Szürke nCore-ból fehér nCore? Gandalfnak már sikerült, igaz ő varázsló volt

Úgy tűnik, hogy a szerzői jogi jogsértések kapcsán eddig megtűrt szolgáltatók közül az nCore ismét megpróbálkozik a lehetetlennel: átmentené a tevékenységét a szürke zónából. Hasonló okokból egyébként legutóbb tavaly került a figyelem középpontjába, amikor az ArtisJus-t megkeresve érdeklődött az együttműködési lehetőségek felől véleményem szerint inkább kevesebb, mint több sikerrel, ami persze talán érthető is.

Az idén 10. születésnapján ünneplő weboldal előszeretettel hívja fel a figyelmet a nem mainstream médiatartalmak terjesztésében elért eredményeire, mely kétségtelenül figyelemre méltó tényező, de lássuk be: ez a helyzeti előny legfeljebb a magyar tartalmak tekintetében nCore specifikus.


Számomra az nCore megítélése nem pusztán a szerzői jogok üzletszerű sérelme miatt ambivalens. Egyfelől tény, hogy az ncore.cc az Európában egyébként nem különösebben mérvadó alexa.com mérése szerint a 27. leglátogatottabb weboldal Magyarországon, mintegy 129.000 Facebook követővel.


Másrészt azonban a szolgáltatása jelenleg tökéletesen alkalmatlan nemhogy a jövőbe mutató, de még a tegnap tartalomszolgáltatására sem. A torrent technológia hiába jelentheti alapját egy legális on-demand szolgáltatásnak, annak legalizált keretei kapcsán kevéssé valószínű, hogy egyáltalán jelentős médiapartnerre találhatna és hatalmas front-end fejlesztési kihívásokkal kellene szembenéznie.


Ha azonban ez mégsem így lenne, akkor viszont következő akadályként: a Google, az Amazon és társaik globálisan, a T-Home pedig kifejezetten Magyarországon is házon belül van, többé-kevésbé életképes üzleti modellel, de igazából még egy jelenleg kihasználatlan, veszteséges szolgáltatást is el tudnak vinni a hátukon amihez ők már licencel, tartalommal és technológiával is rendelkeznek.


Az nCore megtűrt státuszát nincs jogom megítélni, de biztos vagyok benne, hogy közepesen hatékony nyomozati munkával legalábbis megnehezíthető lenne a működése. Persze addig, amíg van nagyjából 100.000 valódi ember, aki egy ilyen oldalhoz a nevét is adja, addig a nép meg is fogja kapni a megérdemelt kenyeret, cirkuszt és természetesen a torrentet is.


A témában nem is pufogtatnék gondolatokat, ha nem Magyarország egyik legolvasottabb hírportálján kellene az alábbiakkal szembesülnöm: „Az nCore torrentoldalnak van egy kimondatlan szándéka, hogy szeretné magát fehéríteni, és jogkövetően viselkedni, az alkotókkal egyeztetve elérhetővé tenni a filmeket, nem pedig jogsértő formában.”


Ezek szerint az index.hu lett az nCore szócsőve? Egy olyan oldalé, amelyik 50 kb-os .torrent fájlokat képes megfelelő sorrendbe rendezve letöltésre felkínálni a 2000-es évek elejét idéző webdizájnnal? Mindeközben pedig tíz-száz-ezermilliós károkat okoz (mindenki vérmérsékletéhez igazítva választhat) a jogosultaknak? Egy olyan oldalé, amelyik a piacra lépés kapcsán szerencsétlenkedő előadókat úgy promotálja, hogy a Youtube-ra irányítja a felhasználóit?


És az feltűnt-e a cikkírónak, hogy manapság torrentenként két banner fut az nCore felületén és az egyiket ráadásul tökéletes képzavarként az AdChoices szolgáltatja? A mai napon egyébként a legális tartalomszolgáltatás kapcsán is piaci szereplő Vodafone reklámját kiemelve:
Vajon az nCore tulajdonosai adóznak is a nyilván működési költségre se elég bevételükből, vagy esetleg mégsem? Vagy az nCore beleforgatja majd a tőkét a kifehérített működésbe? Ha ez így is lenne, akkor ez biztosan fair versenyelőny a többi hazai tartalomszolgáltató startuppal szemben, akik történetesen nem szerzői jogi jogsértésből próbálják beindítani a vállalkozásukat?


Ha azonban végképp helytelennek bizonyulna a fenti gondolatmenetem, akkor feltennék egy utolsó kérdést: akkor is biztosítani akarná/tudná az nCore a nem mainstream tartalmak diverzitását, ha legális keretek között, a fogyasztó (vagy ha úgy tetszik; felhasználó) fizet elvet betartva kellene tartalmat szolgáltatnia? Vagy ingyenesen adna hozzáférést a tartalmakhoz a reklámbevételekért cserében? Elnézést, de mintha azt a Youtube néven három korábbi PayPal alkalmazott már kitalálta volna. Igen, éppen 10 éve.

2 thoughts on “Szürke nCore-ból fehér nCore? Gandalfnak már sikerült, igaz ő varázsló volt”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük