Hírmorzsák #5.4

A Hotfile kiegyezett a könyvkiadókkal. Változások jöhetnek az amerikai filmiparban? Zene és szerzői jog – amerikai zeneipari jelentés. Artisjus jelentés a felosztott jogdíjakról. Sandvine Global Internet Phenomena 2014/2. – Hírmorzsák #5.4.

A Hotfile kiegyezett a könyvkiadókkal – A Hotfile már elvesztett egy jelentős pert a filmiparral szemben, amelynek lezárásaként a megítélt 80 millió dolláros kártérítés helyett a felek között kötött megállapodás alapján a Hotfile 4 millió dolláros díjat fizetett a felperesek felé. Mindeközben egy másik eljárás is indult, amelyet több nagy amerikai könyvkiadó indított a tárhely-szolgáltatóval szemben. A felek ebben az ügyben is peren kívüli megállapodással zárták vitájukat, igaz, hogy a pontos részletek ezúttal nem ismertek.

Változások jöhetnek az amerikai filmiparban? – A New York Times arról cikkezett, hogy a Sony-t ért hacker támadások hatására – miután a cég előbb az MPAA-ből való kilépést fontolgatta, majd a jelek szerint egyelőre marad a szervezet tagja – az amerikai filmipar ikonikus lobbiszervezete komoly reformokat tervez. Igaz, hogy ezek a változások első pillantásra inkább szervezeti kérdéseknek tűnnek (nyissanak-e a televíziós „szakág”, illetve a digitális tartalomgyártók felé), belső hangok tagadhatatlannak tartják, hogy eljött a változások ideje. Kíváncsian várom, hogy ez a gyakorlatban mit (és mikor) fog jelenteni.

Maria A. Pallante
Zenei és szerzői jog – amerikai zeneipari jelentés – Az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatalánál (USCO) dolgozó ismerősöm küldte számomra azt a linket, amiről a USCO legújabb jelentése érhető el. Ebben az egyébként terjedelmes, 245 oldalas anyagban Maria Pallante vezetésével az amerikai szerzői jog és a zeneipar kapcsolatát elemezték a hivatal munkatársai. Tekintettel a jelentés hosszára, e helyütt magam is csak a főbb pontokat jelezném. Eszerint a jelentés áttekinti az Egyesült Államok jelenlegi zenepiaci engedélyezési mechanizmusait (külön tárgyalva a zeneműveket és a hangfelvételeket, valamint külön pontot szentelve a transzparencia követelményének), majd felvázolja a rendszerrel kapcsolatos legfontosabb kihívásokat, végül egy elemzést követően levonja a saját következtetéseit a hivatal és ajánlásokat fogalmaz meg. Szakmabelieknek kötelező irodalom, csak jusson rá az időből…

Artisjus jelentés a felosztott jogdíjakról – Az Artisjus által életre hívott Dal+Szerző blogoldalán olvashattunk a 2014-es év után felosztásra kerülő jogdíjakról. Innen megtudhattuk, hogy „2014-ben összesen 13 495 magyar szerzőnek fizetett ki 107 905 darab zeneműre jogdíjat a szerzői egyesület”. 24 fő kapott 1 millió forintnál nagyobb összeget, és a jogosultak közel fele kapott ezer forintnál is kevesebb összeget. Ugyancsak megtudtuk, hogy „két év alatt megduplázódott a ‘szerzői középosztály’: 2014-ben majdnem kétszer annyian kerestek havonta 50 és 500 ezer forint közötti jogdíjat, mint 2012-ben.” Ugyancsak fontos információ, hogy „a tavalyi évben az elutalt jogdíjak 47 százaléka jutott a hazai szerzőkhöz és 53 százaléka külföldi kollégáikhoz.”


Sandvine Global Internet Phenomena 2014/2 – A Sandvine cég minden évben két kiváló jelentéssel rukkol elő, amelyből az internetes adatforgalom több kontinensre kiterjedő elemzését teszi közzé. A tavalyi év második felét bemutató dokumentum nem tartalmaz kiugró meglepetéseket. Uralkodik, és ha lassuló ütemben is, de továbbra is teret hódit a streamelés, köszönhetően elsősorban a Netflix terjeszkedésének. Különösen igaz ez az európai országokban. Továbbra is látványos, hogy a fájlcserélés – legalábbis az adatforgalom relatív mennyisége szempontjából – visszaszorulóban van. Az Egyesült Államokban már csak alig 5% a részesedése, igaz hogy Európában a 16% fölötti arány továbbra is számottevő (akárcsak az upstreamből való 42%-os részesedés).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük