3. A harmadikként vizsgált kérdés a Padawan-ügyben foglalt magáncélú és üzleti célú felhasználások

közötti különbségtétel részleteit pontosítja. Az alapügy tényállása szerint ugyanis a mobiltelefonok gyártója (Nokia) üzleti vállalkozások részére értékesítette a készülékeket, anélkül, hogy arról tudomása lett volna, hogy a végső felhasználók magánszemélyek vagy vállalkozások. Az erre a kérdésre adandó választ mennyiben érinti az, ha a gyártók és importőrök mentesülnek a díj fizetése alól, amennyiben a memóriakártyákat a díjkezelő szervezetnél nyilvántartott üzleti vállalkozásnak értékesítik, és kérhetik-e a díj visszatérítését, amennyiben a mobiltelefonokban használt memóriakártyákat szakmai célokra használják.

A Bíróság ismét visszanyúlt a korábbi ítélkezési gyakorlatához (elsősorban az Amazon-ügyhöz) a kérdés megválaszolása során. Lényegében az abban foglalt kritériumokat egészíti ki újabb elemekkel. Ennek fényében igazolható a tagállam által bevezetett olyan rendszer, amely előírja a magáncélú másolat után fizetendő díj fizetését azon gyártók és importőrök számára, amelyek a mobiltelefonokban használt memóriakártyákat üzleti vállalkozások részére értékesítik annak tudtával, hogy e kártyákat utóbbiak továbbértékesítik, de anélkül, hogy tudomásuk lenne arról, hogy az említett kártyák végső fogyasztói magánszemélyek vagy üzleti vállalkozások-e. Ennek feltételei az Amazon-döntés alapján: egyfelől az, hogy az ilyen rendszer létrehozását gyakorlati nehézségek indokolják, másrészt pedig a fizetett díj tényleges, és nem túl nehéz visszatérítésére lehetőség van. Az Amazon-ügyhöz képest újdonság az EUB érvelésében annak pontosítása, hogy a visszatérítés kizárólag a végső fogyasztó részére fizethető, akinek e célból kérelmet kell benyújtania a díjat beszedő közös jogkezelő szervezetnek (55. pont).

A további felállított kritérium pedig az előzetes mentesítésre vonatkozik. A dán szabályozás alapján a Copydannál vezetett listán szereplő vállalkozások számára történő értékesítés esetén ugyanis a díjazás megfizetése alól ab ovo mentesült a gyártó vagy a forgalmazó. A Bíróság érvelése szerint viszont amennyiben ez a lehetőség csak a listán szereplő vállalkozások számára nyitott, az sérti az egyenlő bánásmód követelményét (51. pont).

A Bíróság válaszában furcsa, hogy míg az érvelésben következetesen az Amazon-ügyben foglalt kritériumokat alkalmazza, a végső válaszban nem tesz különbséget a díjfizetés alóli előzetes mentesülés és a megfizetett díj utólagos visszatérítése között. A dán bíróság kérdése viszont alapvetően nem a visszatérítési jogra, hanem egy ex ante mentesítésre vonatkozott. Sőt, a válasz úgy tűnik, hogy ezek felett a különbségek felett átugorva egy három, egymással konjunktív viszonyban álló elemből álló feltételrendszert határoz meg, amelynek egyszerre kell rendelkeznie a díj megfizetése alóli mentesülésről, és a díj utólagos visszatérítéséről. A gyorselemzés keretei között e helyütt csak jelezzük ezt a következetlenséget, a pontos elemzéstől eltekintünk. 

4. A negyedikként vizsgált kérdés arra irányul, hogy az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bekezdésének b) pontját hogyan kell értelmezni tekintettel a (35) preambulumbekezdésben foglalt pontosításokra. A kérdésre adott válaszban a Bíróság lényegében hangsúlyozza a tagállamok széles mozgásterét az irányelv átültetése során (kifejezetten a kivételeket és korlátozásokat felsoroló 5. cikk tekintetében), illetve azt a lehetőséget, hogy bizonyos feltételek esetén a méltányos díjazás fizetése alóli mentességről rendelkezzenek. Az ebbe a körbe tartozó minimális hátrány küszöbértékének meghatározása során éppen ezért szintén széles mozgástérrel rendelkeznek a tagállamok, a küszöbértéket azonban az egyenlő bánásmód követelményének betartásával kell alkalmazni (62. pont).

5. Az ötödikként vizsgált kérdés a magáncélú többszörözés céljából történő felhasználás és a jogosult által adott engedély kapcsolatát igyekszik (ismét) megvilágítani. (Ezzel kapcsolatban lásd a VG Wort-ügyet.)

A Bíróság lényegében megismétli a VG Wort-ügyben foglalt szempontokat, amely alapján ha a tagállam az irányelvet olyan módon ültette át, hogy az kizárja a jogosult többszörözés engedélyezésére vonatkozó jogát magáncélú másolatok esetében, akkor a jogosult által a műve felhasználására adott engedély nem válthat ki joghatást a tagállam belső jogában. Vagyis az ilyen engedély önmagában nem eredményezheti az érintett fájlok felhasználásának bármilyen díjazás fizetésére irányuló, a jogosult felé fennálló kötelezettségének létrejöttét.

6. A hatodikként vizsgált kérdések lényegében a hatásos műszaki intézkedéseknek a méltányos díjazásra való hatására vonatkozik.

Az EUB a vonatkozó ítélkezési gyakorlat (erről lásd szintén a VG Wort-ügyet) tömör összefoglalása után leszögezi, hogy az ilyen eszközök használatának a méltányos díjazásra önmagában nem lehet hatása (vagyis az mindenképpen jár), viszont a díjazás mértékének meghatározásánál figyelembe vehető.

7. A hetedikként vizsgált kérdés azt jól ismert problémát feszegeti, hogy a díjazás előírható-e jogellenes források, vagyis olyan védelem alatt álló művek alapján végzett többszörözés esetében, amelyeket a jogosultak engedélye nélkül bocsátanak a nyilvánosság rendelkezésére.

Az ACI Adam-ügy vonatkozó leglényegesebb pontjainak tömör összefoglalását követően a Bíróság megismételte az ott levont következtetést, mely szerint az InfoSoc-irányelvvel ellentétes

„az olyan nemzeti szabályozás, amely méltányos díjazás fizetését írja elő jogellenes források, azaz olyan védelem alatt álló művek alapján végzett többszörözés esetében, amelyeket a jogosultak engedélye nélkül bocsátanak a nyilvánosság rendelkezésére.” (79. pont.)

8. Nyolcadikként egy korábban még fel nem bukkanó problémát értelmezett az Bíróság. A dán bíróság kérdése arra az esetre vonatkozott, hogy ellentétes-e az InfoSoc-irányelvvel az a tagállami szabályozás, amely díjazást ír elő a védelem alatt álló művek olyan többszörözése esetében, amelyeket természetes személy végez olyan eszköz forrásként történő használatával vagy olyan eszköz segítségével, amely harmadik személy tulajdonát képezi.

Az elemzés során az EUB abból indult ki, hogy az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bek. b) pontja a többszörözés tárgyáról, a többszörözést végző személyről és magáról a többszörözésről rendelkezik (81. pont). Viszont az irányelv szövege nem pontosítja azoknak az eszközöknek a jellemzőit, amelyekről vagy amelyek segítségével a magáncélú másolatokat készítik, így az eszköz és a másolást végző természete személy kapcsolatának jogi természetéről is hallgat.

A magáncélú többszörözésre vonatkozó kivételt pedig a Bíróság értelmezése alapján egyrészt szigorúan kell értelmezni, másrészt pedig az az uniós jogalkotó szándékai szerint csak a szerzői jog egyes elemeinek harmonizációjára irányult. Mivel ezek a jellemzők nem szerepelnek az InfoSoc-irányelv 5. cikk (2) bek. b) pontjában, az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy nem bírnak jelentőséggel a szerzői jog részleges harmonizációja szempontjából, vagyis nem tartozik az irányelv hatálya alá (87-89. pontok),

Végső válaszként azt a következtetést vonja le az EUB, hogy nem ellentétes az irányelvvel olyan tagállami rendelkezés, amely méltányos díjazást ír elő a védelem alatt álló művek olyan többszörözése esetében, amelyet természetes személy végez olyan eszköz forrásként történő használatával vagy olyan eszköz segítségével, amely harmadik személy tulajdonát képezi.

9. Utolsóként pedig a Bíróság arra ad választ, hogy az irányelvvel ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amely méltányos díjazást ír elő olyan többszörözés után, amelyet jogszerű források alapján „más módon”, például internet útján végeztek.

Mivel a dán bíróság nem szolgált elég információval a feltett kérdésben szereplő többszörözés jellegéről, elfogadhatatlannak ítélte meg a kérdést, így nem is adott rá választ.

Összegzés

A Bíróság alapvetően ragaszkodik a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díjak kapcsán korábbi ítélkezési gyakorlatához. Jól láthatóan több helyen lényegében csak megismételte, aláhúzta a korábban elmondottakat. A legfontosabb megállapítások a másolásra szolgáló hordozók funkciójával, azok jellemzőivel kapcsolatosak, lényegében ezek azok, amelyek továbbépítették a Bíróság korábbi érvelését. A magáncélú többszörözésre vonatkozó szabályok megreformálása kapcsán pedig további érdekes pontot jelent a díjfizetés alóli mentesüléshez való joggal, illetve a díj visszatérítésével kapcsolatos gondolatmenet: az itt elmondottak ugyanis jelentősen behatárolják a nemzeti jogalkotó mozgásterét a díjrendszer átrendezése kapcsán.

A poszt első részét lásd itt, a magáncélú másolás témakörében született további bejegyzéseket pedig itt.