A 2015. március 26-án közzétett ítéletet megalapozó tényállás a következő: a svéd C More Entertainment cég (a név elég árulkodó) fizetős szolgáltatás keretében lehetővé tette, hogy ügyfelei kb. 10 eurós összeg ellenében élő streamen keresztül élvezhessenek jégkorongmérkőzéseket. Az alapügy alperese, Linus Sandberg a cég „online fizetős kapuit” megkerülő linkeken keresztül két esetben is ingyenes megtekintést tett lehetővé a saját weboldaláról. A felperes figyelmeztetése ellenére Sandberg nem törölte a vitatott linkeket, és ezért eljárás indult vele szemben. Az elsőfokú bíróság bírságot és kártérítést is megítélt a felperesnek, a másodfok a közvetítés jogvédelmének formáját is kivesézve (a hoki meccset nem találta „műnek”) módosította az ítéletet, magasabb bírságot, de alacsonyabb kártérítést megítélve. A felperes elégedetlen volt ezzel a döntéssel, és szerzői jogok jogosultjaként való elismerést szeretett volna kivívni. A svéd Legfelsőbb Bíróság (Högsta domstolen) végül alapvetően két okból is az EUB-hoz fordult:

„E bíróság megállapította, hogy sem a 2001/29 irányelv szövegéből, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem következik, hogy egy hiperlinknek valamely internetes oldalon való elhelyezése nyilvánossághoz való közvetítésnek minősül. Ezenkívül az említett bíróság rámutatott, hogy a vonatkozó nemzeti szabályozás szélesebb körű szomszédos jogokról rendelkezik, mint amelyek a 2001/29 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szerepelnek, mivel az említett rendelkezéstől eltérően a svéd jog által biztosított védelem nem korlátozódik a „lehívásos” rendelkezésre bocsátásra. E feltételek mellett a Högsta domstolen az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából öt kérdést terjesztett a Bíróság elé.”

Ez a bizonyos öt kérdés a következőképp hangzott:

„A 2001/29/EK irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalma kiterjed az olyan cselekményre, amelynek során egy mindenki számára hozzáférhető internetes oldalon klikkelhető linket helyeznek el, amely a szerzői jog jogosultja által közvetített műre mutat?

A link biztosításának módja kihat az első kérdés vizsgálatára?

Figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a link mögött található műhöz való hozzáférés valamilyen módon korlátozott?

A tagállamok elismerhetnek szélesebb körű kizárólagos jogot a szerző számára, azáltal, hogy előírják, hogy a nyilvánossághoz közvetítés kiterjed egyéb cselekményekre is, mint amelyek az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szerepelnek?

A tagállamok elismerhetnek szélesebb körű kizárólagos jogot a jogosult számára, azáltal, hogy előírják, hogy a nyilvánossághoz közvetítés kiterjed egyéb cselekményekre is, mint amelyek az irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szerepelnek?”

A Svensson ügyben hozott előzetes döntés fényében azonban a kérelmező bíróság az első négy kérdést visszavonta, és kizárólag az utolsó tételben várt tanácsot az EUB-tól. Így lett egy ígéretes linkeléses ügyből „nyilvánossághoz közvetítési morzsa”. Nem alaptalanul, hiszen az első kérdésre a Svensson ügy világos választ adott. A második kérdésre a Svensson és a BestWater ügyek fényében lehet igennel felelni. A harmadik kérdésben megint csak fogódzót ad a Svensson ügy, amely kizárja a jogszerű felhasználást védelmi intézkedések megkerülése esetén. A negyedik kérdés pedig végső soron alaptalan, hiszen a felperes nem szerzőként, hanem kapcsolódó jogi jogosultként került meghatározásra.

Az ötödik kérdésre az EUB erősen technikai választ adott. Először is jó tudni, hogy az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése harmonizálja a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogát a szerzői művek esetén. Mivel azonban a jégkorong-mérkőzéseket a bíróság nem találta szerzői műnek, rájuk legfeljebb a 3. cikk (2) bekezdése vonatkozhat. Ez a kapcsolódó jogi jogosultak esetén is biztosítja az „on-demand” nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel vagyoni jogát. E joggal kapcsolatban az eljáró tanács rögzítette, hogy az a nyilvánossághoz közvetítés alesete (24. pont), mely jogot ugyanakkor csak abban az esetben érinti egy felhasználás, ha értelemszerűen minden fogalmi eleme megvalósul (25-26. pontok). Márpedig a vitatott ügyben nem erről van szó, hiszen itt élő mérkőzések szimultán elérhetővé tétele történik, vagyis a felhasználók legfeljebb csak a felhasználás helyét, de nem az idejét választhatják meg szabadon (27. pont).

A megmaradó ötödik kérdés ezzel együtt is arra kérdez rá, hogy egy tagállam jogosult-e arra, hogy a kapcsolódó jogi jogosultak számára szélesebb vagyoni jogokat határozzon meg. (Vagyis még egyszer: a „making available to the public” jog kapcsolódó jogosultak esetén csak akkor jár, ha a felhasználók szabadon választhatják meg a lehívás helyét és idejét. A svéd nemzeti jog azonban ennél szélesebben határozta meg ezt a jogot, mivel e feltételt nem írta elő a nemzeti jogszabály.) Az EUB jelezte, hogy az EU harmonizálni kívánta ugyan a kérdéses jogterületet, ám e harmonizáció csak részleges. Az uniós jog azt egyáltalán nem zárja ki, hogy a belső piac működését nem veszélyeztető nemzeti szabályok, amelyek szélesebb védelmet biztosítanak, érvényesek legyenek. (28-31. pontok.)

Sőt, azt sem szabad elfelejteni – még egyszer -, hogy a vitatott felhasználás „csak” a nyilvánossághoz közvetítés alapesetébe illik. A kapcsolódó jogosultak esetén e jogot viszont nem az InfoSoc-irányelv, hanem az eredetileg 1992-ben elfogadott Bérlet- és kapcsolódó jogi irányelv (új számozása szerint 2006/115/EK) harmonizálta. Azt sem árt tudni, hogy az említett irányelv 8. cikk (3) bekezdése csak arra az esetre írja elő a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogának rögzítését a műsorsugárzó szervezetek számára, ha a közvetítésre „olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára.” Ugyanakkor az irányelvnek van egy kardinális preambulum-bekezdése, amely a következők szerint hangzik:

 A fenti alapokra tekintettel az EUB az alábbi világos és egyértelmű választ adta:

„Ebből következik, hogy 2001/29 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem érinti a tagállamok számára a 2006/115 irányelv 8. cikkének az említett irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett (3) bekezdésében biztosított, fent említett azon lehetőséget, hogy a műsorsugárzó szervezetek számára kizárólagos jogot biztosítsanak arra, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák sugárzott műsoraik nyilvánossághoz közvetítését, azzal a feltétellel, hogy e védelem nem sérti a szerzői jogi védelmet.” (36. pont)

Az ítélettel összefüggésben lásd az IPKat breaking elemzését, amely felhívja a figyelmet arra, hogy – az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése kapcsán – az EUB a Svensson ügyben még az alábbiakat mondta:

„a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy ha az adott tagállam szélesebb körű védelmet biztosíthat a szerzői jog jogosultjai számára azáltal, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát úgy határozza meg, hogy az szélesebb cselekményi kört fedjen le, mint amely e rendelkezésben szerepel.” (41. pont)

A fenti észrevétel ezzel együtt is csak informatív lehet, hiszen a 2006/115/EK irányelv (16) preambulum-bekezdése egyértelművé teszi, hogy a kapcsolódó jogi jogosultak esetén a tagállamok szélesíthetik az EU jog által biztosított vagyoni jogokat. Vagyis a Svensson döntés fenti következtetése – összhangban azzal, amit most az EUB mond – az InfoSoc-irányelv 3. cikk (2) bekezdésére nem alkalmazható.

További elemzést az ügy kapcsán a Kluwer Copyright Blogon találhatunk.