának lehetőségében, másrészt a vásárlás kényelmében és egyszerűségében. A fogyasztónak már ki sem kell lépnie otthonról, ha vásárolni szeretne. A szerződéskötés speciális módja indokol-e bármiféle többletvédelmet? A hibás teljesítés esetén a távollévő felek között létrejött ügylet megnehezíti-e az igényérvényesítést? Jelen bejegyzésben ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat.
A távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó szabályanyagot a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv korszerűsítette, az ebben foglaltakat ültette át a magyar jogba a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet). A jogszabály a fogyasztók számára kedvezőbb szabályokat határoz meg arra az esetre nézve, ha a szerződés megkötése érdekében a felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tevő eszközt alkalmaztak. Ilyen eszköz az internetes hozzáférést biztosító eszköz is, azaz az interneten kötött szerződésekre is e kedvezőbb szabályokat kell alkalmazni. A többletvédelmet biztosító szabály csak a fogyasztók és a vállalkozások között ilyen módon létrejött szerződésekre vonatkozik. Tisztázandó tehát, hogy ki minősül fogyasztónak? Ennek meghatározására a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) rendelkezései irányadóak. Fontos hangsúlyozni, hogy fogyasztónak egyrészt csak a természetes személyek minősülhetnek (azaz vállalkozások, így akár mikrovállalkozások fogyasztói minősége sem merülhet fel ebben a körben), másrészt ők is csak abban az esetben, ha a szerződés nem tartozik gazdasági érdekkörükbe (a Ptk. 8:1. § (1) bek. 3. pontja szerint: szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körébe), míg a fogyasztóval szerződő vállalkozás pedig ilyen körben köti meg a szerződést. Azaz, ha például az egyéni vállalkozó interneten árut rendel, és ezt továbbértékesíti, akkor a fogyasztókat megillető többletvédelem nem illeti meg. Viszont, ha a megrendelt áru vagy szolgáltatás végfelhasználójának minősül az adott természetes személy, a védelem általában megilleti. Fontos megemlíteni, hogy a szerződés tárgya is lényeges, ugyanis egyes szerződések esetén a fogyasztókat védő speciális szabályok nem érvényesülnek, így például a pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos szerződések, az utazási szerződések, vagy az élelmiszer házhozszállítására irányuló szerződések esetén (lásd még: Korm. rendelet 2. §).
Hogyan jelenik meg a többletvédelem az interneten kötött szerződések esetén? Speciális rendelkezéseket tartalmaz a Korm. rendelet a tájékoztatásra, a teljesítésre és a szerződés megszüntetésének lehetőségére vonatkozóan. Mivel a szerződéskötést megelőző döntési folyamatban a fogyasztó nem kerül közvetlen kapcsolatba az eladóval (nem tud kérdéseket intézni hozzá), így a vállalkozás köteles a fogyasztót világosan és közérthetően még a szerződési nyilatkozata előtt tájékoztatni a szerződés legfőbb tartalmi elemeiről. Így többek között a termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a vállalkozás lényeges adatairól (székhely, telefonszám, e-mail cím), a fizetendő összegről (ideértve a költségeket, például a szállítás költségét), a panaszkezelésről, szavatosságról, a fogyasztót megillető elállási jogról stb. (lásd továbbá: Korm. rendelet 11. §). A főbb adatokra vonatkozó tájékoztatást a szerződéskötést követő visszaigazolásban, tartós adathordozón meg kell ismételni (Korm. rendelet 18. §).
A fogyasztónak indokolás nélküli elállási, (illetve szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés egyes eseteiben) felmondási joga van, amelyről őt külön tájékoztatni kell. A jogalkotó rövid ideig olyannak tekinti a szerződést, mint ami még nem hűlt ki (ún. cooling-off period), és lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy különösebb következmények nélkül meggondolja magát (ezt azonban egyes termékek esetében a jogalkotó kizárja, lásd: Korm. rendelet 29. §). E jogát a fogyasztó a termék átvételétől (szolgáltatás esetén a szerződés megkötésétől) számított 14 napon belül gyakorolhatja, továbbá lehetősége van-e jogával már a termék átvétele előtt is élni. Ha a vállalkozás nem tett eleget a fent említett, elállási joggal és annak gyakorlásával kapcsolatos (a Korm. rendelet melléklete szerinti elállási mintára is kiterjedő) tájékoztatási kötelezettségének, akkor az elállási határidő 12 hónappal meghosszabbodik. Ha a vállalkozás utóbb megadja a tájékoztatást, akkor a határidő újra lerövidül, a tájékoztatás közlésétől számított 14 napig lesz lehetőség az elállásra. A Korm. rendelet ráadásul a 2. számú mellékletében található elállás-mintával segíti a fogyasztói igényérvényesítést (ennek használata természetesen nem kötelező). Hangsúlyozni kell, hogy a 14 napos határidő csak az indokolás nélküli elállási jog gyakorlására vonatkozik, szerződésszegésen alapuló elállási jogával (pl. szavatossági vagy jótállási igényként) a fogyasztó ennél hosszabb ideig élhet, ezen esetekre azonban már a Ptk. szabályai irányadóak.
Mivel az elállás után a szerződést megelőző állapotot kellene visszaállítani, így lényeges annak rendezése, hogy a terméket kinek a költségén és milyen határidőn belül kell visszajuttatni, továbbá a pénzt meddig kell visszafizetni. A szabályozás talán egyik leginkább neuralgikus pontja a visszaszállítás kérdésköre. A Korm. rendelet 24. §-a szerint a fogyasztó köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni, illetve a vállalkozásnak vagy a vállalkozás által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. (A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.) Azaz a fogyasztónak kell lépnie először és gondoskodnia a termék visszajuttatásáról, legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül. A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének közvetlen költségét (kivéve, ha a vállalkozás vállalta ennek viselését). Ha a visszaküldés mellett dönt, adott esetben komoly kockázatot vállal, ugyanis ha a vállalkozás nem fizet, akkor a „se pénz, se áru” helyzet állhat elő. Ennek elkerülése érdekében dönthet a személyes átadás mellett, ennek azonban előfeltétele, hogy a vállalkozás fizikailag elérhető legyen (székhelyén, üzlethelyiségében, képviselő által), és legalább annyira működjön együtt, hogy egyeztetni lehessen vele az átvétel helyét és időpontját. Ha a visszaküldés kockázatát nem vállalja a fogyasztó (és ez pl. a vállalkozás elérhetetlenségével, fizetésképtelenség veszélyével indokolható), a személyes átadást pedig ellehetetleníti a vállalkozás, akkor maradhat az ügyvédi letétbe helyezés és a követelés fizetési meghagyás útján történő érvényesítése (tekintettel arra, hogy a bírósági letétbehelyezés a szolgáltatás tárgya miatt kizárt). Amennyiben a fogyasztó az elállás után nem küldi vissza a jogszabályi határidőn belül a terméket, ez az elállási jog gyakorlására nincs kihatással, azaz azt nem lehet visszavont vagy hatálytalan nyilatkozatnak tekinteni. A vállalkozásnak elvben kötelessége lenne legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül visszafizetni a vételárat (és költségeket). Ezt az összeget azonban visszatarthatja (azaz nem esik késedelembe) mindaddig, ameddig a fogyasztó a terméket nem szolgáltatta vissza vagy nem igazolta kétséget kizáróan, hogy azt visszaküldte. Kétségtelen tehát, hogy a vállalkozás a termék visszaküldéséig nem eshet késedelembe, továbbá a kárveszélyt is a fogyasztó viseli.
Az internetes ügyletek jelentős részét a vállalkozások saját honlapján történő szerződés mellett különféle aukciós portálokon keresztül kötik. Lényeges kérdés tehát, hogy az ilyen vásárlásokra kiterjed-e a Korm. rendelet által nyújtott többletvédelem? A Korm. rendelet hatálya kiterjed az árverési vételre, azonban az elállási/felmondási jog alól kivételt képez a nyilvános árverés. Nem tekinti azonban a jogszabály nyilvános árverésnek a fogyasztók és vállalkozások rendelkezésére álló árverési célú internetes honlap használatát. Azaz a különféle internetes portálokon (pl. Vatera, OLX, Jófogás) keresztül lebonyolított magánárverések esetében is lehet élni a speciális elállási/felmondási joggal, ha a másik fél vállalkozónak minősül. Ennek megítélése azonban nem feltétlenül egyszerű. Ahhoz, hogy a Ptk. szerint vállalkozásnak minősítsünk valakit, üzleti tevékenysége körében kell megkötnie a szerződést. Ha valaki az otthon fellelhető, megunt dolgait kínálja eseti jelleggel árverésre, csak kivételesen minősülhet vállalkozásnak (például, ha az örökölt hagyatékba tartozó számos vagyontárgyat rendszeres haszonszerzési célzattal értékesíti). Támpontként számos tényező szolgálhat, így például, hogy az illető milyen gyakorisággal értékesít, és hány ügyletet kötött egy adott időszakban, milyen jellegű termékeket árul, milyen gyakran frissíti a termékkínálatát. Ezek azonban nem kizárólagos tényezők, mivel elképzelhető, hogy egy egyébként termékek értékesítésével rendszeresen foglalkozó vállalkozó eseti jelleggel megpróbálkozik az online aukciós értékesítéssel, de nem jár sikerrel, mindössze néhány terméket értékesít, ennek ellenére megállapítható lesz a fogyasztói minősége. (Ugyanígy önmagában az adószám felfüggesztése, az engedélyek nélkül végzett kereskedelmi tevékenység, számlaadás elmaradása nem döntőek annak megítélése szempontjából, hogy polgári jogi szempontból az eladó vállalkozásnak minősül-e vagy sem. Ugyanígy az sem releváns önmagában, ha az eladó maga zárja ki a Korm. rendeletre való hivatkozással az elállás jogát, de egyébként megfelel a vállalkozásra vonatkozó polgári jogi kritériumoknak.)